Labdarúgás: a járvány miatt Ausztrália nem játszik Európában novemberben

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 08:11
null
Majdnem egy éve nem állt össze az ausztrál válogatott (Fotó: AFP)
Az Ausztrál Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy az eredeti tervvel ellentétben a válogatott nem tart összetartást novemberben Európában, s nem játszik mérkőzéseket.

 

Az FFA beszámolójában az áll, novemberben erős ellenfelekkel akart megmérkőzni a válogatott, ám az egészségügyi szakemberekkel való egyeztetés után az illetékesek úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a koronavírus-járvány miatt nagy veszéllyel járna összehívni a többnyire európai és ázsiai klubokban játszó kerettagokat.

A közlemény szerint Londonban szerepelt volna az ausztrál nemzeti csapat, amely legutóbb 2019. november 14-én lépett pályára. Az AFP hírügynökség információja szerint az egyik ellenfélnek Angliát tervezték, amely eredetileg Új-Zélanddal csapott volna össze, ám a másik óceániai együttes már korábbanlemondta a meccset. Az ausztrálok a másik mérkőzésükön az Egyesült Államok válogatottjával találkoztak volna.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik