Koronavírus: mesterséges kómában volt a Montpellier játékosa

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 07:49
null
Junior Sambia (labdával) elkapta a koronavírust, mesterséges kómában van (Fotó: AFP)
A Montpellier labdarúgója, Junior Sambia koronavírustesztje pozitív lett, a francia élvonalbeli bajnokságból (Ligue 1) ő az első fertőzött játékos. A középpályás mesterséges kómában is volt, állapotáról ügynöke beszélt a Le Parisiennek.

 

„Pénteken az állapota stabil volt. Nem romlott, de nem is javult – mondta Frederic Guerra a Le Parisiennek Junior Sambiával kapcsolatban. – Betartotta a korlátozásokat, mindent jól csinált. Valószínűleg bevásárlás közben fertőződhetett meg. Három napig hasmenése volt, kedden reggel ment kórházba. Amikor beszéltünk, épp infúziót kapott, és megkapta a koronavírusteszt eredményét. Negatív volt. Szerdán már elhagyhatta volna a kórházat, de problémák léptek fel a tüdejében. Átszállították egy másik kórházba, de közben romlott az állapota, így mesterséges kómába helyezték.”

Később újratesztelték Sambiát, a második vizsgálat eredménye már pozitív lett koronavírusra. A Montpellier csütörtökön este adott ki egy rövid közleményt, hogy egyik játékosa kórházba került, de a futballistát nem nevezték meg.

Franciaországban június 17-re tervezik a labdarúgó-bajnokságok újraindítását, ha a kormány jóváhagyja.

FRISSÍTÉS (20.27)! A L’Équipe szombat este arról számolt be – s a francia sportnapilap értesülését a futballista menedzsere később megerősítette –, hogy Sambia állapota javult, felébresztették a kómából, és már önállóan lélegzik, de mivel nagyon legyengült, továbbra is szoros megfigyelés alatt tartják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik