Ki nem találná, a pénz mellett mit kérnek az Atléticótól Cavaniért

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 21:53
null
Diego Simeone abban bízik, Cavani (balra) Madrid új ura lesz (Fotó: AFP)
Újra kinyílott a világ második legkedveltebb ablaka, a labdarúgás nevű sportág téli átigazolási ablaka, így jelentkezünk szokásos topligás transzfer-összefoglalónkkal. Mint rendesen, a Premier League-é volt a kezdés joga, ezúttal a minden bizonnyal leendő bajnokkal foglalkoztunk, majd a Serie A következett, hogy azon át elérjünk Franciaországba.

 

Az AS MONACO nem pihen, 15 millió euróért megveszi a Strasbourgtól a 21 éves középpályást, Youssouf Fofanát, a francia U21-es válogatott tagját, és megegyezett a Legia Warszawával a húszéves, de felnőttválogatott kerettag kapus, Radoslaw Majecki átigazolásáról is, ez „csak” hétmilliós üzlet, és a kapus marad még egy ideig Lengyelországban. A következő célpont Odsonne Édouard, de a Celtic nem adja az éket, egyelőre, és kérhet érte sokat bátran, elvégre a volt PSG-játékos a francia U21-esek között 6 mérkőzésen 11-szer volt eredményes.

A 19 éves középpályásért, Aurélien Tchouameniért húszmilliót sem sajnált a Monaco, a Bordeaux egy ideig gondolkodott, elfogadja-e az ajánlatot, mert angol és német kérők is sorjáztak, de végül a játékos és a klubja is a Monaco mellett döntött. Nem meglepő módon a szűrő a korosztályos francia válogatott oszlopos tagja.

Az Auxerre jelezte, már tízmillióért odaadja Jean Marcelint, főleg, ha a tavaszt még nála töltheti. A másik nevesített kérő ez esetben a Milan, Marcelin védőként is eredményes volt már az U19-es válogatottban. A legújabbhírek szerint az orvosi vizsgálatokon már átesett Monacóban, és nem kerül vissza kölcsönbe az eladóhoz.

Mennyiiiii?


A tél nagy meglepetését is a hercegségbeliek vállalhatják magukra, ha tényleg eladják a Barcelonának Wissam Ben Yeddert, bár az első, állítólag Éric Abidal által közvetített 80 millió eurós ajánlatot a Foot Mercato szerint elutasították. Dries Mertens válthatja a 29 éves francia támadót, az érte tett öt plusz ötmillió eurós ajánlatról már beszámoltunk, Nápolyból Fauzi Gulammal együtt költözhet. Csatár kell, Iszlam Szlimani megkapta a „felszállási engedélyt”, a Manchester United és a Tottenham is érdeklődik iránta, Jean-Kévin Augustint pedig érdemei el nem ismerése mellett máris visszaküldték Lipcsébe.

Tízmillió eurónál is többe került 2015-ben a támadó középpályás Gabriel Boschilia, mostanra telt ki az ideje Monacóban, a balhátvéd Fodé Ballo-Touréra a Schalke, a West Ham és a Crystal Palace lenne vevő.

 

Meglepően nagy a csend a PSG háza táján, eltekintve attól, hogy Xavi ügyében igaza lehet a francia sajtónak, miszerint a játékmester majd Pep Guardiolával együtt átveszi a csapatot a nyáron, és a tiki-taka nagymestere ezért is nem ült le a Barcelona kispadjára most. A sportigazgató Leonardo ennek nem örül, de egyelőre stabil a posztja, és dolgozik rendületlenül: a portói bal oldali mindenes, Alex Telles után a Juventus szélső védője, Mattia De Sciglio lett a kiszemelt, érte új talján módi szerint játékost adtak volna cserébe, a két labdarúgó (Layvin Kurzawa volt a másik fél) már meg is állapodott a csábítókkal, de a torinóiak a legvégén nemet mondtak, pontosabban még kértek pármillió eurót a cserén felül.

Kurzawa így könnyen az Arsenalhoz kerülhet. A dallamos nevű 19 éves középpályást, Éric-Junior Dina Ebimbét a Manchester United vinné, ő most kölcsönben a Le Havre gárdáját erősíti, az angolok Edinson Cavaniért is tettek egy ajánlatot, de ez nem érte el a Leonardo által kért 25 millió eurót – mind az MU, mind a másik komoly kérő, az Atlético Madrid ugyanakkora bért kínál a támadónak, évi 12 millió eurót, bruttóban, plusz pármillió euró aláírási pénzt.

Érdekes, hogy a manchesteriek angol lapok szerint felvették a kapcsolatot a PSG volt sportigazgatójával, Antero Henriquével is.

Visszatérve az uruguayira: az Atlético első ajánlata 10, a második 15, a harmadik 18 millió euró volt, az utóbbi már bónuszokat is belebegtetett. Cavani menne, már csak egy dolog hiányzik a közös boldogsághoz... Illetve több, mert egy lapinformáció szerint éppen 40 milliós bevétel hiányzik a PSG-nek ahhoz, hogy ne kapjon büntetést az UEFA fair play szabályainak megsértéséért, és Cavani ára plusz a felszabaduló bérkeret bónuszosan, az éppen ennyi; ugyanakkor a spanyol Okdiario szerint a PSG úgy adná el csak Cavanit, ha elővételi jogot kapna Joao Félixre.

Minimálisat segít a PSG anyagi helyzetén, hogy Jesének annyira megy a Sporting CP-nél, hogy máris vissza akarják őt küldeni... Párizsban nemet mondtak eme megtiszteltetésre. A spanyol egyébként még csak 26 éves, karrierje mintha romokban lenne, de évi hárommillió eurót keres.

Nagyon kapósak a párizsi fiatalok, a futballban is, a marokkói Kajsz Ruiz-Atilért a Chelsea, a Marseille és a Borussia Dortmund áll sorba, az U18-asok erőssége, az őstehetség Adil Aouchiche hamarosan új szerződést kap – és kiszemelt a nagy Andrea Pirlo 16 esztendős fia, Niccolo is, ezt az ügyet személyesen a párizsiak elnöke, Nasszer al-Kelaifi intézte, természetesen Leonardóval és id. Pirlóval együtt beszélték meg a részleteket egy hangulatos párizsi luxusétteremben. Francia lapok szerint a transzfer hátterében az áll, hogy Andrea Pirlo edzői karrierre vágyik, és az egyik utánpótláscsapatot megkapná a PSG-nél. Aki a pályán máris olyan, mint ő fiatalabb korában, az honfitársa, Sandro Tonali, őt a PSG rendszeresen figyeli, de inkább nyári célpont.

Olasz lapok szerint Leonardo szeretné leigazolni a Milantól egyik kedvenc játékosát, a karmester Lucas Paquetát, az egyik újság szerint az első, elutasított ajánlat húszmillió euróról szólt.

Cavani eladásában véleményünk szerint éppen a pénz játssza a legkevesebb szerepet, mert egy arab szponzor nagyon váratlan beugrásával menthető papíron minden, de a Bajnokok Ligája miatt mindenképpen pótolni kell őt: a legújabb két kiszemelt Luka Jovics és az állítólag 60 milliós euróért megvehető Pierre-Emerick Aubameyang. Olvastunk még Kevin Gameiro, Fernando Llorente, Olivier Giroud, Szlimani, Adama Traoré és a Galatasaray keretéből kitett középpályás, Steven Nzonzi leigazolásának lehetőségéről is, utóbbi sokkal olcsóbb, mint a másik kiszemelt, a Fiorentina Gaetano Castrovillije.

 

Az OLYMPIQUE LYON sem éppen álomjanuárt jár: igaz, jó 50 millió euró nyereségnél tart az idényben, de Tanguy Ndombélé és Ferland Mendy után eladta a védekező középpályás Lucas Tousart-t is, akiért a Hertha 25 millió eurót fizetett, de a játékos csak a nyáron költözik Berlinbe. A nyáron vett Jeff Reine-Adélaide, Thiago Mendes páros miatt Tousart egyébként „nélkülözhető”, utóda a korábban nyolcmillióért megvett brazil Jean Lucas lesz – Tousart még csak 22 esztendős, az U21-es válogatott alaptagja.

Két csatárba fektetett be januárban az OL: az ismeretlenebb a Le Havre-tól 12 millióért megvett, de rögtön kölcsön is adott Tino Kadewere, a nevesebb a Villarrealtól négymillióért (11.5 milliós vételi opcióval, ezen felül 3.5 milliós bónuszokkal) kölcsönkért Karl Toko Ekambi. Utóbbi szerződése két érdekesebb kitételt is tartalmaz: a Villarreal a következő vételárból 15 százalékkal részesül, de ha 2020. szeptember 15. előtt eladja a Lyon a támadót, az ár fele még a spanyoloké!

Kell is az erősítés, a remek formában lévő Memphis Depay jó esetben is csak nyáron térhet vissza, nem mellékesen Reine-Adélaide is hasonló cipőben jár.

Thomas Lemart még decemberben kölcsönkérte a Lyon, de a francia szélső is lesérült, már lyoni Bruno Guimaraes, az Athletico Paranaense középső középpályása. A salzburgi támadó, Hvang Hi Csan, a Gent remek játékmestere, Jonathan David, aki idénybeli 32 mérkőzésén 25 kanadai pontnál jár, a karrierjében megrekedt futógép, Jean Michaël Seri (a Fulham kölcsönjátékosa a Galatasaraynál), illetve két balhátvéd, Ricardo Rodríguez (Milan) és Jérome Roussillon (Wolfsburg) is kiszemelt volt.

Nem nagy nóvum: kapósak a lyoni sztárok, Moussa Dembélé a Chelsea-től a Manchester Uniteden át a Tottenhamig több helyen is szóba került, a Juve a középpályás Houssem Aouart nézte ki magának, Bertrand Traoré a Bournemouthé lehet, a védő Kenny Tete is igen kapós – de még az U19-esek között szereplő jobbszélső Yaya Soumaréért is sorba áll a Bayern és a Lipcse.

Rajtuk nem múlik...

 

Nem állnak sorba a klasszisok az OLYMPIQUE MARSEILLE mezében, és nem állnak sorba az új trófeák a klub vitrinjében: nyaranta el-elmerengünk az OM szép múltján, de fél éve már ott tartottak a vezetők, hogy óriási áldozatok árán nagyjából együtt tudták tartani a keretet, ám minden csillagukról hajlandóak voltak tárgyalni a kérőkkel. Lucas Ocampos, Clinton N'Jie, Adil Rami, Mario Balotelli és Luiz Gustavo helyére érkezett a Darío Benedetto, Valentin Rongier, Álvaro González trió, és felszabadult annyi bérkeret, hogy maradhatott Florian Thauvin, Morgan Sanson, Dimitri Payet és Kevin Strootman.

Legalábbis egy ideig: Sanson a Zenit, a Hertha és a West Ham, a mindössze 17 éves szélső, Isaac Lihadji a Monaco, a Barcelona, a Valencia, a Torino, az Arsenal, a Dortmund, a Lille és a Mönchengladbach, Payet a West Ham, Valere Germain a Rennes kiszemeltje.

Csak, hogy elhelyezzünk a magunk fizetését egy 17 éves futballtehetség lehetőségei mellett: Lihadji legszegényebb kérője, a Lille egymillió eurós aláírási pénzzel és évi félmillió eurós fizetés ígéretével nyitotta a tárgyalásokat...

Érdekes, hogy a WHU korábbi általános igazgatója, Paul Aldridge immáron az OM „játékos-értékesítési tanácsadója”, azzal a nem titkolt céllal, hogy segítsen Angliában klubot találni a legkapósabb labdarúgóknak. A szakember bonyolította (de szó szerint) annak idején a legendásan homályos Carlos Tévez, Javier Mascherano üzletet.

Egyébként olyan jól megy mostanában a Marseille-nek, hogy elnöke, Jacques-Henri Eyraud több halálos fenyegetést kapott.

Hogy ki jöhet még a télen Marseille-be? A Bayerntől Michaël Cuisance, kölcsönbe, az Amiens egyelőre hiába kért hétmillió eurót a kolumbiai csatárért, Stiven Mendozáért, a Marseille nem képes fizetni ennyit érte, ráadásul a játékos évi négymillió eurót kér. Megteheti: az ő másik kérője a Hopej China Fortune. Olcsóbb, de nem sokkal a másik kiszemelt, Boulaye Dia (Reims). A legjobb rövid távú megoldás minden bizonnyal kölcsönkérni Moussa Maregát a Portótól.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020

AMIENS
Érkezett:

Kölcsönbe: Nicholas Opoku (Udinese)
Távozott:
Kölcsönbe:
Jayson Papeau (Chambly), Rafal Kurzawa (Esbjerg)

ANGERS
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Alexandre Letellier (Sarpsborg)
Távozott:
Kölcsönbe:
Vincent Pajot (Metz), Ibrahim Cissé (Paris FC), Alexandre Letellier (Orléans, ingyen)

BORDEAUX
Érkezett:

Kölcsönbe: Rémi Oudin (Reims, 10 000 000 euró)
Távozott: Younousse Sankharé (szerződését felbontották), Aurélien Tchouaméni (Monaco, 20 000 000)
Kölcsönbe: Jasszin Benrahu (Nimes), Jonathan Cafú (al-Hazm, 1 000 000), Raoul Bellanova (Atalanta)

BREST
Érkezett: Sébastien Cibois (egyesület nélküli)
Távozott: Julien Fabri (Chateauroux, ingyen)
Kölcsönbe: Derick Osei Yaw (Béziers)

DIJON
Érkezett:
Távozott:
Kölcsönbe: Enzo Loiodice (Wolverhampton)
Kölcsönből vissza: Matheus Pereira (Juventus U23)

LILLE
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Rominigue Kouamé (Cercle Bruges)
Távozott:
Kölcsönbe: Rominigue Kouamé (Troyes), Thiago Maia (Flamengo)

LYON
Érkezett: Tino Kadewere (Le Havre, 12 000 000), Bruno Guimaraes (Athletico Paranaense, 20 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Tousart (Hertha), Karl Toko Ekambi (Villarreal, 4 000 000)
Távozott: Lucas Tousart (Hertha, 25 000 000)
Kölcsönbe: Tino Kadewere (Le Havre)


MARSEILLE
Érkezett: Simon Ngapandouetnbu (Marseille U19)
Távozott:

METZ
Érkezett: Dylan Bronn (Gent, 4 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Pajot (Angers)
Kölcsönből vissza: Jamiro Monteiro (Philadelphia Union)
Távozott: Jamiro Monteiro (Philadelphia Union, 1 800 000)
Kölcsönbe: Adama Traore (al-Adalh)

MONACO
Érkezett: Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd, 10 000 000), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa, 7 000 000), Youssouf Fofana (Racing Strasbourg, 15 000 000), Aurélien Tchouaméni (Bordeaux, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Jorge (Santos), Julien Serrano (Cercle Bruges)
Távozott: Naldo (szerződését felbontták)
Kölcsönbe: Henry Onyekuru (Galatasaray, 750 000), Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd), Julien Serrano (Béziers), Jordi Mboula (Huesca), Gabriel Boschilia (Internacional), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa)
Kölcsönből vissza: Jean-Kévin Augustin (Leipzig)

MONTPELLIER
Érkezett: Jn Il Lok (Jokohama F. Marinos, ingyen)
Távozott:
Kölcsönbe: Bastian Badu (Chambly), Mathías Suárez (Club Nacional)

NANTES
Érkezett: Renaud Emond (Standard Liege, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Anthony Limbombe (Standard Liege)
Távozott: Yassine El Ghanassy (szerződését felbontották), Kayembe (Charleroi)

NICE
Érkezett: Dan Ndoye (Lausanne)
Kölcsönbe: Riza Durmisi (Lazio)
Távozott: Lamine Diaby-Fadiga (Paris FC, i.), Basszem Szrarfi (Zulte Waregem), Rémi Walter (Yeni Malatyaspor)
Kölcsönbe: Racine Coly (Famalicao), Dan Ndoye (Lausanne)

NIMES
Érkezett: Moussa Koné (Dynamo, 2 000 000)
Kölcsönbe: Jasszin Benrahu (Bordeaux)
Távozott:
Kölcsönbe: Théo Sainte-Luce (GFC Ajaccio)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:

REIMS
Érkezett:
Távozott:

Kölcsönbe: Rémi Oudin (Bordeaux, 10 000 000)

RENNES
Érkezett:
Távozott: Diafra Sakho (egyesület nélküli)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Maxence Rivera (St.-Étienne B)
Távozott: Robert Beric (Chicago Fire, 2 000 000)
Kölcsönbe: Alpha Sissoko (Le Puy Foot)

STRASBOURG
Érkezett:
Kölcsönbe:
Majeed Waris (Porto B)
Távozott: Nuno Da Costa (Nottingham Forest, 2 000 000), Youssouf Fofana (Monaco, 15 000 000)
Kölcsönbe: Moataz Zemzemi (Klub Afrikain)

TOULOUSE
Érkezett: Ruben Gabrielsen (Molde, i.)
Kölcsönbe: Lovre Kalinic (Aston Villa)
Kölcsönből vissza: Firmin Mubele (Asztana)
Távozott:
Kölcsönbe:
Corentin Jean (Lens)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik