Katar: egy ikon búcsúja – Xavi lejátszotta utolsó meccsét

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 13:54
null
Xavit még az ellenfél is megajándékozta utolsó meccse előtt (Fotó: AFP)
Befejezte profi pályafutását a katari al-Szadd játékosa, a Barcelonát korábban mindent egybevéve 24 éven át szolgáló Xavi Hernández.

 

A középpályás már korábban bejelentette, hogy az idény végén visszavonul – hétfő este az ázsiai Bajnokok Ligájában, az iráni Perszepolisz elleni mérkőzésen búcsúzott el profi játékoskarrierjétől. Az utolsó meccs nem sikerült szépre, az al-Szadd 2–0-ra kikapott, Xavi végig a pályán volt.

Xavi 1991-ben, 11 évesen került a Barcelonához, ahol a ranglétrát végigjárva a B-csapaton át a felnőttekig vezetett az útja – 1997-től egészen 2015-ig tartozott az első számú alakulathoz, ahol nyolc bajnoki címet, három Király-kupát, hat spanyol Szuperkupát, négy Bajnokok Ligája-trófeát, valamint két-két európai Szuperkupát és klubvilágbajnoki címet nyert.

A klasszis 2015-ben Katarba távozott, ahol az al-Szadd játékosaként összesen négy trófeát nyert meg.

Xavi 133 meccsen 13 gólt szerzett a spanyol válogatottban, amellyel két Európa-bajnoki, illetve egy világbajnoki címet ünnepelhetett. 2000-ben Sydneyben olimpiai ezüstérmet szerzett.

AlSadd S.C | نادي السد on Twitter

Persepolis honoured #AlSadd captain Xavi Hernandez, as he played the last game of his footballing career in the #ACL2019 clash between the two sides in Tehran today



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik