Egy brazil ma lőtte be magát a focitörténelembe – vb-videók!

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 06:49
null
Zico (fent), Josimar (jobbra) és Alemao 1986-ban ezen a napon három gólt és szép brazil diadalt ünnepelhetett
Mi történt ezen a játéknapon a korábbi labdarúgó-világbajnokságokon? Megcsodálhatunk egy óriási Tichy Lajos-gólt 1958-ból, belepillanthatunk a Zinedine Zidane-féle francia aranygeneráció 1998-as világbajnoki bemutatkozásába, továbbá felidézünk néhány brazil gólt – köztük Josimar 1986-os, élményszámba menő löketét, valamint Neymar első (két) vb-találatát 2014-ből.

 

Ajánlatunkból kiemelésre érdemes még:

• két meseszép belga gól 1990-ből;
• minden idők egyik legnagyobb hajrábeli fordítása 2006-ból;
• valamint Diego Maradona sikeres kapitányi vb-bemutatkozása 2010-ből.

 

A Nemzeti Sport másnapi címlapja
A Nemzeti Sport másnapi címlapja

1938: ELŐDÖNTŐBEN A MAGYAR VÁLOGATOTT

Az 1938-as franciaországi világbajnokságon már a negyeddöntőnél tartottak a csapatok június 12-én, és a címvédő olaszok, valamint a svédek mellett a magyar válogatott is sikerrel vette az akadályt (a brazilok és a csehszlovákok nem jutottak döntésre, rájuk újrajátszás várt).

A svájciak a Németország elleni nyolcaddöntőben a döntetlen állás miatt előbb hosszabbításra, majd újrajátszásra kényszerültek, így érthetően fáradtabbak voltak, mint a Holland-Indiát 6:0-ra lelépő magyarok. Ehhez képest szoros volt a meccs, Sárosi György dr. 43. percbeli gólját Zsengellér csak a 91. percben toldotta meg még eggyel, biztossá téve ezzel a mieink továbbjutását.

(VIDEÓ ITT! A mellékelt, kissé töredékes és lassított filmfelvétel gólokat nem örökített meg, ám megér egy klikkelést, hogy az akkoriban játszott futballból ízelítőt kapjunk.)

VB 1938, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 12.
NEGYEDDÖNTŐ
Lille Magyarország–Svájc 2:0
Antibes Svédország–Kuba 8:0
Párizs Olaszország–Franciaország 3:1
Bordeaux Brazília–Csehszlovákia 1:1, hosszabbítás után

A Népsport másnapi címlapja
A Népsport másnapi címlapja

1958: A MIEINK KÉT MECCS UTÁN IS NYERETLENEK

A magyar válogatott 1958-ban is pályán volt június 12-én, és a nap egyetlen mérkőzésén 2:1-re kikapott a házigazda Svédországtól. Kurt Hamrin a 34. percben szerezte meg a vezetést óriási magyar védelmi hibából, az 55. percben – egy átemeléssel – ráduplázott, a másik olaszországi légiós, Nils Liedholm bevághatta volna a harmadikat is, ám elrontotta a tizenegyesét.

Tichy Lajos csodálatos lövéssel szépített, ám ez mit sem változtatott a tényen, hogy az előző világbajnokság ezüstérmese két mérkőzés után (az első Wales ellen 1:1-re végződött) csupán egy ponttal állt. A megelőző 15 évben nyolcszor találkozott a svéd és a magyar válogatott, és a mieink egyszer sem kaptak ki – svéd nézőpontból a legjobbkor szakadt meg a sorozat... VIDEÓ ITT!

VB 1958, SVÉDORSZÁG – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉS
Solna Svédország–Magyarország 2:1

 

1986: JOSIMAR A FUTBALLTÖRTÉNELEMBE LÖVI MAGÁT

A mexikói világbajnokságon a csoportmérkőzések utolsó fordulójánál tartottak a csapatok június 12-én, és a brazilok fényes múltjukhoz méltón már továbbjutóként léptek pályára az észak-írek ellen. Könnyed, felszabadult első félidőt produkáltak, amelynek 15. percében Careca megszerezte a vezetést, majd a 42. percben következett a cseresorból előlépő Josimar nagy pillanata.

Az élete első válogatott meccsét játszó jobbhátvéd hosszú adogatás után kapta meg a labdát, majd jó 25 méterről a jobb felső sarokba vágta – az északír kapusnak, szegény Pat Jenningsnek ez már a 119. (egyben az utolsó) válogatott mérkőzése volt, de ekkora gólt talán még nem kapott. Történt mindez a 41. születésnapján…

Hogyan került Josimar (13) a csapatba? A képre kattintva: az UOL remek animációs feldolgozása (portugálul értők előnyben)
Hogyan került Josimar (13) a csapatba? A képre kattintva: az UOL remek animációs feldolgozása (portugálul értők előnyben)

 

A második félidőben a vb-n végig sérüléssel kínlódó, addig nem szereplő Zico is lehetőséghez jutott, újratervezte a szétesni látszó brazil támadójátékot, és zseniális sarkazással gólpasszt adott Carecának. VIDEÓ ITT!

A D-csoport másik mérkőzésen Spanyolország simán legyőzte Algériát, és csatlakozott a már továbbjutó brazilokhoz. VIDEÓ ITT!

VB 1986, MEXIKÓ – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Guadalajara Brazília–Észak-Írország 3–0
Monterrey Spanyolország–Algéria 3–0

 

Tálalták őket – belga szuvenír a '90-es csapattal
Tálalták őket – belga szuvenír a '90-es csapattal

1990: DEGRYSE LABDÁJA AZ ŰRBEN JÁRT, CSAK UTÁNA LANDOLT A KAPUBAN

A két németalföldi válogatott az utolsók között mutatkozott be az olaszországi vb-döntőn. A friss Európa-bajnok Hollandia Wim Kieft góljával vezetett, ám a 82. percben Magdi Abdelgáni 11-esével a négy évvel korábbi Afrika-bajnok Egyiptom meglepetésre megfosztotta a győzelemtől. VIDEÓ ITT!

A belgáknak jobban sikerült a rajt az akkoriban Ázsia második legjobbjának számító Dél-Korea ellen. A Belgiumban négyszer az év játékosának megválasztott Marc Degryse emlékezetes gólt emelt a rossz ütemben kifutó dél-koreai kapus hálójába, míg Michel De Wolf élete egyetlen válogatottbeli találatát ünnepelte – mi tagadás, volt rajta mit... VIDEÓ ITT!

VB 1990, OLASZORSZÁG – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Verona Belgium–Dél-Korea 2–0
Palermo Hollandia–Egyiptom 1–1

A L'Équipe további jó utat kívánt a kékeknek
A L'Équipe további jó utat kívánt a kékeknek

1998: A FRANCIA ARANYGENERÁCIÓ LETESZI A NÉVJEGYÉT

Tizenkét esztendő után jutottak ki a vb-re a franciák – pontosabban nem jutottak ki, hiszen rendezőként járt nekik az automatikus részvétel –, azaz csupa vb-újonccal álltak ki. Aimé Jacquet csapata mindazonáltal nem volt híján tapasztalatoknak, hiszen a két évvel korábbi Európa-bajnokságon elődöntős volt. Nos, munkába telt, de Franciaország végül is története legjobb vb-rajtját produkálta.

Az első félidőben Christophe Dugarry fejesét és nyelvöltős gólörömét csodálhattuk meg, a fordulás után sajnálhattuk a dél-afrikai – s azokban az években éppen a meccsnek otthont adó Marseille-ben légióskodó – Pierre Issát balszerencsés öngóljáért, majd a lefújás előtti pillanatokban kérdezgethettük, ki az a tejfelesszájú fiatalember, aki azt a szemtelen „csippentős” gólt lőtte.

A negyedik válogatott meccsét és első válogatott gólját elkönyvelő Thierry Henry volt. VIDEÓ ITT!

VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Lens Dánia–Szaúd-Arábia 1–0
Marseille Franciaország–Dél-Afrika 3–0
Montpellier Paraguay–Bulgária 0–0

Címlapon a svéd gólszerző
Címlapon a svéd gólszerző

2002: FRANCIAORSZÁG UTÁN EGY ÚJABB ARANYESÉLYES, ARGENTÍNA IS BÚCSÚZIK

Egy nappal korábban Franciaország már lenyelte a békát, s nem kerülhette el a sorsát Argentína sem. Marcelo Bielsa szövetségi kapitány tanítványai elrontották helyzeteiket a svédek elleni ki-ki meccsen, és bár Anders Svensson 59. percbeli, jól eltalált szabadrúgásból szerzett gólját Hernán Crespo a 88. percben élete első vb-döntős találatával megválaszolta – Ariel Ortega kihagyott büntetőjét követően... –, Argentína a döntetlennel nem jutott tovább csoportjából. VIDEÓ ITT!

Az F-csoport záró fordulójának másik mérkőzése is döntetlent hozott, ami a korábbi Argentína-verő Angliának továbbjutást ért, míg Nigériának az első 2002-es vb-pontot – ellenben kiesést...

A B-csoport utolsó játéknapján Dél-Afrika a döntetlennel továbbjutott volna – ám kikapott, így a spanyolok mellett Paraguay került a legjobb 16 közé.

VB 2002, DÉL-KOREA, JAPÁN – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Tedzson Spanyolország–Dél-Afrika 3–2
Szögvipo Paraguay–Szlovénia 3–1
Mijagi Svédország–Argentína 1–1
Oszaka Nigéria–Anglia 0–0

 

Azért maradt egy példány…
Azért maradt egy példány…

2006: KÖNNYED CSEHEK, LÉLEKBEN ERŐS AUSZTRÁLOK

A csehek ugyanolyan könnyed és eredményes futballal kezdték a világbajnokságot, amilyennel a két évvel korábbi Eb-n a finálé kapujáig meneteltek. Az amerikaiak „lemészárlása” Jan Koller bombafejesével már az 5. percben megkezdődött, majd két nagyszerű Tomás Rosicky-lövéssel teljesedett ki – a fejvédőről még nem (rém)álmodó Petr Cech kapusnak nem sok dolga akadt a másik oldalon, igaz, volt, hogy a kapufa besegített neki. VIDEÓ ITT!

Az F-csoportban Ausztrália a vb-történelem egyik legacélosabb hajráját mutatta be Japán ellen, ráadásul 354 perc után megszerezte első, ily módon történelmi vb-döntős gólját. A 83. percben még a japánok vezettek egy rendkívül furcsa találattal, ám a hátralévő rövid időben Guus Hiddink két csereembere, Tim Cahill és a Socceroost a világbajnokságra kilövő John Aloisi megfordította az eredményt. Cahill két kapufás bombagólt lőtt! VIDEÓ ITT!

A Socceroos viharos hajrája ausztrál kommentálással: VIDEÓ ITT!

VB 2006, NÉMETORSZÁG – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Gelsenkirchen Csehország–Egyesült Államok 3–0
Hannover Olaszország–Ghána 2–0
Kaiserslautern Ausztrália–Japán 3–1

2010: MARADONA GYŐZELEMMEL DEBÜTÁL

Angliának nem egészen négy percre volt szüksége, hogy Steven Gerrard révén megszerezze az első gólját a tornán, Fabio Capello csapatának dél-afrikai szereplése mégis kínkeservesre sikeredett. Már ez az első meccs is: hiába a korai vezetés, az Egyesült Államok válogatottja átvette az irányítást, és Clint Dempsey még az első félidő hajrájában egyenlített – a lövés után a labdát megfogni képtelen Robert Green kapus segedelmével. A folytatás sem hozott változást, az amerikaiak rászolgáltak a meglepő pontszerzésre. VIDEÓ ITT!

Diego Maradona mint szövetségi kapitény (Fotó: AFP)
Diego Maradona mint szövetségi kapitény (Fotó: AFP)

 

A selejtezőt rögös úton teljesítő Argentína is ezen a játéknapon mutatkozott be, és Gabriel Heinze előre vetődéses fejesével szintén korán megszerezte a vezetést Nigéria ellen. Itt azonban olyannyira nem érte kellemetlen meglepetés az esélyest – amelynek élén most debütált vb-n szövetségi kapitányként a világbajnok játékos, Diego Maradona –, hogy az afrikai csapat csak a meccs emberének megválasztott Vincent Enyeama kapusnak köszönhetően kerülte el a súlyos vereséget. VIDEÓ ITT!

S amilyen meglepő így visszatekintve, olyan egyértelmű volt a pályán, hogy a gyors, ötletes futballt bemutató Dél-Korea Li Dzsung Szu és Pak Dzsi Szung góljával simán legyőzte az öregemberes fociját sok hibával súlyosbító Görögországot.

VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Johannesburg Argentína–Nigéria 1–0
Nelson Mandela Bay/Port Elizabeth Dél-Korea–Görögország 2–0
Rustenburg Anglia–Egyesült Államok 1–1

 

Neymar a Placar címlapján
Neymar a Placar címlapján

2014: REMEKÜL SIKERÜL NEYMAR VB-BEMUTATKOZÁSA

A Sao Pauló-i publikum döbbenetére hazai öngóllal (Marcelo) kezdődött meg a második brazíliai világbajnokság, igaz, Neymar kisvártatva egyenlített, majd a második félidőben ugyanő gondoskodott arról, hogy mégiscsak szambafesztiválba torkolljon a nyitó nap. Más kérdés, hogy a hazai kedvenc által értékesített tizenegyes befújása miatt a horvátok máig átkozzák Nisimura Juicsi játékvezetőt – nem alaptalanul...

A végjátékban Oscar is betalált, de az est hőseként természetesen a világbajnoki bemutatkozására duplával pecsétet ütő Neymart ünnepelték. A hazaiak vezérének ez volt az 50. válogatott mérkőzése; korábban egyetlen brazil futballista sem tudhatott maga mögött ennyire fiatalon (22) ilyen sok válogatott fellépést. VIDEÓ ITT!

VB 2014, BRAZÍLIA – JÚNIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉS
Sao Paulo Brazília–Horvátország 3–1
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik