Jelentés a kincsesbányából: a Ligue 1 top 10 exportja

Vágólapra másolva!
2020.09.22. 21:32
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A hatodik kört szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, Olaszországban folytattuk, majd a múlt heti mérkőzésdömpingen átverekedve magunkat a Ligue 1-ben folytatjuk.


Némi visszaesést követően ismét a topligák és a gazdag topligákon kívüli csapatok kincsesbányája a LIGUE 1. Most a legismertebb, legjobb „exportra menő” játékosokat szedjük egy szubjektív tízes listába.
Némi visszaesést követően ismét a topligák és a gazdag topligákon kívüli csapatok kincsesbányája a LIGUE 1. Most a legismertebb, legjobb „exportra menő” játékosokat szedjük egy szubjektív tízes listába.


10. Yann M'Vila

Az egykori Manchester United-csodagyerek, Rafael, az 59-szeres belga válogatott szélső, Nacer Chadli, a Fulhamhez igazoló Kenny Tete, az Atlético Madrid egykori ásza, Nico Gaitán és a 32 és fél évesen a Serie A-ba hárommillió euróért eligazoló lengyel bekk, Kamil Glik előtt listánk első helyére a 30 éves szűrő, Yann M'Vila érkezett be. A fiatalon tipikusan rosszfiús, balhés játékosként elhíresült, de 22-szeres válogatott játékos karrierje elpocsékolt lehetőségekből, jól fizető klubváltásokból (a Rubin Kazanynál évi hárommillió eurós volt a nettó fizetése, de nem vált be az Interben, a Tottenhamhez pedig csak majdnem szerződött el), dorbézolásokról, néhány súlyos sérülésről és a 2012-es Európa-bajnoki szereplésből áll. Némi kalandozást követően két és fél évet töltött el a Saint-Étienne-ben, most ingyen az Olympiakoszhoz került, ahová három évre írt alá. Ugyan az ASE egymillió eurót kért eleinte a játékosért, ám ingyen távozott (mert a francia klub összességében még nyolcmillió eurós fizetést adott volna neki), új évi fizetése 1.6 millió euró lesz. Apja még a Kongói DK-ban volt futballista, bátyja, Yohan az AC Ajaccio, a Dijon és a Mantes csapataiban játszott.



9. Francois Kamano

A francia ligán kívül nem túl elismert a 24 éves guineai támadó, aki 2020 nyaráig 139 mérkőzésén 30 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott a Bordeaux-ban 2016 óta, amióta megvették 2.5 millió euróért a Bastiától. Egy évre rá játszott a Videoton elleni Európa-liga-mérkőzéseken is, Bordeaux-ban a győztes gól előtt övé volt az assziszt. A válogatottjában még 2013-ban mutatkozott be. A Lokomotiv Moszkva 5.5 millió eurót fizetett érte, első öt mérkőzésén a balszélső még nem szerzett kanadai pontot.



8. Illan Meslier

Újabb nemzetközileg ismeretlen név a listánkon, a húszéves, francia U21-es válogatott kerettag kapusért 6.5 millió eurót fizetett a Leeds United, és Meslier játszott is a Premier League első fordulójában a Liverpool ellen. Nem ismeretlen a kapus a Leedsnek és a leedsi drukkereknek, hiszen kölcsönben már eddig is ott futballozott, és Kiko Casillát annak eltiltása idején parádésan pótolta, nagyon ritkán kapott gólt, érvényesítették is a vételi opcióját. A Lorient felnőttcsapatában nem más, mint az egykori remek kapus, Mickaël Landreau vetette be őt a mély vízbe: ért hozzá. Meslier nagyon szép példája annak, hogy mire képes egy fiatal, jól képzett, motivált (!) tehetség, ha lehetőséget kap.


7. Thiago Silva

A brazil védőfejedelem már nem fiatal, tehetségesnek sem neveznek egy 36. életévébe lépő játékost, legyen az bár 89-szeres brazil válogatott is. Silva a PSG újkori felfutásának egyik jelképe, 2012-ben érkezett Párizsba Milánóból 42 millió euróért, és még egy idényre maradhatott volna, ha kissé hamarabb érkezik el hozzá az általa annyira várt PSG-ajánlat. Kissé meg is romlott a viszony közte és a PSG között tavasszal, amikor a klub tulajdonosa azt szerette volna, hogy a csapatkapitány lobbizzon a fizetések visszavágásának elfogadásáért – a 16 százalékos csökkentés annak mértékében elgondolkodtató, hogy Silva 2014-es évi 9 millió eurós alapfizetése 2019-re évi 17 millió euróra nőtt…

A Chelsea szerint egy jó idény még mindig benne van, szerintünk is, és ne feledjük, hogy ugyan a PL a világ talán legőrültebb iramú bajnoksága, de éppen ezért borzasztóan beszűkült a tér a tizenhatosokon belül, ez egy olyan rutinos, jól helyezkedő védő malmára hajtja a vizet, mint Silva, és ugyebár a taktikailag elmaradott angol topklubok nem élvezhetik a magasabban képzett futballkultúrák olyan gyümölcseit, mint a lescsapda és a tolódás (sőt azt sem tudják, hogy kell fejben nem ott lenni), így nem kell maratonfutásokra berendezkednie. Silva évi tízmillió eurós fizetést kért a Chelsea-től, hatot kapott a brit sajtó szerint, de egyéves opciós szerződéshosszabbítási lehetőséggel.



6. Tanguy Nianzou

A 18 éves, francia korosztályos válogatott Nianzou serdülőkora óta a PSG-hez tartozott, tehát „garantírozva van a minőség”, ahogyan a Három szabólegényekben mondja a mester. El is vitte őt a Bayern München, néhány százezer euró nevelési költségtérítésért, tehát elképesztően jól jártak a németek – a franciák pedig szívhatják a fogukat, hiszen újabb fiatal francia tehetséget pocsékoltak el. A Milan és az RB Leipzig is át szerette volna igazolni a hátvédet, akit a Bundesliga hivatalos oldala új Mats Hummelsként mutatott be, és külön kiemeli „légi erejét”: a védő még nyilvánvalóan növésben van, és már 187 centiméter magas. Nianzou kisgyerekként megfordult a Senart-Moissy nevű klubban, ahol újdonsült csapattársa, Kingsley Coman is játszott egykoron. Volt mestere, Thomas Tuchel szerint Nianzou már most topjátékos, és a személyiségéről is pozitívan nyilatkozott, új sportigazgatója, Hasan Salihamidzic, aki szerint ő Európa egyik legnagyobb tehetsége, ráadásul több poszton is bevethető. Most éppen combizomsérüléssel küzd a hátvéd, de aztán kollégái nyomába lép: Moussa Diaby, Christopher Nkunku, Stanley Nsoki, Timothy Weah, Arthur Zagre, Odsonne Edouard, Jonathan Ikoné és Dan-Axel Zagadou után ő is máshol fusson be nevelőklubja, a PSG helyett.

5. Thomas Meunier

„Olyan játékos, aki már sokat bizonyított a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában és hazája válogatottjában is. Reméljük, nagy tapasztalatát mi is kamatoztathatjuk, sikerül a tudását átadnia a fiataloknak” – méltatta csapata új ászát Michael Zorc, a Borussia sportigazgatója, aki a számukra túl drága Asraf Hakimi helyett ingyen szerzett egy ereje teljében lévő, rutinos játékost. Aki négy év alatt 128 mérkőzésen játszott a fény városának kedvenc csapatában, 34 kanadai ponttal, fellépésenként átlagosan 75 percnyi játékidővel. Vicces módon a Dortmund majdnem kölcsönadta a belgát a PSG-nek a BL végjátékára, de erre nem került sor, és az ingyenes igazolás ingyenességéről sokat elmond, hogy fizetéssel, aláírási pénzzel és ügynöki díjakkal együtt a Dortmundnak Meunier 50 millió eurójába kerül 2024-ig. A belga Párizsban 3.8 milliót keresett évente, és csak jelentősen megemelt bérért maradt volna.


4. Alphonse Areola

Nyilván nem vagyunk Leonardók és Tuchelek, de mint kívülállóknak, nagy luxusnak tűnik a most 27 éves világbajnok kapust, Areolát dobálni ide-oda, mint egy sült krumplit, úgy meg pláne, hogy a PSG kezdőkapusa, Keylor Navas nemsokára 34 éves lesz, és mint mindenki, bármikor kidőlhet hosszabb időre – de ha rövidebbre is, Areola jobb képességű kapus, mint Sergio Rico vagy Marcin Bulka. A Mino Raiola gruppjához tartozó Areola a Real Madridban nem tudta kiszorítani a kapuból Thibaut Courtois-t, de ha jobban belegondolunk, nehéz volna megmondani, ki is tudná megtenni ezt, most azonban csak a Fulham jutott neki, egy évre kölcsönbe – és vételi opcióval. Areola másik kérője a Rennes volt, de a kapus havi 700 ezer eurós bruttó fizetését csak a londoniak voltak képesek állni. A vételi opció a francia sajtó szerint 8-10 millió euró, ami a Premier League-ben egy tehetséges ifista ára. Areola okosan gondolkodik: ha valahol, akkor a Fulhamben végre alapember lesz, onnan könnyű lesz kitűnnie, mert rengeteg dolga lesz. A francia válogatottban három mérkőzést játszott, a Real Madridban kilencet, a PSG-ben 2010 óta, amióta végleg felkerült a nagycsapathoz, összesen csak 107-et!


3. Malang Sarr

Nagyon sokan meglepődtek, amikor a francia U21-es válogatott, szenegáli származású középső és bal oldali védőt megszerezte a Chelsea, holott Sarr az előző idény egyik legjobb védője volt a Ligue 1-ben. A Nice saját nevelésű játékos 2016 óta 119-szer lépett pályára a nagycsapatban tétmérkőzésen. Több német és egy meg nem nevezett olasz klub is érdeklődött Sarr iránt, a Chelsea ajánlatával nyilván nem versenyezhettek, főleg, hogy a hátvédnek már lejárt a szerződése a Nice-szel, és nem hosszabbított, éppen angliai ajánlatra várva. Sarr heti 132 ezer eurót keres majd Londonban, bónuszok nélkül, bruttóban, öt évre írt alá, de előfordulhat, hogy kölcsönadják erre az idényre Németországba. A Chelsea-hívek számára külön öröm, hogy az Arsenal is át szerette volna igazolni a 21 éves játékost.



2. Gabriel Magalhaes

Nem tudjuk, Sarr aláírási pénze mennyi lehetett, a korábbiakból kiindulva olyan 6-8 millió euróra tippelünk, az Arsenal ennél sokkal mélyebben a zsebébe nyúlt egy másik középső védőért: a 22 éves brazil Gabriel Magalhaes 26 millió euróba került most, és még négymilliót kell fizetni „garantált bónusz” gyanánt. Magalhaes hosszas alkudozás után került Londonba, a végén a Manchester United egy erős ajánlattal szállt harcba, de mindhiába. A brazil a 41 millióért vett Shkodran Mustafi után a londoni klub második legdrágább védője lett, csaknem négymillió eurót keres majd éves szinten bruttóban. Korábban az Everton és a Napoli is le szerette volna igazolni őt, sőt az olaszok egy szóbeli egyezségig már el is jutottak. „Valami nagy dobás elején jár a karrierjében, nagyszerű srác, ez az egyik legfontosabb tulajdonsága. Nem indult könnyen nálunk a pályája, az edzőnk nem bízott benne, túl fiatalnak tartotta. A védő igazi harcos, óriási az állóképessége, és okosan használja az erejét. Fog még fejlődni, tudom, a brazil felnőttválogatottnál már komolyan szóba került a neve” – mondta róla volt elnöke, Gérard Lopez. Érdekes, hogy Magalhaes 2018 elején néhány hónapot eltöltött kölcsönben a Dinaml Zagrebnél, ahol egy mérkőzés kivételével nem jutott előrébb a tartalékcsapatnál.

Nápoly új királya? (Fotó: AFP)
Nápoly új királya? (Fotó: AFP)



1. Victor Osimhen

Vakarhatja a fejét a Wolfsburg, hogy a Merca-tó mocsarában lubickolva hagyta kicsusszanni a keze közül ezt a gyémántot, ugyanis a most 21 éves nigériai támadót a VfL hozta Európába, de tavaly alig 3.5 millió euróért eladta a Charleroi-nak, opciósan, és a belgák úgy is összességében 22.4 millióért passzolták tovább a játékjogát a Lille-nek, hogy a franciák az egy évre rá, azaz idény nyáron a Napoli által fizetett 70 millió eurós vételárból 20 milliót elsumákoltak négy cserejátékos igencsak túlárazott beszámításával.

Függőben van még egy tízmillió eurós bónusz, kérdés, a nápolyiak elnöke narancsban, használt Diego Maradona-poszterekben vagy piedonés relikviákban fizet-e, vagy az öregfiúk egy kereten kívüli játékosát számolja be 14 millió euróért, hogy egy kis pénzt visszakérjenek a belgáktól. Osimhen fizetése Nápolyban bruttó nyolcmillió euró, nettóban ez 4.5 millió, éves szinten, és érdekes, hogy ugyan gigászi pénzeket mozgatott meg máris, miközben a Lille-ben 18 kanadai pontig jutott a legutóbbi bajnokságban. A vele hasonló korúak közül Moussa Dembélé szintén ennyiig, Habib Diallo 15-ig, Kasper Dolberg 14-ig, a szélső Denis Bouanga 13-ig, Dembélé kivételével sokkal gyengébb csapatokban – és egyikük sem játszott olyan sok bajnokit, mint Osimhen! Szóval rejt még kincseket magában a Ligue 1 bányája, csak szem mellett rengeteg pénz kell ezek megszerzéséhez… Szép lassan megismerkedik azért Osimhen nevével a nagyvilág, de az „Omishen Napoli” kifejezésre 3700 találatot ad a nagy kereső.


+ 1 Baptiste Santamaria

Minden listaállítás ökölszabálya, hogy mire kész a lista, történik egy olyan dolog, ami miatt meg kell változtatni a sorrendet, áthidaló megoldásként franciás könnyedséggel szúrjuk be plusz egynek a 25 esztendős Baptiste Santamariát, akiért a Freiburg tízmillió eurót adott a minap. A védekező középpályás korábbi U20-as válogatott, még a Tours csapatát képviselte a címeres mezben, az Angers négy éve félmillió euróért vette meg. Apja egykoron a Reims játékosa volt, ő maga pedig a Freiburg történelmének legdrágább vétele lett, miközben az Angers csapatánál csak a harmadik legdrágábban eladott játékos a tavaly eltranszferált Jeff Reine-Adélaide (25 millió eurót adott érte a Lyon) és a két évvel ezelőtt eladott Karl Toko Ekambi (18 millió euróért vitte el a Villarreal) után, a Lille-nek három évvel ezelőtt tízmillió euróért eladott Nicolas Pépével holtversenyben. Ilyen egy topligás kiscsapat, ahol nem csak szlogen a szakértelem…

A LIGUE 1 NYÁRI TÁIGAZOLÁSAI, 2020

ANGERS
ÉRKEZETT:
Paul Bernardoni (Bordeaux, 7 500 000 euró), Souleyman Doumbia (Rennes, kölcsön után végleg, 3 000 000), Enzo Ebosse (Le Mans, 500 000 euró), Lois Diony (Angers, ingyen), Jimmy Cabot (Lorient, i.), Szofiane Bufal (Southampton, i.)
Kölcsönbe: Ibrahim Amadou (Sevilla)

Kölcsönből vissza: Lassana Coulibaly (Cercle Bruges), Elhadji Pape Diaw (Caen), Thomas Touré (Sochaux), Ibrahim Cissé (Paris FC), Harisson Manzala (Le Mans)
TÁVOZOTT: Vincent Pajot (Metz, kölcsön után végleg, 700 000), Baptiste Guillaume (Valenciennes, kölcsön után végleg, ingyen), Théo Pellenard (szerződése lejárt), Harrison Manzala (Kayserispor, ingyen), Baptiste Santamaria (Freiburg, 10 000 000), Wilfried Kanga (Kayserispor)
Kölcsönbe:Casimir Ninga (Sivasspor), Rayan Ait Nouri (Wolverhampton)

GIRONDINS BORDEAUX
ÉRKEZETT:
Hatem Ben Arfa (Sevilla, i.)
Kölcsönből vissza: Alexandre Mendy (Brest), Paul Bernardoni (Nimes)
TÁVOZOTT: Paul Bernardoni (Angers, 7 500 000), Jasszin Benrahu (Nimes, kv., 1 500 000), Francois Kamano (Lokomotiv Moszkva, 5 500 000), Alexandre Mendy (Caen, i.)
Kölcsönbe: Rubén Pardo (Leganés)

Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco)

BREST
ÉRKEZETT:
Franck Honorat (St.-Étienne, 5 000 000), Romain Faivre (Monaco B, 400 000), Heriberto Tavares (Benfica B, 1 200 000), Christophe Hérelle (Nice, 4 000 000), Steve Mounié (Huddersfield, 5 000 000), Romain Philippoteaux (Nimes, 500 000)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz), Lilian Brassier (Lens)
TÁVOZOTT: Mathias Autret (Auxerre, i.), Jean-Charles Castelletto (Nantes, i.), Kévin Mayi (Ümraniyespor, i.), Yoann Court (Caen, i.), Ibrahima Diallo (Southampton, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Samuel Grandsir (Monaco), Alexandre Mendy (Bordeaux)

DIJON
ÉRKEZETT:
Alex Dobre (Bournemouth U21, 1 000 000), Jonathan Panzo (Monaco, 3 400 000), Roger Assalé (Young Boys, 4 000 000), Bersant Celina (Swansea, 3 000 000), Saturnin Allagbé (Chamois Niort, 2 000 000)
Kölcsönbe: Éric Ebimbe (PSG B), Pape Cheikh (Lyon), Aníbal Chalá (Toluca), Arthur Zagre (Monaco), Sacha Boey (Rennes)
Kölcsönből vissza: Enzo Loiodice (Wolverhampton U23), Aurélien Scheidler (Orléans)
TÁVOZOTT: Florent Balmont (visszavonult), Najef Agerd (Rennes, 4 000 000), Mickaël Alphonse (Amiens), Enzo Loiodice (Las Palmas, i.), Rúnar Alex Rúnarsson (Arsenal, 2 000 000), Julio Tavares (al-Fajszali, 1 000 000), Alfred Gomis (Rennes, 10 000 000)
Kölcsönbe: Bryan Soumaré (Sochaux)
Kölcsönből vissza: Hamza Mendil (Schalke), Jhonder Cádiz (Benfica), Stephy Mavididi (Juventus U23)

LENS
ÉRKEZETT:
Ignatius Ganago (Nice, 6 000 000), Facundo Medina (Talleres, 3 500 000), Corentin Jean (Toulouse, kv., 1 000 000), Jonathan Clauss (Bielefeld, i.), Seko Fofana (Udinese, 10 000 000), Loic Badé (Le Havre, i.)
Kölcsönbe: Gaël Kakuta (Amiens), Wuilker Farinez (Millonarios), Issiaga Sylla (Toulouse), Arnaud Kalimuendo (Lens)
Kölcsönből vissza: Cyrille Bayala (AC Ajaccio), Arial Mendy (Orléans)
TÁVOZOTT: Guillaume Gillet (Charleroi, i.), Manuel Perez (Grenoble)
Kölcsönbe:
Thomas Vincensini (Bastia), Jules Keita (CSZKA Szófia), Gaëtan Robail (Guingamp)
Kölcsönből vissza: Vítor Costa (Inter de Lages)

LILLE
ÉRKEZETT:
Isaac Lihadji (Marseille B, 300 000), Burak Yilmaz (Besiktas, i.), Jonathan David (Gent, 32 000 000), Angel Gomes (Manchester United U23, i.), Oresztisz Karnezisz (Napoli, 5 000 000), Luigi Liguori (Napoli, 5 000 000), Ciro Palmieri (Napoli, 5 000 000), Claudio Manzi (Napoli, 5 000 000)
Kölcsönbe: Sven Botman (Ajax II, i.)
Kölcsönből vissza: Júnior Alonso (Boca Juniors), Show (Belenenses), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges), Adama Soumaoro (Genoa), Hervé Koffi (Belenenses)
TÁVOZOTT: Júnior Alonso (Atlético Mineiro, 3 000 000), Nico Gaitán (Braga, i.), Loic Rémy (szl.), Victor Osimhen (Napoli, 70 000 000), Gabriel (Arsenal, 26 000 000)
Kölcsönbe: Rominigue Kouamé (Troyes), Angel Gomes (Boavista), Hervé Koffi (Royal Mouscron), Show (Boavista), Kouadio-Yves Dabila (Royal Mouscron), Léo Jardim (Boavista)

LORIENT
ÉRKEZETT:
Adrian Grbic (Clermont Foot , 9 000 000), Stéphane Diarra (Le Mans, 2 500 000), Quentin Boisgard (Toulouse, 2 000 000), Jérémy Morel (Rennes, i.), Thomas Monconduit (Amiens, 2 000 000), Armand Laurienté (Rennes, 3 000 000), Terem Moffi (Kortrijk, 8 000 000)
Kölcsönbe: Trevoh Chalobah (Chelsea U23), Andreaw Gravillon (Inter)
Kölcsönből vissza: Gaëtan Courtet (AC Ajaccio)
TÁVOZOTT: Illan Meslier (Leeds United, kv., 6 500 000), Jimmy Cabot (Angers, i.), Jonathan Martins Pereira (visszavonult), Gaëtan Courtet (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Julien Ponceau (Rodez)
Kölcsönből vissza: Quentin Lecoeuche (AC Ajaccio), Armand Laurienté (Rennes)

OLYMPIQUE LYON
ÉRKEZETT:
Karl Toko Ekambi (Villarreal, kv., 11 500 000), Cenk Özkacar (Altay, 1 500 000), Melvin Bard (Lyon B), Julian Pollersbeck (Hamburg, 250 000), Lucas Paquetá (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe: Mattia De Sciglio (Juventus)

Kölcsönből vissza: Lenny Pintor (Troyes), Tino Kadewere (Le Havre), Pape Cheikh (Celta Vigo)
TÁVOZOTT: Martin Terrier (Rennes, 12 000 000), Amine Gouiri (Nice, 7 000 000), Oumar Solet (RB Salzburg, 4 500 000), Mapou Yanga-Mbiwa (szl.), Marcal (Wolverhampton, 2 000 000), Bertrand Traoré (Aston Villa, 18 400 000), Ciprian Tatarusanu (Milan, 500 000), Kenny Tete (Fulham, 3 200 000), Rafael (Basaksehir, i.)
Kölcsönbe: Pape Cheikh (Dijon), Lenny Pintor (Troyes), Youssouf Koné (Elche), Joachim Andersen (Fulham), Jeff Reine-Adélaide (Nice)
Kölcsönből vissza: Lucas Tousart (Hertha)

OLYMPIQUE MARSEILLE
ÉRKEZETT:
Álvaro González (Villarreal, kölcsön után végleg, 4 000 000), Pape Gueye (Le Havre, i.), Nagatomo Juto (Galatasaray, i.), Luis Henrique (Tres Passos, 8 000 000)
Kölcsönbe: Leonardo Balerdi (Borussia Dortmund), Michaël Cuisance (Bayern München)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mitroglu (PSV), Christopher Rocchia (Sochaux)
TÁVOZOTT: Grégory Sertic (szl.), Niels Nkounkou (Everton, 270 000), Bouna Sarr (Bayern München, 8 000 000)
Kölcsönbe: Maxime López (Sassuolo)

METZ
ÉRKEZETT:
Kévin N'Doram (Monaco, kv., 4 500 000), Vagner (St.-Étienne, 3 000 000), Warren Tchimbembé (Troyes, 1 000 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, kv., 2 000 000), Vincent Pajot (Angers, kv., 700 000), Marc-Aurele Caillard (Guingamp, i.), Youssef Maziz (Metz B), BoubakarKiki Kouyaté (Troyes, 3 500 000)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Laurent Jans (Paderborn), Ablie Jallow (AC Ajaccio), Gauthier Hein (Valenciennes), Vincent Thill (Orléans), Adama Traoré (al-Adalah)
TÁVOZOTT: Marvin Gakpa (Paris FC), Gauthier Hein (Auxerre), Renaud Cohade (szl.), Raouf Mroivili (szl.), Vincent Thill (CD Nacional), Laurent Jans (Standard Liege), Habib Diallo (Strassbourg, 10 000 000)
Kölcsönbe:Ablie Jallow (Seraing), Lamine Gueye (Paris FC), Cheikh Sabaly (Pau), Laurent Jans (Standard Liege)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Monaco)

MONACO
ÉRKEZETT:
Anthony Musaba (NEC, 2 500 000), Axel Disasi (Reims, 13 000 000), Kevin Volland (Leverkusen, 15 500 000), Caio Henrique (Atlético Madrid, 8 000 000), Vito Mannone (Reading, i.)
Kölcsönbe: Florentino (Benfica, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Jordi Mboula (Huesca), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa), Samuel Grandsir (Brest), Loic Badiashile (Amiens), Djibril Sidibé (Everton), Jonathan Panzo (Cercle Bruges), Sofiane Diop (Sochaux), Julien Serrano (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Gil Dias (Granada), Pelé (Reading), Jusszef Ait Bennasszer (Bordeaux), Adama Traoré (Metz), Henry Onyekuru (Galatasaray), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Adrien Bongiovanni (Cercle Bruges), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne), Nacer Chadli (Anderlecht), Lyle Foster (Cercle Bruges), Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd)
TÁVOZOTT: Kévin N'Doram (Metz, kv., 4 500 000), Diego Benaglio (visszavonult), Danijel Subasic (szl.), Moussa Sylla (Utrecht, i.), Lyle Foster (Vitória Guimaraes, 1 200 000), Jonathan Panzo (Dijon, 3 400 000), Kamil Glik (Benevento, 3 000 000), Jordi Mboula (Mallorca, 1 700 000), Adama Traoré (Hatayspor)
Kölcsönbe: Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Julien Serrano (Livingston), Anthony Musaba (Cercle Bruges), Adrien Bongiovanni (Den Bosch), Loic Badiashile (Las Rozas), Jean Marcelin (Cercle Bruges), Nacer Chadli (Basaksehir), Jorge (Basel), Jean-Eudes Aholou (Strassbourg), Pelé (Rio Ave), Keita Baldé (Sampdoria), Gil Dias (Famalicao), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Fiorentina), Arthur Zagre (Dijon)
Kölcsönből vissza: Iszlam Szlimani (Leicester City), Tiemoué Bakayoko (Chelsea), Adrien Silva (Leicester City)

MONTPELLIER
ÉRKEZETT:
Stephy Mavididi (Juventus U23, 6 300 000), Jonas Omlin (Basel, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Petar Skuletics (Sivasspor)
TÁVOZOTT: Souleymane Camara (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Rulli (Real Sociedad)

NANTES
ÉRKEZETT:
Moses Simon (Levante, kölcsön után végleg, 5 000 000), Pedro Chirivella (Liverpool U23, i.), Jean-Charles Castelletto (Brest, i.), Sébastien Corchia (Sevilla, i.), Jean-Kévin Augustin (RB Leipzig, i.)
Kölcsönből vissza: Abou Ba (Arisz), Maxime Dupé (Clermont Foot)
TÁVOZOTT: Maxime Dupé (Toulouse, 500 000), Quentin Braat (Chamois Niort, kölcsön után végleg), Rene Krhin (szl.), Abou Ba (Nantes B)
Kölcsönbe: Alexandre Olliero (Pau), Lucas Evangelista (RB Bragantino), Thody Élie Youan (St. Gallen), Molla Wagué (Amiens), Samuel Moutoussamy (Fortuna Sittard)
Kölcsönből vissza: Cristian Benavente (Piramidsz)

NICE

ÉRKEZETT: Robson Bambu (Athletico Paranaense, 8 000 000), Amine Gouiri (Lyon, 7 000 000), Hassane Kamara (Reims, 4 000 000), Morgan Schneiderlin (Everton, 2 230 000), Flavius Daniliuc (Bayern München U19, i.), Jordan Lotomba (Young Boys, 6 000 000), Lucas Da Cunha (Rennes, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Rony Lopes (Sevilla), Jeff Reine-Adélaide (Lyon)
Kölcsönből vissza: Ihsan Sacko (Troyes), Jean-Victor Makengo (Toulouse), Dan Ndoye (Lausanne), Racine Coly (Famalicao), Adrien Tameze (Atalanta)
TÁVOZOTT: Ignatius Ganago (Lens, 6 000 000), Arnaud Lusamba (szl.), Yannis Clementia (szl.), Malang Sarr (Chelsea, i.), Christophe Hérelle (Brest, 4 000 000), Adrien Tameze (Hellas Verona, 3 500 000), Jean-Victor Makengo (Udinese, 3 500 000), Eddy Sylvestre (Standard Liege, 500 000)
Kölcsönbe: Ibrahim Cissé (Chateauroux), Ihsan Sacko (Cosenza), Lucas Da Cunha (Lausanne), Patrick Burner (Nimes, 1 500 000), Wylan Cyprien (Parma, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Adam Unasz (Napoli), Moussa Wagué (Barcelona), Riza Durmisi (Lazio)

NIMES
ÉRKEZETT:
Andrés Cubas (Talleres, 2 900 000), Jasszin Benrahu (Bordeaux, kv., 1 500 000), Birger Meling (Rosenborg, 1 000 000), Baptiste Reynet (Toulouse, 350 000), Niclas Eliasson (Bristol City, 3 000 000), Karim Aribi (ESZ Száhel, 1 000 000), Patrick Burner (Nice, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Théo Sainte-Luce (GFC Ajaccio)
TÁVOZOTT: Théo Valls (Servette, i.), Romain Philippoteaux (Brest, 500 000)
Kölcsönbe: Théo Sainte-Luce (Red Star)
Kölcsönből vissza: Paul Bernardoni (Bordeaux)

PARIS SAINT-GERMAIN
ÉRKEZETT:
Mauro Icardi (Inter, kölcsön után végleg, 50 000 000), Arnaud Kalimuendo (PSG U19), Timothée Pembélé (PSG U19), Sergio Rico (Sevilla, kv., 6 000 000), Rafinha (Barcelona, i.), Dzsamel Benlamri (al-Sabab Rijád, i.)
Kölcsönbe:Alessandro Florenzi (Roma, 1 000 000), Moise Kean (Everton), Danilo Pereira (Porto)
Kölcsönből vissza: Alphonse Areola (Real Madrid)
TÁVOZOTT: Adil Aouchiche (St.-Étienne, i.), Tanguy Nianzou (Bayern München, 300 000), Thomas Meunier (Borussia Dortmund, i.), Edinson Cavani (Manchester United, i.), Thiago Silva (Chelsea, i.), Eric Maxim Choupo-Moting (Bayern München, i.), Loic Mbe Soh (Nottingham, 5 000 000)
Kölcsönbe:
Alphonse Areola (Fulham), Marcin Bulka (Cartagena), Arnaud Kalimuendo (Lens)

REIMS
ÉRKEZETT:
Valon Berisha (Lazio, 4 300 000), Anasztasziosz Donisz (VfB Stuttgart, kölcsön után végleg, 4 000 000), Fraser Hornby (Everton U23, 2 000 000), Thibault De Smet (St. Truiden, 700 000)
Kölcsönből vissza: Wout Faes (Oostende)
TÁVOZOTT: Hassane Kamara (Nice, 4 000 000), Alaixys Romao (Guingamp, i.), Axel Disasi (Monaco, 13 000 000), Tristan Dingomé (Troyes)

RENNES
ÉRKEZETT:
Martin Terrier (Lyon, 12 000 000), Lilian Brassier (Rennes B), Najef Agerd (Dijon, 4 000 000), Serhou Guirassy (Amiens, 15 000 000), Brandon Soppy (Rennes B), Alfred Gomis (Dijon, 10 000 000), Jérémy Doku (Anderlecht, 27 000 000)
Kölcsönbe: Daniele Rugani (Juventus, 1 500 000), Dalbert (Inter, 2 500 000)

Kölcsönből vissza: Armand Laurienté (Lorient), Jordan Tell (Caen)
TÁVOZOTT: Souleyman Doumbia (Angers, kv., 3 000 000), Jakob Johansson (IFK Göteborg, i.), Jordan Tell (Clermont Foot, i.), Jérémy Morel (Lorient, i.), Denis Will Poha (Guimaraes, kv., 300 000), Armand Laurienté (Lorient, 3 000 000), Lucas Da Cunha (Nice, 1 000 000), Edouard Mendy (Chelsea, 24 000 000), Raphinha (Leeds United, 18 580 000)
Kölcsönbe: Metehan Güclü (Valenciennes), Rafik Guitane (Marítimo), Jordan Siebatcheu (Young Boys), Lilian Brassier (Brest), Sacha Boey (Dijon), Jérémy Gelin (Antwerpen)
Kölcsönből vissza: Joris Gnagnon (Sevilla)

SAINT-ÉTIENNE
ÉRKEZETT:
Timothée Kolodziejczak (Tigres, kv., 4 500 000), Adil Aouchiche (PSG, i.), Lamine Ghezali (St.-Étienne B), Kenny Rocha Santos (St.-Étienne B), Jean-Philippe Krasso (Epinal, i.)
Kölcsönbe: Panajotisz Recosz (Leverkusen)
Kölcsönből vissza: Makhtar Gueye (Nancy), Alexandrosz Katranisz (Atromitosz), Vagner (Nancy), Harold Moukoudi (Middlesbrough)
TÁVOZOTT: Franck Honorat (Brest, 5 000 000), Vagner (Metz, 3 000 000), Usszama Tannan (Vitesse, kölcsön után végleg, i.), Léo Lacroix (szl.), Yohan Cabaye (szl.), Makhtar Gueye (Oostende, 1 000 000), Loic Perrin (visszavonult), Yann M'Vila (Olympiakosz, i.), Lois Diony (Angers, i.), Wesley Fofana (Leicester City, 35 000 000)
Kölcsönbe: Lamine Ghezali (SC Lyon), Alexandrosz Katranisz (Hatayspor), Assane Dioussé (Ankaragücü), Sergi Palencia (Leganés)
Kölcsönből vissza: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)

STRASBOURG
ÉRKEZETT:
Majeed Waris (Porto, kv., 2 000 000), Mahame Siby (Valenciennes), Habib Diallo (Metz, 10 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Eudes Aholou (Strassbourg)
Kölcsönből vissza: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges), Mehdi Chahiri (Red Star)
TÁVOZOTT: Abdallah Ndour (Sochaux, i.), Benjamin Corgnet (szl.)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

TOULOUSE
ÉRKEZETT:
Maxime Dupé (Nantes, 500 000), Rhys Healey (MK Dons, 500 000), Branco van den Boomen (De Graafschap, 350 000), Deiver Machado (Gent, i.), Stijn Spierings (Levszki Szófia)
Kölcsönbe: Vakoun Issouf Bayo (Celtic), Brecht Dejaegere (Gent)
Kölcsönből vissza: Firmin Mubele (FK Asztana), John Bostock (Nottingham Forest)
TÁVOZOTT: Ibrahim Sangaré (PSV, 9 000 000), Quentin Boisgard (Lorient, 2 000 000), Corentin Jean (Lens, kv., 1 000 000), Baptiste Reynet (Nimes, 350 000), Mathieu Dossevi (Denizlispor, i.), Max Gradel (Sivassporm i.), Yaya Sanogo (szl.)
Kölcsönbe: Mathieu Goncalves (Le Mans), Issiaga Sylla (Lens), John Bostock (szl.)
Kölcsönből vissza: William Vainqueur (Antalyaspor), Jean-Victor Makengo (Nice), Nicolas Isimat-Mirin (Besiktas), Lovre Kalinic (Aston Villa)

AMIENS
ÉRKEZETT:
Chadrac Akolo (VfB Stuttgart, 3 500 000), Amadou Ciss (Fortuna Sittard, 1 200 000), Emmanuel Lomotey (Extremadura, 500 000), Yohann Thuram (Le Mans), Rafael Fonseca (Juventus U19), Adam Lewis (Liverpool U23), Mickaël Alphonse (Dijon)
Kölcsönbe: Molla Wagué (Nantes), Stephen Odey (Genk)
Kölcsönből vissza: Jack Lahne (Örebro), Eddy Gnahoré (Vuhan Zall), Cheick Timite (Paris FC), Rafal Kurzawa (Esbjerg)
TÁVOZOTT: Serhou Guirassy (Rennes, 15 000 000), Thomas Monconduit (Lorient , 2 000 000), Jordan Lefort (Young Boys, 1 000 000), Ulrick Eneme Ella (Brighton, 300 000), Bakaye Dibassy (Minnesota United), Aurelien Chedjou (Adana Demirspor), Haitam Aleesami (szl.), Christophe Jallet (visszavonult), Mathieu Bodmer (visszavonult)
Kölcsönbe: Gaël Kakuta (Lens), Szaman Goddosz (Brentford)
Kölcsönből vissza: Chadrac Akolo (VfB Stuttgart), Fousseni Diabaté (Leicester City), Isaac Mbenza (Huddersfield), Loic Badiashile (Monaco)

Lezárva hétfő reggel, vastaggal az elmúlt két hét eseményei. Kv: kölcsön után végleg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik