Játékvezetés: Kassai Viktor az orosz bírók főnöke lehet

Vágólapra másolva!
2019.12.30. 15:53
null
Kassai Viktort Oroszországba hívják? (Fotó: Umberto Pezzetta/Zalai Hírlap)
A Szport-Ekszpressz értesülései szerint a visszavonulását vasárnap bejelentő Kassai Viktor lehet az orosz játékvezetők vezetője.

A korábban az olasz Roberto Rosetti által is betöltött pozícióban szívesen látnának ismét külföldi szakembert.

A 44 éves korában visszavonuló Kassai az NS-nek adott interjúban leszögezte, nem akar eltávolodni a labdarúgástól. A Szport-Ekszpressz kiemeli, Kassai sportmenedzsmentet tanult, ami egybevág egy ilyen kinevezéssel, ráadásul Kassai segítője és bizalmasa, Ring György is visszavonult, így könnyen lehet, hogy az új kalandba is együtt vágnának bele.

Oroszországból származó információink szerint Rosetti fizetése majdnem egymillió euró volt az orosz játékvezetők főnökeként.

Kassai a Nemzeti Sportnak kategorikusan cáfolta a hírt. Az orosz lap is megkereste, s azt írja, a magyar exbíró nem erősítette meg az információt, sőt, leszögezte, nem is történt megkeresés.

Persze a lap azt is hozzáteszi, hogy általában ez a válasz akkor, ha még nem írták alá a papírokat, vagy amíg maga a munkáltató nem teszi meg a hivatalos bejelentést.

A Szport-Ekszpressz kiemeli, hogy más országban is előfordult, hogy külföldi korábbi játékvezetőre bízták ezt a tisztséget, megemlítve az Ukrajnában dolgozó Pierluigi Collinát, az Egyesült Államokban játékvezetőket képző Howard Webbet, vagy a korábban Szaúd-Arábiában a bírók főnökeként tevékenykedő Mark Clattenburgöt is. De említik a szerb Milorad Mazicsot, aki hivatalosan visszavonult, de Kínában még vezet mérkőzéseket.

Az orosz játékvezetőket sem zárja ki a cikk, de hangsúlyozza, inkább külföldi szakember kinevezésére van esély.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik