Kína: Yannick Carrasco már télen visszatérhet Európába?

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 14:37
null
Yannick Carrasco visszatérne Európába (Fotó: AFP)
Yannick Ferreira Carrasco 2018 februárjában, 24 évesen igazolt el az Atlético Madridtól, hogy csatlakozzon a Kínai Szuper Ligában szereplő Talien Jifang együtteséhez. Második ott töltött szezonja után azonban úgy fest, szeretne ismét európai topbajnokságban futballozni.

 

Carrasco még nem töltötte be a 21. életévét, amikor az Atlético csaknem 25 millió eurót fizetett érte a Monacónak, és ezzel egy időben a belga válogatottnál is fontos szerepekhez jutott. Eddigi karrierje legemlékezetesebb mozzanatát a 2016-os Bajnokok Ligája-döntőben érte el, amikor a 79. percben egyenlített a Real Madrid ellen. Igaz, csapata végül büntetőkkel alul maradt.

Másfél évvel ezután Carrasco úgy döntött, hogy igent mond a kínai élvonalban szereplő Talien Jifang ajánlatára, és 10.5 millió euró ellenében továbbállt. Bár jól megy neki ott a játék – a december első hétvégéjén véget érő idényben 17 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott –, nemrég azt nyilatkozta, hogy szeretne ismét az egyik topbajnokságban futballozni.

„Személyes okokból szeretnék visszatérni. Szeretek Kínában futballozni, de fontos, hogy mi a megfelelő a családomnak, emellett jó lenne ismét egy nagy ligát erősíteni.”

A 41-szeres belga válogatott támadót 2022. december 31-ig szerződés köti a kínai klubhoz, ráadásul fizetése évi 11 millió euró, amit igencsak kevés európai klub tudna számára biztosítani, így könnyen lehet, hogy a váltás még várat magára. A Talien Jifang egyébként csak a 9. helyen végzett a Kínai Szuper Liga idei kiírásában, pedig nem szűkölködik a sztárjátékosokban. Carrasco mellett jelenleg Marek Hamsík és Salomón Rondón is a csapatot erősíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik