Játékossors: visszavonul az Arsenal korábbi francia válogatott középpályása

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 21:28
Hétfőn az egyik francia tv-műsorban hivatalosan is bejelentette visszavonulását Abou Diaby, az Auxerre, az Arsenal és az Olympique Marseille korábbi középpályása, aki a francia válogatottban 16 alkalommal lépett pályára.

A még mindig csak 32 éves Diaby pályafutása utolsó profi mérkőzését több mint két és fél évvel ezelőtt, 2016 augusztusában játszotta az Olympique Marseille színeiben, majd műteni kellett a bokáját, amivel többször is kés alá kellett feküdnie pályafutása során.

„Amikor 2017 nyarán lejárt a szerződésem Marseille-nél, egy évet adtam magamnak, hogy visszatérjek a pályára. Próbálkoztam, erőlködtem, plusz időt adtam magamnak a regeneráció során, de végül rá kellett döbbennem, hogy ha nem hagyom abba a játékot, akkor később, a civil életben fog akadályozni a sérülésem” – mondta Diaby az RMC Sport 1 Footissime című műsorában.

Diaby pályafutása az Auxerre-nél kezdődött, majd 2006-ban került az Arsenalhoz, amelynél 2015-ig összesen 180 mérkőzésen 19 gólt szerzett. Majd az Olympique Marseille-hez igazolt át, amelyben már csak hat találkozón lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik