Játékossors: 214 meccs a PL-ben – visszavonult a támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.01. 08:11
null
Steven Pienaar összesen nyolc évet töltött az Evertonnál (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette visszavonulását Steven Pienaar, az Ajax, az Everton és a Tottenham Hotspur korábbi dél-afrikai válogatott középpályása.

 

A 35 éves labdarúgó az Ajax Cape Townban kezdte a pályafutását, majd öt évet eltöltött az amszterdami Ajaxnál, mielőtt a Borussia Dortmundhoz került. Pályafutása legszebb éveiben az Evertonban játszott, amelyben 2007 és 2011, valamint 2012 és 2016 között összesen több mint 150 tétmérkőzésen lépett pályára. Az angol élvonalban futballozott a Tottenhamnél és a Sunderlandnél is, a Premier League-ben a transfermarkt.de adatbázisa szerint 214 meccsen szerepelt.

Pienaar idén januárban hazatért a Bidvest Wits FC-hez, de nem játszotta végig a szezont.

„Bejelentem a visszavonulásomat – mondta Pienaar a Twitter-oldalára feltöltött videóban. – Szeretnék köszönetet mondani édesanyámnak, a családomnak, a szurkolóknak és minden klubnak, amelynél játszottam. Köszönöm azt a szeretetet, amit a pályafutásom során kaptam. Kövessetek a közösségi médiában, hamarosan újabb bejelentéssel jelentkezem.”



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik