Játékossors: „Megtisztelő, de ennél többet érdemlek” – ezért utasította vissza a Barcát

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 13:06
null
Odion Ighalo (balra) számára nem jelentett volna újdonságot a spanyol liga (Fotó: AFP)
Odion Ighalo, a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sanghaj Senhua nigériai támadója a téli átigazolási időszakban visszautasította a Barcelona ajánlatát, most ennek okairól is beszélt.



A korábban a spanyol Granadában is játszó, 29 éves csatárt Luis Suárez cseréjének vitte volna fél évre a katalán gárda, de a 27-szeres nigériai válogatott futballista ebből a szerepkörből nem kért – ezt követően Kevin-Prince Boateng érkezett a gránátvörös-kékekhez.

„Az ügynököm beszélt nekem a Barcelona érdeklődéséről, a klub kölcsönbe vitt volna, egy olyan csatárt keresett, akinek van La Liga-tapasztalata és aki érti a spanyol futballt” – mondta Ighalo a BBC-nek.

A 183 centi magas, olasz útlevéllel is rendelkező futballista az előző idényben a Csancsun Jatajt erősítette, idén februárban pedig a Sanghaj Senhua ajánlatára mondott igent. A klub 5.85 millió eurónak megfelelő összeget áldozott szolgálataiért és 2021. december 31-ig kötött vele szerződést.

„Ez azt jelentette volna, hogy hat hónapra kölcsönbe megyek és szigorúan cserének. Örömteli volt a Barcelona érdeklődéséről hallani, ez minden futballista számára megtisztelő. Ugyanakkor az előző idényben 21 góllal a második lettem Kínában, és kellő tisztelettel, de úgy érzem, hogy ennél többet érdemlek, s nem akartam rövid időszakra átigazolni valahova. Elutasítottuk az ajánlatot, könnyű döntés volt, azt választottam, hogy maradok Kínában, és a Sanghaj Senhuához igazolok, hosszabb távra” – tette hozzá.

Ighalo elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg, hogy az országon belül váltott klubot.

„Megfelelően kell mérlegelned a dolgokat az életeben. Tiszteletben tartom a döntésemet, arra kell figyelnem, ami a karrierem szempontjából jó hosszú távon, és amikor meghozol egy választást, hűnek kell lenned önmagadhoz. Nincs bennem megbánás vagy bármi negatív érzés, mert boldog vagyok a Sanghaj Senhuánál. Izgalmas, hogy újra együtt dolgozhatok korábbi watfordi edzőmmel, Quique Sánchez Floresszel, imádom.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik