Václav Kadlec 2013-ban nagy reményekkel érkezett Németországba – pályafutása sosem bontakozhatott ki. (Fotó: AFP)

 

Kadlec igazi csodagyerekként indult, 16 esztendősen már a felnőttek között játszott a Sparta Prahában. A válogatottban két évvel később, 2010-ben mutatkozott be, nem csoda, hogy alig múlt 21 éves, amikor lecsapott rá az Eintracht Frankfurt. Csakhogy Németországba már egy súlyos térdsérülés után érkezett, majd az első, viszonylag még jól alakuló idénye után (29 tétmérkőzésen nyolc gól) újabb sérülések jöttek. Hiába adták kölcsön a Spartához, majd igazolt a dán Midtjyllandhoz, sehol sem tudott igazán játékba lendülni.

2016 nyarán vissza is vásárolta a Sparta, az idénye kifejezetten biztatóan indult, az Európa-ligában például duplázott az Internazionale ellen. Ám novemberben ismét megsérült a térde. Ezt követően három és fél év alatt 99 bajnokiból 68-ról hiányzott különböző – többnyire a térdeivel kapcsolatos – problémák miatt. Nem csoda, ha mostanra odáig jutott, ha még egyáltalán járni akar, ideje, hogy feladja a profi labdarúgó-karrierjét.

„A térdem nem engedi, hogy folytassam – írta az Instagram-oldalán közzétett búcsúposztban. – Eljött az idő, hogy elbúcsúzzak a profi futballtól. Az állandó térdproblémáimat nem sikerült a hátam mögött hagynom, és most már gondolnom kell a pályán kívüli életre is. Köszönöm mindenkinek a támogatást, amit kaptam, különösen az elmúlt években! Itt a vége.”

GAME OVER Přišel čas abych dal profesionálnímu sbohem!Boužel mě zítra čeká další a snad poslední operace kolene. Je mi líto,ale koleno už mě do zátěže do které bych chtěl nepustí a musím myslet i na další fungování mimo hřiště. Dekuji všem za podporu kterou jste mi hlavně za poslední léta davali! Bylo to 9 krásných let + poslední dva roky trošku horší Danke @eintrachtfrankfurt ,Tak @fcmidtjylland a hlavně dekuji @acsparta_cz A v neposlední řadě děkuji celé své skvělé rodině! Děkuji @rennnata4 že mi jsi v této době největší oporou Začíná nová etapa a jsem přesvědčen,ze bude moc fajn! Ahoj VK14

8,256 Likes, 379 Comments - Vaclav Kadlec (@vaclav_14_kadlec) on Instagram: "GAME OVER Přišel čas abych dal profesionálnímu sbohem!Boužel mě zítra čeká další a snad..."