Izland: a felnőttválogatott teljes szakmai stábja karanténban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 16:59
null
Kérdés, hogy Erik Hamrén szövetségi kapitány leülhet-e az izlandi kispadra szerdán (Fotó: AFP)
Egy pozitív teszteredmény miatt az izlandi hatóságok azonnali karantént rendeltek el a labdarúgó-válogatott teljes szakmai stábjának – minderről több helyi lap mellett az Izlandi Labdarúgó-szövetség honlapja is beszámolt.

 

A ksi.is rövid közleményében arra kéri az izlandi sajtót, hogy legyenek türelemmel addig, amíg az újabb vizsgálati eredmények alapján további részleteket hozhat nyilvánosságra a szövetség. Megjegyzik: jelen állás szerint a lezárás nem érinti a válogatott játékosait, „csupán” az edzői stáb tagjai kerültek karanténba koronavírus-fertőzés gyanúja miatt.

Izland szerda este, 20.45 órától Belgiumot fogadja a Nemzetek Ligája 4. fordulójában. Jelen állás szerint – mivel a játékosok nem érintettek – a mérkőzés megrendezésének nincs akadálya – teszi hozzá a szövetség.

A tervek szerint Izland egy hónap múlva, november 12-én Budapestre látogat, hogy a Puskás Arénában Magyarországgal vívjon meg az Európa-bajnoki részvételért.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szakmai stáb mely tagja adott pozitív mintát.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik