Ismét 22.5 millió eurót csinálna tíz centből a Monaco

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 14:05
null
Csoda lelkes az elnök az új projekt miatt (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik a Bundesligáé, a negyedik pedig a Ligue 1-é.


Az AS MONACO végrehajtotta az elmúlt években az évtized futballcsodáját: az orosz műtrágyakirály, a 2011-ben többségi tulajdonossá váló Dmitrij Ribolovljev jött, szórta a pénzt, majd ötmilliárd euróba kerülő válása és egyéb hazai zűrös ügyek miatt visszább lépett, hogy hű embere, az alelnök, Vagyim Vasziljev vigye a boltot – nos, a jobbkéz elképesztően hatékonysággal lapátolta a pénzt a klub kasszájába.

Ugyan a nagy költekezés csak egy bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-elődöntőt hozott, de az előző idényben 320, azelőtt 200, négy évvel ezelőtt 186 millió euró esett be eladásokból a hercegségbe, és azelőtt egy idénnyel adták el a Real Madridnak 75 millió euróért James Rodríguezt, a Manchester Unitednek meg 7.6 millióért kölcsön Radamel Falcaót. Bizony, nemhogy a legnagyobb csillagokat, még a tehetségesebb fiatalokat és a középszerű, de jó áron eladható profikat is szívfájdalom nélkül eltranszferálja a Monaco.

Noha akadnak szégyenfoltjai a Monaco bevásárlólistájának, lásd a tízmillióért vett Lacina Traorét vagy a 4.5 millióért vett Nacer Barazitét (Ki emlékszik még rá? Huszonéves, már a thai ligában keresi a lepényrevalót), Ivan Cavaleirón nyolcmilliót buktak, a 14 millióba kerülő Adama Traoré és a kilencmilliós Jorge sem sikertörténet, de hol vannak ezek a milliócskák attól a pénzözöntől, amelyet Kylian Mbappé (135 millióért kelt el, a PSG vitte el), James Rodríguez (75, Real Madrid), Thomas Lemar (70, Atlético Madrid), Anthony Martial (60, Manchester United), Benjamin Mendy (57.5, Manchester City), Bernardo Silva (50, Manchester City), Fabinho (45, Liverpool), Youri Tielemans (45, Leicester City), Tiemoué Bakayoko (40, Chelsea), Geoffrey Kondogbia (36, Inter), Layvin Kurzawa (25, PSG), Yannick Carrasco (24.8, Atlético Madrid), Ajmen Abdennur (22, Valencia), Guido Carrillo (22, Southampton) és Terence Kongolo (20, Huddersfield Town) eladása öntött a kasszába!

És ha ehhez hozzátesszük, hogy szép sorban Kylian Mbappé 135 milliós hasznot hozott, mert saját nevelés, az aláírási és ügynöki költségeket nem számolva Jamesen 30, Lemaron 66, Martialon 55, Benjamin Mendyn 44.5, Bernardo Silván 34.2, Fabinhón 39, Tielemanson 18.8, Tiemoué Bakayokón 32, Kondogbián 16, Kurzawán 25, Carrascón 24.3, Abdennuron 9, Carrillón 13, Kongolón néhány hónap alatt 5 millió eurót keresett a klub, annyit, mint Allan Saint-Maximin-n, miközben nagyon rövid időn belül Rasid Ghezzal eladásával 14 milliós hasznot realizált, akkor látjuk, valóságos pénzgyárként működött a Monaco.

Ribolovljev háttérbe szorulásával a Monaco könnyen úgy járhatott volna, mint az Anzsi, de itt nem egy milliárdos hóbortja jelentette a költségvetés alapját, a patinás hagyományokra, a kiváló infrastruktúrára és főleg a ténylegesen is szakértő megfigyelői és utánpótlás-nevelői hálózatra támaszkodva újjászületett az egyesület.

Előkelő társaság, ennyit költöttek első elnöki idényükben


Igaz, a PSG-t utolérni nincs esély, de gyorsan tegyük hozzá, hogy az elmúlt nyáron a Monaco 140 millió eurót költött, képes volt 30 milliót fizetni Alekszandr Golovinért, 20 milliót a 16 (igen, tizenhat) éves Willem Geubbelsért (előtte télen a Genoától 20.9 millióért jött Pietro Pellegri, ugyanennyi idős korában) és Benjamin Henrichsért, ugyanakkor egyelőre nem lettek új Lemarok és Mbappék a Jean-Eudes Aholou, Nacer Chadli, Fodé Ballo-Touré, Antonio Barreca, Pelé, Ronaël Pierre-Gabriel, Jonathan Panzo, Samuel Grandsir sorból… A Monaco a nagy változások eredményeként, miután 2017-ben még bajnok, azután ezüstérmes volt, éppen csak bennmaradt az élvonalban, két ponttal megelőzve a kiesési párharcra kényszerülő Dijont, a Francia Kupában a legjobb 32 között, a Ligakupában az elődöntőben kiesve, a BL-ben pedig egy árva ponttal szégyenszemre a csoport utolsó helyén végezve. Öt ponttal lemaradva a harmadik FC Bruges mögött…

Miközben megbukott az egykori sikeredző, Leonardo Jardim, majd Thierry Henry is, Ribolovljevet letartóztatták, miközben a csapat odahaza éppen 4–0-ra kikapott a BL-ben a Bruges-től. Az elnök ugyanis színlelt szponzori pénzekkel támogatta saját klubját, hogy megfeleljen az UEFA Fair Play-jének. Ez az abszolúte egyedülálló és sehol máshol nem alkalmazott módszer csak sokadik csepp volt a pohárban, hosszú az orosz vádirata, olyan apróságokkal, mint hogy Mbappé vételára valamiféle fránya adminisztratív tévedés miatt Ribolovljev egyik bankszámláján landolt, de hát nincsen ember hiba nélkül. Az elnök úr hazájában került már börtönbe emberölés vádjával, de az is csak tévedés volt: véletlenül pont ő vásárolta azt a fegyvert, amellyel lelőtték az egyik konkurens cég vezérigazgatóját. Egy évig csodálkozott a bíróság a véletlenek összeesküvésén szegény Ribolovljev kárára, akit aztán szabadon engedtek, mert az igazság ugyebár mindig győz.

Az elnöki kuckó a stadionra néz





A műtrágya után jött a műtárgya: Ribolovljevet potom egymilliárd euróval átverte egy igen merész svájci műkincskereskedő, bár szeretnénk, ha bennünket is becsapnának például Leonardo da Vinci Salvator Mundijával, és azt 127.5 millió dollárért megvennénk, hogy szégyenszemre rongyos 450 millióért továbbadjuk. A pénzét visszaperlő orosz igyekezett kicsit megolajozni a törvénykezés kerekét, így aztán vádlóból vádlott lett, bár minden bizonnyal itt is csak félreértettek néhány komolyabb ajándékot, nyaraltatást és kisebb készpénzadományokat, amelyekkel tisztviselőknek kedveskedett.

Említsük meg mindenképpen még azt a csoda érdekes esetet, amikor Ribolovljev tíz eurócentért megkapta a szuperügynök Jorge Mendestől Fabinho játékjogának másik felét (legalábbis így mesélték később a FIFA-nak), mert egy hű barát már csak ilyen. Ribolovljev meg olyan, hogy úgy vette meg a Monaco Fabinhót, hogy a másik fél játékjog meg az elnök egyik ciprusi cégéé volt…

Ugyanakkor gondolnak a jövőre is: már idén januárban jelentette be a klub, hogy egy tehetséggondozó központot épít, három futballpályával és egy orvosi központtal, valamint kollégiummal, 55 millió eurós költséggel, már a II. Lajos Stadion és környéke megújulásának első lépéseként. „Minden erőmmel azon leszek, hogy fejlődjön ez a klub, már 335 millió eurót fektettem bele, lassan kezd profitot termelni, amelyet most újra befektetek a jövőbeli fejlődés érdekében” – mondta Ribolovljev a hír bejelentésekor. Csak a viszonyítás kedvéért: körülbelül ennyit ér a monacói lakása. És nem az 55 millió euróra gondoltunk…

A Henryt visszaváltó, és ezzel Vadim lemondatását is elérő Jardimhozzáláthat ahhoz, amihez a legjobban ért, a szuperintelligens mester új nagycsapatot építhet a meglévő magból. Az első nyári erősítése is egy régi ember, az Atlético Madridtól kölcsönkapott jobbszélső megvétele volt: Gelson Martinst harmincmillió euróért adták tovább a spanyolok, akik közben megegyeztek a korábbi tulajdonossal, a Sporting CP-vel is 22.5 millió eurós kompenzációban, mínusz 7.5 milliós értékben Luciano Vietto játékjoga (Martins tavaly felbontotta a szerződését Portugáliában a nevezetes szurkolói támadásra hivatkozva). Martins 17 mérkőzésen 7 kanadai pontot hozott a Monacónak, még csak 24 éves. Öt évre írt alá, évi hatmilliós bruttó bérrel, ez a második legmagasabb fizetés a csapatban a kilencmilliót kereső Falcao mögött, de sokkal jobbak Monacóban az adófizetési feltételek, mint máshol: amíg Ibrahimovic párizsi éves 14 milliós nettó bére bruttóban 55 millió volt, addig a fénykorbeli falcaói bruttó 14 az majdnem nettó 12.6 millió volt!

Érdekes, hogy tavaly ilyenkor Martins választhatott a Monaco és az Atlético között, de a spanyolokhoz írt alá a kisebb, 3.5 milliós fizetés dacára is.

A vezetők megkezdték a leépítést: Tielemansért jó pénzt fizetett a Leicester City, a jobbhátvéd Ronaël Pierre-Gabrielt félmilliós ráfizetéssel eladták a Mainznak, távozott végleg a szűrő Ibrahima Diallo, Jonathan Mexique páros, a tavaly tízmillióért megvett balhátvédet, Antonio Barrecát kölcsönadták a Genoának (de már a télen is a Newcastle Unitedben vendégjátékoskodott). Az angolok 1.15 millió eurót fizettek fél évéért, aztán nem váltották be a kilencmilliós opciót. Nem hosszabbítottak a már majdnem klublegendává váló harcos olasz hátvéddel, a 35 éves Andrea Raggival, aki még 2012-ben érkezett, a nagy Lilian 18 éves fiát, a középső középpályás Khéphren Thuramot elengedték,az egykori gólerős támadó, a Monacóban is megfordult Japhet 23 esztendős gyermekét, a középső védő Kévin N'Doramot pedig kölcsönadták, több más fiatal mellett. N'Doramot megvette volna a Saint-Étienne, a Montpellier, a Metz, a Nice, a Rennes és Crystal Palace is, de nem eladó. Még.

A Dijon egy-másfél millió euróért megkaphatja a cserekapus Paul Nardit, Falcao árára rákérdezett a Galarasaray, de három szaúdi, egy amerikai és két kínai csapat is vinné a krisztusi korban lévő kolumbiai gólsast. A védekező középpályás Jean-Eudes Aholou számára a St.-Étienne kínál több játéklehetőséget, a szélső Samuel Grandsir a Nantes kiszemeltje, a tavaly a Chelsea-től hárommillióért vett, még csak most 18 éves angol védőt, Jonathan Panzót az Utrecht kéri kölcsön, a Borussia Mönchengladbach végleg vinné, a középcsatár Irvin Cardonát dettó a Nimes.

Benjamin Henrichset a Bayern München vinné vissza a Bundesligába, 35 millióért meg is teheti ezt, a középpályás Jusszef Ait Bennasszer az Olympiakosz egyik kiszemeltje. A harmincmillióért megvett, ötmillióért az Interhez kölcsönadott, de a 34 milliós opció kifizetése helyett inkább visszaküldött Keita Baldét az Arsenal, Chadlit az Anderlecht, a tavaly befutott, éppen csak nagykorú középső védőt, Benoit Badiashile-t a Wolverhampton, a Manchester United, a Tottenham és a Premier League harmada monitorozza. Jorge Mendes legújabb ékkövéért negyvenmilliónál többet remélnek a hercegségben, mert negyvenmilliót már adott volna a Wolverhampton.

Per pillanat harmincnál több játékos alkotja a Monaco keretét, átlagosan 8.7 millió euró jut egy játékjogra, a 23 éves portugál támadó középpályás, Rony Lopes és a fejlődésben mostanában megrekedt, sérülésekkel is bajlódó szélső védő, Djibril Sidibé lehet a következő két nagy üzlet, utóbbit az Atlético Madrid talán el is viszi a nyáron.

A következő nagy fogás pedig a Mainzban elképesztően sokat fejlődöttJean-Philippe Mateta lehet, akiért több 20 és 25 millió euró körüli ajánlat is befutott a német klub szerint, de mindegyiket visszautasították, mert 35 fölött remélnek a csatárért. Tehetik: a Monaco mellett a Watford, Newcastle United, Southampton, Everton, Cardiff City, Marseille sor is kérő. Matetát tavaly a Mainz tízmillióért vette a Lyontól, a Bundesligában 14-szer volt eredményes a fiatal francia. Joao Mário és Miranda az Intertől jöhet, előbbit 25 millióért adnák, de hárommiliós kölcsönben és 15 milliós opcióban gondolkodik a kérő, utóbbi ingyen költözhet, mert nem hisszük, hogy bárki fizetne ötmilliót a veterán védőért.

A Leicestertől máris elmenekülne Adrien Silva, szíve szerint Monacóba, ahol megfordult már korábban, az Interben kölcsönjátékoskodott a portugál jobbhátvéd, Cédric Soares, rá szintén vevő lenne az ASM. Mint ahogyan az Angliában légióskodó Serge Aurier, Jean Michaël Seri, Mario Lemina trióra.

A Salzburg húszmillió eurót kér Diadie Samassekouért, tíz körül a Lorient a balszélső Alexis Claude-Maurice-ért, és megvennék a piros-fehérek a Montpellier-től a szélsőhátvéd Ruben Aguilart és a már a felnőtt válogatott keretében is megfordult kapust, Benjamin Lecomte-ot, együttesen 12 millióért. Aguilarért 5+2 milliót kínál külön a Monaco, 7+2-t kér a Montpellier.

A mexikói középpályás, a hétmillió euróért mozdítható Rodolfo Pizarro kegyeiért a Marseille, Nice párossal kell versenyt futni, az OM a rivális a Reims karmesterének, Mathieu Cafarónak az ügyében is. A PSG könnyebben lemondana Stanley N'Soki kegyeiről, és szóba került még Blaise Matuidi átigazolása, ugyanis a francia helyzete megingott Torinóban. Olcsóbb megoldás a Nice-től Adrien Tameze.

LIGUE 1
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

AMIENS
Érkezett: Serhou Guirassy (1. FC Köln, 6 000 000 euró), Eddy Gnahoré (Palermo, 2 500 000), Emil Krafth (Bologna, 2 000 000), Alexis Blin (Toulouse, 1 650 000), Ulrick Eneme Ella (Liefering, 300 000), Jack Lahne (Brommapojkarna), Haitam Aleesami (Palermo, ingyen)
Kölcsönből vissza:
Yannick Mamilonne (Paris FC), Rafal Kurzawa (Midtjylland), Mahdi Talal (Entente)
Távozott: Réda Rabej (Fremad Amager, ingyen), Ualid el-Haddzsam (Troyes, 35 000)
Kölcsönből vissza:
Eddy Gnahoré (Palermo), Serhou Guirassy (1. FC Köln), Alexis Blin (Toulouse), Emil Krafth (Bologna), Erik Pieters (Stoke City)

ANGERS
Érkezett: Rasid Aliui (Nimes, ingyen), Julien Masson (Valenciennes, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Saliou Ciss (Valenciennes), Harisson Manzala (Maccabi Petah Tikva), Alexandre Letellier (Troyes), Thomas Touré (Paris FC), Baptiste Guillaume (Nimes), Dorian Bertrand (Béziers)
Távozott: Yoann Andreu (visszavonult), Flavien Tait (Rennes, 9 000 000)
Kölcsönbe:
Harisson Manzala (Le Mans), Pape Djibril Diaw (Caen), Baptiste Guillaume (Valenciennes)
Kölcsönből vissza:
Zacharie Boucher (Auxerre), Cheikh N'Doye (Birmingham City)

BORDEAUX
Érkezett:
Loris Benito (Young Boys, i.), Mexer (Rennes, i.), Enock Kwateng (Nantes, i.), Hvang Ui Dzso (Gamba Oszaka, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Paul Baysse (Caen), Jonathan Cafú (Crvena zvezda), Alexandre Mendy (Guingamp), Valentín Vada (St.-Étienne), Daniel Mancini (Auxerre), Aaron Boupendza (Tours), Raoul Bellanova (Milan U19)
Távozott: Jules Koundé (Sevilla, 25 000 000), Lukas Lerager (Genoa, kölcsön után végleg, 6 000 000), Igor Lewczuk (Legia Warszawa, i.), Jérome Prior (Valenciennes, i.), Jaroslav Plasil (visszavonult), Zaydou Youssouf (St.-Étienne, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Inter), Andreas Cornelius (Atalanta), Sergi Palencia (Barcelona B)

BREST
Érkezett: Denys Bain (Le Havre, i.), Ibrahima Diallo (Monaco, 2 000 000), Romain Perraud (Nice, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Corentin Jacob (Tours), David Kiki (Red Star FC)
Távozott: Corentin Jacob (Rodez, i.), Quentin Bernard (Auxerre, i.), Thomas Ayasse (szerződése lejárt), Édouard Butin (szl.)
Kölcsönből vissza: Jessy Pi (Toulouse), Baba Traoré (Le Havre), Ibrahima Diallo (Monaco)

DIJON
Érkezett: Mama Baldé (Sporting CP, i.)
Kölcsönből vissza: Eden Massouema (Valenciennes)
Távozott: Valentin Rosier (Sporting CP, 8 000 000), Kvon Csang Hun Kwon (Freiburg, 3 000 000), Eden Massouema (Troyes, i.), Usszama Haddadi (al-Ettifak), Cédric Yambéré (al-Ettifak), Sory Kaba (Midtjylland), Mehdi Abejd (szl.), Arnold Bouka Moutou (szl.), Sory Kaba (Midtjylland, 3 000 000)

LILLE
Érkezett:
Timothy Weah (PSG, 9 500 000), Reinildo Mandava (Belenenses, 3 000 000), Léo (Rio Ave, 6 000 000), Szaad Aguzul (Kavkab Marrakes, 600 000)
Kölcsönből vissza:
Rominigue Kouamé (Paris FC), Edgar Ié (Nantes), Jasszin Benzia (Fenerbahce)
Távozott: Thiago Mendes (Lyon, 22 000 000), Anwar El Ghazi (Aston Villa, 9 000 000), Youssouf Koné (Lyon, 9 000 000)
Kölcsönbe: Hervé Koffi (Belenenses), Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Reinildo Mandava (Belenenses), Rui Fonte (Fulham)

LYON
Érkezett: Thiago Mendes (Lille, 22 000 000), Youssouf Koné (Lille, 9 000 000), Jean Lucas (Flamengo, 8 000 000), Ciprian Tatarusanu (Nantes, i.), Titouan Thomas (Lyon B), Mathis Rayan Cherki (Lyon U19), Joachim Andersen (Sampdoria, 24 000 000)
Kölcsönből vissza: Timothé Cognat (Servette), Jordan Ferri (Nimes), Christopher Martins Pereira (Troyes), Elisha Owusu (Sochaux)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Tottenham, 60 000 000), Ferland Mendy (Real Madrid, 48 000 000), Jordan Ferri (Montpellier, 2 000 000), Christopher Martins Pereira (Young Boys, 2 000 000), Elisha Owusu (Gent, 1 000 000), Timothé Cognat (Servette, 70 000), Mathieu Gorgelin (Le Havre, i.), Olivier Kemen (Niort, i.), Jérémy Morel (Rennes, i.)

MARSEILLE
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Caen), Grégory Sertic (Zürich), Christopher Rocchia (Sochaux)
Távozott: Lucas Ocampos (Sevilla, 15 000 000), Yusuf Sari (Trabzonspor, 250 000), Tomas Hubocan (szl.), Mario Balotelli (szl.), Rolando (szl.)
Kölcsönből vissza: Ajmen Abdennur (Valencia)

METZ
Érkezett: Victorien Angban (Chelsea U23, 6 000 000), Fabien Centonze (Lens, 3 00 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, 2 500 000), Habib Maiga (St.-Étienne, kv., 1 000 000), Manuel Cabit (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Monaco)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Adama Traore (Orléans), Vincent Thill (Pau)
Távozott: Cafú (Legia Warszawa, kv., 800 000), Jonathan Rivierez (Caen, i.), Iván Balliu (szl.), Emmanuel Riviere (szl.)
Kölcsönbe: Vincent Thill (Orléans), Gauthier Hein (Valenciennes),Laurent Jans (Paderborn)

MONACO
Érkezett: Gelson Martins (Atlético Madrid, 30 000 000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 13 500 000)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Cercle Bruges), Pelé (Nottingham Forest), Jusszef Ait Bennasszer (St.-Étienne), Paul Nardi (Cercle Bruges), Gabriel Boschilia (Nantes), Samuel Grandsir (Strasbourg), Antonio Barreca (Newcastle United), Youri Tielemans (Leicester City), Ibrahima Diallo (Brest), Loic Badiashile (Rennes), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Keita Baldé (Inter)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, 5 500 000), Jonathan Mexique (Cholet, kv.), Khéphren Thuram (Nice, i.), Andrea Raggi (szl.), Ibrahima Diallo (Brest, 2 000 000), Youri Tielemans (Leicester City, 45 000 000)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Metz), Julien Serrano (Cercle Bruges), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Jordi Mboula (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham), Carlos Vinícius (Napoli), Adrien Silva (Leicester City), William Vainqueur (Antalyaspor)

MONTPELLIER
Érkezett: Téji Savanier (Nimes, 9 500 000), Andi Delort (Toulouse, kv., 4 500 000), Jordan Ferri (Lyon, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sio (al-Ittihad), Morgan Poaty (Troyes), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott: Morgan Poaty (Guingamp), Jonathan Ligali (szl.), Isaac Mbenza (Huddersfield, 8 900 000), Benjamin Lecomte (Monaco, 13 500 000), Giovanni Sio (Genclerbirligi, 600 000)

NANTES
Érkezett: Abou Ba (Nancy, 1 000 000), Dennis Appiah (Anderlecht, 750 000), Bridge Ndilu (Laval, i.), Marcus Coco (Guingamp, 3 000 000)
Kölcsönbe: Alban Lafont (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Santy Ngom (Nancy), Alexis Alégué (Tours)
Távozott: Diego Carlos (Sevilla, 15 000 000), Koffi Djidji (Torino, kv., 4 500 000), Enock Kwateng (Bordeaux, i.), Ciprian Tatarusanu (Lyon, i.)
Kölcsönbe: Anthony Limbombe (Standard Liege, 1 000 000), Quentin Braat (Niort)
Kölcsönből vissza: Majeed Waris (Porto), Valentin Eysseric (Fiorentina), Edgar Ié (Lille), Gabriel Boschilia (Monaco), Antonio Mance (Trencsén)

NICE
Érkezett: Khéphren Thuram (Monaco, i.)
Kölcsönből vissza: Romain Perraud (Paris FC), Vincent Marcel (Troyes)
Távozott: Rémi Walter (szl.), Christophe Jallet (szl.), Romain Perraud (Brest, 2 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makeng (szl.)

NIMES
Érkezett: Vlatko Stojanovski (Renova, 300 000), Pablo Martinez (Strasbourg, i.), Zinedin Ferhat (Le Havre, i.), Romain Philippoteaux (Auxerre)
Kölcsönből vissza: Kévin Denkey (Béziers)
Távozott: Téji Savanier (Montpellier, 9 500 000), Umut Bozok (Lorient, 1 500 000), Baptiste Valette (Nancy, i.), Rasid Alioui (Angers, i.), Féthi Harek (visszavonult), Hervé Lybohy (szl.), Denis Bouanga (St.-Étienne, 4 500 000)
Kölcsönből vissza: Jordan Ferri (Lyon), Faitout Maouassa (Rennes), Baptiste Guillaume (Angers)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Pablo Sarabia (Sevilla, 18 000 000), Marcin Bulka (Chelsea U23, i.), Ander Herrera (Manchester Utd., i.), Loic Mbe Soh (PSG U19), Abdou Diallo (Dortmund, 31 000 000)
Kölcsönből vissza: Rémy Descamps (Clermont Foot), Jesé (Betis), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Giovani Lo Celso (Betis, kv., 22 000 000), Moussa Diaby (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 12 000 000), Timothy Weah (Lille, 9 500 000), Adrien Rabiot (Juventus, i.), Gianluigi Buffon (Juventus Turin, i.), Dani Alves (szl.)

REIMS
Érkezett: Predrag Rajkovics (Maccabi Tel Aviv, 5 000 000), Björn Engels (Olympiakosz, kv., 4 000 000), Jehvann Diouf (Troyes, i.), Marshall Munetsi (Orlando Pirates)
Kölcsönből vissza: Grejohn Kyei (Lens), Lenny Vallier (Pau), Grégory Berthier (Red Star), Aly Ndom (Caen)
Távozott: Yohan Roche (Rodez, i.), Pablo Chavarría (Mallorca, i.), Marvin Martin (szl.), Johann Carrasso (szl.), Björn Engels (Aston Villa, 9 900 000)
Kölcsönből vissza: Abdul Rahman Baba (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

RENNES
Érkezett: M'Baye Niang (Torino, kv., 15 000 000), Romain Salin (Sporting CP, i.), Flavien Tait (Angers, 9 000 000), Jérémy Morel (Lyon, i.)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (Nimes), Diafra Sakho (Bursaspor), Jordan Tell (Orléans), Denis Will Poha (Nancy)
Távozott: Brandon (Osasuna, 2 000 000), Mexer (Bordeaux, i.), Abdoulaye Diallo (Genclerbirligi, i.), Nicolas Janvier (szl.), Ludovic Baal (szl.), Hatem Ben Arfa (szl.), Mehdi Zeffan (szl.), Romain Danzé (visszavonult), Edvinas Gertmonas (szl.)
Kölcsönből vissza: Loic Badiashile (Monaco)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Harold Moukoudi (Le Havre, i.), Alpha Sissoko (Clermont Foot, i.), Denis Bouanga (Nimes, 4 500 000), Zaydou Youssouf (Bordeaux, 2 000 000), Sergi Palencia (Barcelona, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Usszama Tannan (Utrecht), Mahdi Camara (Laval), Jorginho (CSZKA Szófia), Léo Lacroix (Hamburg), Assane Dioussé (Chievo), Franck Honorat (Clermont Foot)
Távozott: Habib Maiga (Metz, 1 000 000), Jorginho (Ludogorec, 850 000), Neven Szubotics (Union Berlin, i.), Pierre-Yves Polomat (Genclerbirligi, i.), Mickaël Panos (Pafos, i.)
Kölcsönbe: Alexis Guendouz (Pau), Usszama Tannan (Vitesse)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco), Timothée Kolodziejczak (Tigres UANL), Valentín Vada (Bordeaux), Yannis Salibur (Guingamp)

STRASBOURG
Érkezett: Alexander Djiku (Caen, 4 500 000), Jean-Ricner Bellegarde (Lens, 2 000 000), Lamine Koné (Sunderland, 1 500 000), Diogo Branco (Montijo, i.)
Kölcsönből vissza: Yoann Salmier (Troyes)
Távozott: Yoann Salmier (Troyes, 5 000 000), Pablo Martinez (Nimes, i.), Anthony Goncalves (Caen, i.)
Kölcsönbe: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Lamine Koné (Sunderland), Sanjin Prcic (Levante), Samuel Grandsir (Monaco)

TOULOUSE
Érkezett: Efthimiosz Kulurisz (PAOK Szaloniki, 3 500 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makengo (Nice), William Vainqueur (Antalyaspor)
Kölcsönből vissza: Yann Bodiger (Córdoba), Clément Michelin (AC Ajaccio), Steven Fortes (Lens), Jessy Pi (Brest), Alexis Blin (Amiens), Steeve Yago (Le Havre)
Távozott: Christopher Jullien (Celtic, 8 000 000), Andi Delort (Montpellier, 4 500 000), Alexis Blin (Amiens, 1 650 000), Steven Fortes (Lens, 1 000 000), Clément Michelin (Lens, i.), Jimmy Durmaz (Galatasaray, i.), Yannick Cahuzac (Lens, i.), Jessy Pi (Caen), Francois Moubandje (Dinamo Zagreb, i.), Yann Bodiger (Cádiz, i.), Hakim El Mokeddem (Laval)
Kölcsönbe:
Firmin Mubele (Asztana)
Kölcsönből vissza:
Manu García (Manchester City U23)

LEZÁRVA CSÜTÖRTÖK DÉLBEN, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT TÖTÉNÉSEI
kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik