Ilyen nincs! Versenyeztek, ki tud több öngólt lőni - videó

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 15:28
null
Az indonéz bajnokságban történnek néha furcsa dolgok, de az öngólfieszta azért ritka… (Fotó: Tribune News - képünk illusztráció)
Nem mindennapi „izgalmakat” tartogatott a PSS Sleman és a PSIS Semarang zárt kapuk mögött megrendezett összecsapása az indonéziai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A hazaiak legnagyobb bánatukra(!) 3–2-es győzelmet arattak, pedig – ellenfelükkel egyetemben – mindent megtettek, hogy vesztesen hagyják el a pályát.

A két csapat mindenáron ki akart kapni – „megúszva” ezzel a csoportelsőséget –, hogy a sorozat elődöntőjében elkerülje a másik kvartett második helyén végző, a maffia által támogatott Pusamania Borneo elleni mérkőzést.

A PSS Sleman és a PSIS Semarang játékosai – élükön a kapusokkal – mindent megtettek annak érdekében, hogy elveszítsék a találkozót. Végül a vendégek jártak „sikerrel”, 3–2-re megnyerték az öngólpárbajt – a meccset pedig elveszítették –, így nem a Pusamaniával, hanem a Martapurával játszanak a döntőbe jutásért.

Az alábbi felvételeken tökéletesen látszik, hogy a két csapat mennyire (nem) akarta megnyerni a találkozót.

Nem ez az első példa hasonló „öngólfiesztára” a futballtörténelemben. 1994-ben a Barbados–Grenada Karibi-kupa-mérkőzésen Barbadosnak két vagy több góllal kellett győznie a továbbjutáshoz. A versenykiírás szerint nem születhetett döntetlen a mérkőzésen, iksz esetén hosszabbítás következik, kettőt érő aranygóllal. Barbados a 83. percig 2–0-ra vezetett, amikor Grenada szépített – a barbadosiak ekkor úgy gondolták, inkább lőnek egy öngólt és a hosszabbításra játszanak, ahelyett, hogy megpróbálják visszaállítani a különbséget. 2–2 után a grenadaiak is megpróbáltak öngólra játszani (a 3–2-es vereség épp megfelelt volna nekik), de nem jött össze – jött a hosszabbítás, amely során Barbados tényleg megszerezte a harmadik (és kettőt érő) gólt, így 4–2-vel továbbjutott, majd kiesett a következő körben. A szabályokat a Karibi-kupa következő kiírására megváltoztatták.

„Aki ezeket a szabályokat kitalálta, megérdemli, hogy az őrültek házába zárják. A játékosaim azt se tudták, melyik kapura támadjanak és melyiket védjék. Ilyet még sosem láttam. A futballban elvileg az ellenfél kapujára kellene játszani, nem a sajátunkra” – kommentálta a meccset James Clarkson, a grenadaiak szakvezetője.

1998-ban a délkelet-ázsiai AFF-kupában Thaiföld és Indonézia már egyaránt kiharcolta a továbbjutást a csoportból, ám egyik sem akart a házigazda Vietnammal találkozni az elődöntőben. A hosszabbításban az indonéz Mursyid Effendi megoldotta a problémát egy szándékos öngóllal, Thaiföld 3–2-re nyert, bár nagyon nem akart. A FIFA is megoldotta a problémát: mindkét csapatot megbüntette 40 ezer amerikai dollárra, Effendi egyéves teljes eltiltást és örökös válogatottbeli eltiltást kapott.

A Guinness Rekordok Könyvében regisztrált legnagyobb öngólözönt a madagaszkári AS Adama–SO l'Emyrne (149–0!) mérkőzés hozta, amelyen a bírói ítéletek ellen tiltakozó SO l’Emyrne a demonstráció sajátos formáját választotta, minden középkezdésből öngólt rúgott. A SOE edzőjét három évre eltiltották, négy játékos is eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik