ICC: az MU tizenegyesekkel múlta felül a Milant

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 21:13
null
Daniel James értékesítette az utolsó tizenegyest (Fotó: AFP)
A Manchester United a 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel múlta felül a Milant a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) felkészülési torna szombati mérkőzésén.

A manchesteri együttes kezdte aktívabban a találkozót, s már a 14. percben megszerezte a vezetést: Marcus Rashford tört be a bal szélről a tizenhatoson belülre, megpattanó lövését pedig nem tudta hárítani Gianluigi Donnarumma (1–0).

A Milan nem esett össze, bő tíz perccel később Suso tekerésével egyenlített, majd Victor Lindelöf szerencsétlen fejese után a fordítás is összejött (1–2).

A csereként beálló Jesse Lingard pontos lövése után ismét egál volt az állás, és mivel ez a lefújásig nem változott, jöhettek a tizenegyesek (2–2). Az ötödik körben Paulo Maldini kisebbik fiának, Danielnek a lövését hárította David de Gea, James azonban nem hibázott, így az angol csapat gazdagodott két ponttal.

Ezzel az is eldőlt, hogy a torna a Benfica végső győzelmével zárul, a portugál gárdát már egyik csapat sem érheti utol.

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Manchester United (angol)–AC Milan (olasz) 2–2 (1–1) – 11-esekkel: 5–4
Cardiff, Millennium Stadion, 65 892 néző. V: Griffith (angol)
Manchester United: De Gea – Wan-Bissaka (Young, 65.), Lindelöf, Rojo (Tuanzebe, 65.), Shaw – McTominay, Matics (Fred, 65.) – A. Pereira (Lingard, 65.), Mata (James, 64.), Rashford (Angel Gomes, 82.) – Martial (Greenwood, 82.). Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer.
Milan: G. Donnarumma (Reina, 64.) – Calabria (Conti, 77.), Romagnoli (Brescianini, 77.), Musacchio, Rodríguez (Strinic, 77.) – Suso (Bonaventura, 77.), Biglia (Krunic, 64.), Calhanoglu – Borini (Gabbia, 77.), Piatek (D. Maldini, 77.), Castillejo (André Silva, 64.). Vezetőedző: Marco Giampaolo.
G: Rashford (14.), Lingard (72.), ill. Suso (26.), Lindelöf (60. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik