Horvátország: benzinkút után fába hajtott az eszéki szélső

POLGÁR LÁSZLÓPOLGÁR LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 21:52
Petar Bockaj, az NK Osijek horvát élvonalbeli labdarúgócsapatának – főképp néhány évvel korábban még – igazán reményteljes 22 esztendős szélsője ismét a figyelem központjába került szombat délután Horvátországban, hiszen újból közlekedési balesetet szenvedett.

Az előzetes információk alapján a Dinamo Zagreb utánpótlásában is nevelkedett labdarúgó ezúttal Mercedes AMG járműve fölött vesztette el uralmát egy kereszteződésben, melynek következtében egy fának és egy parkoló járműnek ütközött. A rendőrségi jelentések szerint azonban ezúttal senki, így a labdarúgó sem sérült meg, a gépjárművekben kisebb anyagi kár keletkezett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a horvát labdarúgó a járdaszegélynek hajtva vesztette el uralmát járműve fölött és ütközött egy kisebb fának, mely továbblökte.


Az eszéki klub vezetősége természetesen értesült már az esetről, de mivel a szerencsétlenül járt futballista esetében ezúttal alkohol hatása alatt nem állt, az NK Osijek hivatalos közleményt nem kívánt kiadni.

Amint arról beszámoltunk, Bockaj március elején szintén egy nagy teljesítményű gépkocsival egy benzinkút shop-részébe hajtott alkoholos befolyásoltság alatt és az egyesület azonnal felfüggesztette szerződését, néhány hónappal később viszont újra edzéslehetőséget biztosított számára, majd a keretbe is visszakerülhetett, sőt azóta már pályára is léphetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik