Értékes győzelmet aratott az Eszék Zágrábban

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 20:53
null
Majstorovic is jól játszott a vendégeknél (fotó: nk-osijek.hr)
A horvát labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az 5. helyezett NK Osijek a 4. Lokomotiva Zagreb otthonába látogatott. A végig szervezettebben játszó eszékiek egy góllal nyertek, így egy pontra megközelítették a kupaindulás szempontjából nagyon fontos helyen álló Lokomotivát.
HORVÁTORSZÁG 1. HNL
27. FORDULÓ
Lokomotiva Zagreb–NK Osijek0–1 (Bockaj 22.)

 

ÖSSZEFOGLALÓ

Folytatódott a horvát labdarúgó-bajnokság is a hosszú kényszerszünet után, és az Eszék éppen a Lokomotiva Zagrebbel találkozott, amellyel nem fog összecsapni a kupadöntőben. Merthogy a vendégek botrányos körülmények között kikaptak a Rijekától, így aztán már csak a bajnokságban érhetnek oda kupaszereplést érő helyre. A Lokomotiva viszont nyert, és talán ez a jóllakottság látszott meg a hazai csapaton, mert nem nagyon csipkedte magát.

Ennek megfelelően az Eszék lépett fel mindjárt támadólag. Ez azért nem jelentett túlságosan erős iramot, ritkán forogtak veszélyben a kapuk. Aztán szinte az első valamirevaló akcióból vezetést szereztek a vendégek. Igor Silva kavargatott a jobb oldalon, majd középre ívelt, Grbic rosszul, középre ütötte ki a labdát, amelyre lecsapott Bockaj, és 12 méterről a kapu közepébe lőtt. 0–1

A Lokomotiva nehezen bontakozott ki, és bár a félidő közepén egy rövid időre átvette a kezdeményezést, a végjáték megint a vendégek támadásaival zárult.

A második félidő is eszéki lehetőségekkel indult, úgy tűnt, a hazaiak sehogyan sem találják a ritmust, és a labda helyett inkább az ellenfél játékosaiba rúgtak bele. Ebben mondjuk nem maradt el tőlük az Osijek sem, repültek is a sárgák egyre-másra.

A 75. percben megindultak előre a Lokomotiva játékosai, áttevődött a játék a vendégek térfelére, de hiába, igazán nagy helyzet nem alakult ki, néhány szórványos lövés elment a kapu mellett, és ennyi.

Az eszékiek jobban akarták a győzelmet, így értékes három ponttal távoztak Zágrábból, és egy pontra megközelítették a Lokomotivát.

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

97. perc: Vége a mérkőzésnek, idegenben nyert az Osijek. 0–1
92. perc: Ivusic
védett még remekül a hosszabbításban.
83. perc: Ebben is több volt! Váratlanul került a labda Tucija elé 12 méterre az eszéki kaputól, és a hazaiak játékosa nagyon ki akarta pókhálózni a bal fölsőt, de egy arasznyival célt tévesztett.
75. perc: Végre valami! Jó Lokomotiva-támadás végén a nemrég beállt Sammir lőtt egyet 16 méterről, de éppen Ivusic kezébe.
66. perc: Bockaj ment el a bal oldalon, senki sem követte az akciót, ráadásul el is esett. Úgy tűnt fájdalmas a dolog, de aztán összeszedte magát.
64. perc: Lényegében eseménytelen játékot láthatunk a pályán, sárga lapok színesítik csak a meccset, mert inkább a szabálytalanságokkal foglalkoznak a játékosok.
55. perc: A Lokomotiva még mindig nem találja a ritmust, egyelőre az egész második félidőt is az eszéki támadások jellemzik.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, vezet az Eszék. 0–1
42. perc:
Hosszú merengés és elemzés után a bíró nem adott tizenegyest. A visszajátszás tanúsága szerint nem is volt az.
39. perc: Erre aztán remek ellentámadást vezetett az Osijek, és előbb Jugovicot szerelték nagy szóló után már a tizenhatoson belül, majd fél perc múlvaTalys esett el a tizenhatoson belül. Videóznak.
38. perc: Valamelyest feltámadt a Lokomotiva, az utóbbi percekben leginkább az eszéki térfélen tanyáznak a hazaiak, de mindezidáig hasztalan.
28. perc: Egyenlítési lehetőség! Atiemwen ment el nagyon harcosan a bal oldalon, lepattant róla védő, ő középre adott, a labda mindenki előtt elment, így lett jó Kastratinak, aki jó helyzetből magasan fölé lőtt.
22. perc: Góóóól! Vezet az Eszék! Igor Silva jobb oldali beadás után a kapus középre ütötte ki a labdát, érkezett Bockaj, és 12 méterről, középről a kapuba lőtt. 0–1
16. perc: Atiemwen
és Igor Silva összeszólalkozott, a bírónak kellett lenyugtatnia a két fiút.
13. perc: Eddig ez volt a legveszélyesebb. Loncar beadását Jugovic fejelte rá, de fölé szállt a labda.
8. perc: Nézőket egyelőre nem engednek be a horvát stadionokba, az első percekben inkább az Eszék támadott, de igazán nagy helyzetek nélkül.
2. perc:Bockaj távoli lövése nem volt valami jó, könnyen védett a hazaiak kapusa, Grbic.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. Az eszék tiszta pirosban, a Lokomotiva tiszta kékben játszik.

 

A KEZDŐCSAPATOK:

Lokomotiva Zagreb:Grbic – Karacic, Mersinaj, Kolinger, Markovic – Halilovic, Cokaj – Atiemwen, Tolic, Uzuni – Kastrati.

NK Osijek: Ivusic – Loncar, Skoric, Majstorovic – Silva, Zaper, Jugovic, Talys – Mance, Maric, Bockaj.

 

ELŐZMÉNYEK

A Kleinheisler Lászlóval felálló eszéki futballklub, az NK Osijek 2–0-ra vezetett a HNK Rijeka ellen a Horvát Kupa elődöntőjében, ám a magyar válogatott középpályás kiállítása után a fiumei együttes megfordította a mérkőzést, és 3–2-es sikerének köszönhetően bejutott az augusztusi fináléba. Érdekesség, hogy a pirosat kiosztó bírót a szövetség a meccs után eltiltotta...

Az NK Osijekkel szemben ott lesz viszont az augusztus elsejére kiírt döntőben a zágrábiNK Lokomotiva, amely 3–1-re nyert a Slaven Belupo vendégeként.

Ivica Kulesevic, az Osijek vezetőedzője a klubhonlapnaknyilatkozva elmondta, Kleinheisler László és Eros Grezda nem szerepel majd a meccskeretben, de természetesen nélkülük is győzelemre törnek.„Acélos csapat otthonába látogatunk, de mi is erősek vagyunk – mondta határozottan Ivica Kulesevic. – Ezt akarjuk megmutatni, pláne most,a kupakiesés után. Csak győzelmeket aratva érhetjük el célunkat.”

Az európai kupaporondra igyekvő, a bajnokságban jelenleg csak az ötödik helyen álló eszékiek a következő öt fordulóban négyszer vendégként lépnek pályára.

Ma kiderül, hogy a bajnokságban mire megy egymással a boldog és a szomorú élménnyel a háta mögött a két csapat.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik