Hollandia: vendégszurkolók nélkül rajtol az új évad

Vágólapra másolva!
2020.07.09. 17:48
null
A szövetség meghatározta a járvány miatt követendő eljárást (Fotó: AFP)
A következő szezonban – legalábbis kezdetben biztosan – nem lehetnek vendégszurkolók a stadionokban a holland labdarúgó-bajnokságban. 


A helyi szövetség (KNVB) csütörtöki bejelentése szerint a meccseket csak a hazai drukkerek látogathatják, mert a rendőrség és az illetékes polgármesterek úgy vélték, így könnyebb lesz betartani a pandémiás iránymutatásokat.

A KNVB egy 80 oldalas protokollt tett közzé a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Az új bajnoki idény a tervek szerint szeptember 12-én kezdődik. A mérkőzéseket látogathatják ugyan nézők, de tartaniuk kell a másfél méteres távolságot, ez alól csak a 18 éven aluliak és az egy háztartásban élők lesznek kivételek. A szövetség becslése szerint a szabályok betartásával legfeljebb 40 százalékos lesz a stadionok kihasználtsága. Előírás az is, hogy a szurkolók nem énekelhetnek és nem ünnepelhetnek – ezzel is a vírus terjedését akarják akadályozni.

A KNVB reméli, hogy a klubok és a drukkerek együttműködnek, s a helyzet csak átmeneti lesz.

„Természetesen az a cél, hogy minél előbb újra telt ház előtt játszhassuk a mérkőzéseket, minden hazai és vendégszurkolóval” – hangsúlyozta a szövetség.

Hollandiában nem rendeztek zárt kapus találkozókat, miután a kormány áprilistól minden sporteseményt betiltott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik