Gyász: elhunyt az 1990-es kameruni csodacsapat kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 11:34
null
Stephen Tataw februárban még életműdíjat kapott Afrikában (Fotó: AFP)
Ötvenhét éves korában elhunyt Stephen Tataw, a kameruni labdarúgó-válogatott volt csapatkapitánya.

A helyi szövetség közlése szerint rövid lefolyású betegség után, pénteken érte a halál.

Az 1990-es világbajnokságon ő vezette a szupersztár Roger Milla fémjelezte afrikai együttest, amely nagy meglepetésre bejutott a negyeddöntőbe, s ott is csak nagy csatában, hosszabbítás után kapott ki az angoloktól 3–2-re. Kamerun már a nyitó mérkőzésen szenzációt okozott azzal, hogy 1–0-ra legyőzte a címvédő Argentínát.

Tataw mind az öt meccsen pályára lépett a 30 évvel ezelőtti tornán, majd az 1994-es vb-n is csapatkapitánya volt a kameruni együttesnek. Pályafutása legnagyobb sikere az 1988-as Afrika Kupa-győzelem volt, halála előtt hazája szövetségének technikai igazgatójaként tevékenykedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik