Gumikacsa – Malonyai Péter publicisztikája

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 23:03

Aki megismeri, megszereti – hirdette a hatvanas években a reklám a műanyagról, s jöttek is sorba a tárgyak a természetes anyagok rovására. Ma már ott tartunk, hogy fogalmunk sincs, miből készültek a naponta használatos eszközeink, az viszont feltűnő, hogy ott is a mesterséges dívik, ahol a természetes tökéletes.

Gondolok itt a futballpálya borítására, a közelmúlt híre alapján némi aggodalommal. Amilyen forradalom volt az elmúlt évszázad első felében, hogy a földes, salakos pályák felületén megjelent a fű, annyira természetesnek veszi mindenki, hogy már a gyep is lehet – mű. Az indok összefügg azzal, hogy egyre kényelmesebbek vagyunk, a legfőbb érv, hogy a mesterséges borítás nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. Mondanám, hogy ez fantasztikus, ám ha előveszem a logikámat, három pontban máris cáfolok, de legalábbis kételkedem: 1. A labdarúgás szabadtéri sport. 2. A szabad tér szabadban van. 3. A természetre magától értetődően hat az időjárás.

Egyébként ugyanígy vagyok az edzőtermekben honos gépi futásokkal is, a futok is, meg helyben is vagyok nálam egyértelműen mosolyt fakaszt (megbocsátót), az meg szomorú, ha valaki szobalevegőt szív be a természetes helyett, s kizárja a napfény, a kék ég és a szél lélekre hasznos hatásait.

De vissza a műfűhöz és az aktualitáshoz. Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) szerint a pályák borításához használt gumiabroncs-őrlemény rákkeltő hatású lehet. Nem mindenhol dívik ez az anyag, de a legtöbb helyen igen, érthetően, hiszen ez a legolcsóbb. És a legveszélyesebb. Különösebb tudományos leírás helyett legyen elég annyi, hogy a gumiban lévő káros vegyi anyagok a hő, tehát az erős napfény hatására elszabadulnak, s a belélegzett gázok és gőzök miatt, valamint a sebekbe, horzsolásokba kerülve maradandó egészségi károsodásokat okozhatnak.

Az ügynökség megállapítása az aktualitás, ám a veszélyről már esztendők óta cikkeznek. Az Egyesült Államokban a 274 válogatottsággal büszkélkedő futballista, Julie Foudy állt a nyilvánosság elé egy 200 névből álló listával, valamennyien műfüvön edzettek, és daganatos betegséget diagnosztizáltak náluk. A kétszázból 158 futballista, közülük 101 kapus, ők a legveszélyeztetebbek, mert a vetődések miatt közelebbről lélegezték be a káros vegyi anyagokat, s a gumidara könnyebben bejutott a szervezetükbe az óhatatlanul elszenvedett apróbb sebek miatt.

Jól tudom, olyan a világ, hogy mindenre lehet statisztika meg az ellenkezőjére is, mindenesetre jelzésértékű, hogy Hollandiában több klub, így az Ajax is, már két esztendeje bejelentette, hogy a gyerekek nem játszhatnak műfüvön, a gumigranulátummal megszórt pályákat pedig fölszámolják.
A FIFA 2004 óta ismeri el hivatalos borításnak a műfüvet, szabályozva a hitelesítést is. A szervezet ismertetője, szabályozása több mint száz oldal, maradjunk annyiban, hogy nem az egészség megóvása áll a középpontjában. Némi hivatali ellentmondás, hogy Gianni Infantino FIFA-elnök nyilatkozata szerint örülne, ha a szervezet fejlesztési programja során az építendő pályák többségén természetes lenne a fű.

Én is örülnék, de sok esélyt nem látok rá. Mint mindig, amikor nagy üzletről van szó, márpedig itt milliárdok forognak mindenféle pénznemben. Egy-egy műfüves nagypálya költsége közelít a 200 millió forinthoz, a kispályáé (20x40 méter) pedig az ötvenhez. Aligha véletlen, hogy a gyártók közül senki sem hajlandó hitelt érdemlően megszólalni az ügyben, a kisebb klubok (és világszerte ők vannak többségben) pedig aggódnak, féltik a pénzüket.

Ami kell(ene) ahhoz is, hogy természetbarát borítása legyen a műfűnek. A mesterséges anyag persze nem zárható ki (ezért mű a fű), ám például, ha gumigranulátum helyett parafát vagy kókuszdiórostot használnának, minimálisra csökkene a veszély. Igen ám, de a legtöbbet emlegetett parafa nem olcsó, leszámítva persze a déli államokat, leginkább Portugáliát, ahol a paratölgy és így a parafa is úgymond nemzeti ügy. Így aztán aligha véletlen, hogy Hollandiában például 15-20 ezer euróval többe kerülne egy-egy pálya, mint amennyit a régi kóstált.

Ami minket illet, az MLSZ, mint közölte, „figyelemmel kíséri” a témával kapcsolatos szabályváltozásokat, de egyelőre az Európai Unió nem foglalt állást az ügyben. Hogy megtegye, idő kell hozzá, ahhoz aztán végképp, hogy szabállyá nemesedjenek az idézett ügynökség vészterhes adatai. A sajtóosztály által közzétett állásfoglalást engedelmükkel szó szerint idézem, már csak azért is, mert hivatalos vélemény: „A szakirodalom szerint jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan kutatási adatok, eredmények, amelyek megalapozottan, bizonyossággal állítanák, hogy a – technológiai előírások betartása mellett, szakszerűen épített – műfüves pályák az emberi egészségre vagy akár a környezetre az átlagosnál nagyobb kockázatot jelentenének.”

Bizonyosan így van. Azt, hogy mégis vannak kételyeim, tudják be a gyanakvásomnak meg a tapasztalataimnak, úgy vettem észre, hogy az „előírások betartására” és a „szakszerűségre” mifelénk nincs feltétlen garancia. Arról nem beszélve, hogy roppant modern világunkban az átlagos egészségügyi és környezeti kockázat igen magas küszöböt jelent. Nálunk egyébként 932 műfüves pálya van, hogy ez sok-e vagy kevés, nem tudom, az összeurópai adat 44 ezer, akinek van kedve, viszonyítson. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy itthon már van olyan cég, amelyik gyártja a parafaőrleményt. Amelynek előnye – a gumigranulátummal szemben –, hogy újrahasznosítható, rugalmasabb, így kisebb a sérülésveszély, és az energiaelnyelő képessége is magas.

Hogy mit hoz a jövő, nem tudható, főként mert a műfű divat, gyártása jó üzlet, és szándék kérdése, hogy ki melyik oldal mellett teszi le a voksát. Mert nyilván a gumira esküvők is képesek adatokat citálni, ha az anyagi érdekeik rákényszerítik őket. Ami engem illet, én eleget tettem a korszerűségnek azzal, hogy a parafa közbejöttével tudni vélem, hogy van egészséges(ebb) megoldás, mert továbbra is tartom, hogy az a jó, ami természetes. Az idő kerekét megállítani nem lehet, visszaforgatni meg végképp, de azért volt annak varázsa, amikor csatakosan, sárosan mentünk haza egy-egy fociból, vagy edzés után másképp esett a zuhany, ha előtte másfél órán át bokáig hóban rúgtuk a labdát. Olyan hidegben (is), amilyenben a – népi közhely szerint – a kutyáját sem engedi ki az ember.

Engem támaszt alá – túl az egészségen –, hogy a játékosok sincsenek oda a műfűért. Olyannyira nincsenek, hogy a skót hivatásos labdarúgók szervezete (PFA) februárban a műfüves pályák betiltását követelte. Az ottani élvonalban a Livingston, a Kilmarnock és a Hamilton rendezi hazai meccseit ezen a borításon, amely nem használ a futballnak. Ugyanis másképp gurul és pattan a labda. A futás, az irányváltoztatás, a labdakezelés is másként veszi igénybe a testet, mint természetesen. Mindez alapvetően befolyással van a teljesítményre, arról nem beszélve, hogy a futballisták – mint mondják – lassabban regenerálódnak, mint egyébként.

A skót kezdeményezésnek előzménye volt, hogy Jamie Murphy, a Rangers szélsője súlyosan megsérült a Kilmarnock elleni idegenbeli bajnokin, amihez hozzájárult, hogy a meccsekre természetes gyepen készül a csapat. A tétel fordítva is igaz, aligha tesz jót a gyerekeknek, ha műfüvön sajátítják el a sportág alapjait, ám a bajnokikat – felnőttként mindenképp – füvön (tudják, zöld, nő és nyírni, ápolni muszáj) játsszák.

Egyébként, éppen most olvastam, hogy a gyerekek fürdésénél oly kedvelt gumikacsa belsejében egy négyzetcentiméteren akár 75 milliárdnyi baktérium és gomba is megtelepedhet. Nincs megállás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik