Gulácsi, NBA-sztárok, Zlatan: összefogott a sportvilág

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.03.22. 19:31
null
Folyamatosan jönnek a nagylelkű adományok a sportolóktól (Képünk illusztráció, AFP)
A Kínából indult koronavírus-járvány Európán át az Egyesült Államokig mindenhová elért, a különböző szektorok között az élsportot is érzékenyen érintette. Munkahelyek szűntek meg egyik napról a másikra, klubok és sportszervezetek kerültek a csőd szélére, sokak megélhetése került veszélybe. A sportvilág összefogott, és egy emberként igyekszik segíteni a bajbajutottakon. Összegyűjtöttük azokat az eddigi felajánlásokat, amiket sportolók és egyesületek tettek – a teljesség igénye nélkül.

Nemrégiben hosszabban írtunk róla,milyen károkat okoz a koronavírus-járvány a sportgazdaságban. Az európai topligák több száz milliós veszteségekkel kalkulálhatnak, a sportban dolgozók – a biztonsági őröktől kezdve a pályamunkásokon át az edzőkig – jelentős része maradt munka nélkül egyik hétről a másikra. Ilyen nehéz időszakban csak az összefogás segíthet, amit a sportolók és a sportszervezetek is felismertek, hiszen sorra jönnek a különböző felajánlások.

Gulácsi Péter, a német Bundesligában szereplő RB Leipzig magyar válogatott kapusa ötmillió forintot adományozott a budapesti Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványának.

A Ferencvárosi Torna Club hivatalosFacebook-oldalán jelentette be,hogy 15 millió forinttal támogatja a Szent László Kórház és a Szent István Kórház alapítványát. „Az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az első csapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai 15 millió forintot ajánlanak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak” – jelent meg a fővárosi zöld-fehérek közleményében.

Egy másik NB I-es futballklub,a Budapest Honvéd szurkolóiis csatlakoztak az adományozáshoz.„Hiányoznak a meccsek, a hangulat, a játék – nem hiányozhat azonban az összefogás! Sokan rengeteget tesznek azért, hogy mielőbb a stadionban találkozhassunk. Segítsük az ő munkájukat egy meccsbelépő árával (Aki teheti, a sör árát is rakja hozzá)!”

Már sokan csatlakoztak a szombat reggel óta tartó akcióhoz, és aki még szeretne, nem kell mást tennie, mint az általa gondolt összeget (csupán a miheztartás végett: a Honvéd hazai meccseire 1690 és 7500 forint között váltható teljes árú jegy) átutalja a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület számlaszámára (MAGNET Magyar Közösségi Bank 16200113-00270179) a „maradjotthon” megjegyzéssel. A támogatás jó helyre megy, az biztos: az összegyűlt összeget a Szent László Kórháznak ajánlják fel a szervezők, így segítve az ott dolgozó orvosok, ápolók munkáját.

Ahogy arról beszámoltunk,aSiófok KC női kézilabdacsapatának vezetősége a koronavírus-járvány súlyosbodására számítva felajánlotta az üresen álló sportcsarnokot és sportszállót egészségügyi célokra. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó az éttermén keresztül tett nagylelkű felajánlást: napi 200 ingyen pizzát szállít ki budapesti kórházakba, amíg a készlet tart.

Angliában az alacsonyabb osztályú futballklubokat mélyebben érinti a világjárvány okozta recesszió, ígyaz angol liga (EFL) úgy döntött,50 millió fontos támogatással segíti a csapatokat. A válsághelyzet még a nagy riválisokat is képes közös nevezőre hozni: a Manchester United és a Manchester City közösen 100 ezer fontot adományoz a városban és környékén (Greater Manchester) élő rászorulók élelmiszer-ellátásának biztosítására a koronavírus-járvány miatt.

A Crystal Palace kiválósága, Wilfried Zaha szállást biztosít a londoni egészségügyi központ dolgozóinak, akik a koronavírus-járvány megfékezéséért nagy erővel küzdenek. Zaha ötlete onnan jött, hogy egy ingatlancég társtulajdonosa, amely az angol fővárosban mintegy ötven apartmannal rendelkezik. A csatár ezekben szállásolná el azokat a mentősöket és egészségügyben dolgozó munkatársakat, akik igénylik. Nem Zaha az első, aki így cselekszik: Gary Neville és Ryan Giggs, a Manchester United két korábbi klasszisa is térítésmentesen felajánlotta közös tulajdonban lévő két manchesteri szállodáját az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus-járvány idejére. A Premier League-ben szereplő klubok közül ételt adományozott többek között az Arsenal, az Aston Villa, a Burnley, az Everton és a Tottenham is.

Angliában példaértékű az összefogás: hét brit központú Formula–1-es csapat – a Mercedes, a McLaren, a Red Bull, a Racing Point, a Haas, a Renault és a Williams – a sportág vezetőivel és a brit kormánnyal megállapodott arról, hogy a technológai fejlettségét kihasználva az F1-es vb kényszerszünete idején kórházi eszközök gyártásával segít a koronavírus elleni harcban.

A járvány európai gócpontjában, Olaszországban is egymást követik a felajánlások. Az Internazionale tulajdonosa, a Suning International előbb 100 ezer eurót adományozott az olasz népegészségügyi hatóságnak, majd néhány nappal később 300 ezer orvosi maszkot és egyéb eszközt. A Juventusnál a férfi és női első csapat tagjai döntöttek úgy, hogy támogatják az egészségügyi rendszert „Elkülönítve, mégis közösen” elnevezésű kezdeményezésükkel, amelyhez több mint 1100 adakozó járult hozzá. A Juventus célja egymillió euró összegyűjtése –március közepénmár csaknem 400 ezer eurónál jártak.


Adománygyűjtésbe kezdettValentino Rossi, gyorsaságimotoros-világbajnok, valamint az AC Milan svéd válogatott sztárja, Zlatan ibrahimovic. „Olaszországtól rengeteget kaptam, és ebben a drámai pillanatban én szeretnék még többet visszaadni, az országnak amelyet szeretek. Ezért úgy döntöttem a velem együtt dolgozókkal együtt, hogy létrehozok egy adománygyűjtés a Humanitas kórházaknak és kommunikációs kapcsolataimat kihasználva minél szélesebb közönséget biztatok erre. Számítok kollégáim, a profi sportolók nagylelkűségére, és azokra, akik kisebb vagy nagyobb adományukkal szeretnének hozzájárulni, hogy megszabaduljunk a vírustól. Együtt segíthetünk a kórházaknak, az orvosoknak és a nővéreknek legyőzni a vírust″ – mondta Ibrahimovic a közzösségi oldalán közzétett videóban.

A német élvonalbeli Borussia Mönchengladbach labdarúgóilemondtak fizetésük egy részéről,hogy ezzel segítséget a klubot, illetve annak dolgozóit, akik mérkőzések híján munka nélkül maradtak. „A játékosoknak nem kellett megmagyaráznunk a helyzetet, maguktól is értették, milyen súlyos a szituáció – idézi a Gladbach hivatalos honlapja Max Eberlt, a klub sportigazgatóját. – A profi futballistáink felajánlották, lemondanak fizetésük egy részéről, hogy ezzel segítsenek a klubnak és a többi alkalmazottnak. Roppant büszke vagyok a fiúkra. Ez tiszta üzenet: a Borussiánál jóban és rosszban egyaránt összetartunk. Szeretnének valamit visszaadni az egyesületnek és a szurkolóknak, akik végig kitartanak mellettünk. A szakmai stáb és a vezetőség tagjai egyaránt csatlakoztak a kezdeményezéshez.”

A német labdarúgó-válogatott két és fél millió eurót adományozott azok számára, akik érintettek voltak a koronavírus-járványban. Ezt Matthias Ginter és Leon Goretzka ismegerősítette. A Bayern München lengyel válogatott támadója, Robert Lewandowski és felesége, Anna egymillió eurót ajánlott fel nemes célra. „Mindannyian tudjuk, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Most egy csapatban harcolunk, aki tud, segítsen. Mindenki tartsa be az előírásokat, és hallgasson a szakemberekre” – mondta a Bildnek Lewandowski.

A tengerentúli kosárlabdaligában (NBA) gyakorlatilag az összes csapat kisebb-nagyobb felajánlást tett. Kivétel nélkül mindegyik franchise vállalta játékosainak és vezetőinek segítségével, hogy fizeti a sportcsarnokában mérkőzések híján munka nélkül maradt dolgozók bérét. A Milwaukee Bucks görög óriása, Jannisz Antetekounmpo 100 ezer dollárt adományozott. A New Orleans Pelicans 19 éves újonca, Zion Williamsonvállalta, hogy 30 napig fizeti a Smoothie King Center dolgozóinak bérét.


A Utah Jazz védőspecialistája, Rudy Gobert– aki elsőként kapta el a vírust a ligában – 500 ezer dollárt ajánlott fel. Blake Griffin, a Detroit Pistons játékosa 100 ezer dollárt, szintén ennyit Kevin Love (Cleveland), a korábbi NBA-játékos, Jeremy Lin pedig 150 ezer dollárt. A Golden State Warriors egymillió dollárt különített el arra vezetőségének és játékosainak felajánlásából, hogy a járvány miatti szünet idején fizesse a csapatnak otthont adó Chase Center dolgozóit. Az oaklandi csapathoz hasonlóan járt el a Cleveland Cavaliers,az Atlanta Hawks, a Boston Celtics, a Washington Wizards, a Chicago Bulls, valamint a Dallas Mavericks – cikkünk születéséig az összes NBA-csapat megtalálta a módját annak, hogy órabérben dolgozó munkavállalóinak segítsen.

A koronavírussal kapcsolatos híreinketIDE KATTINTVAtekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik