Görögország: megtámadtak egy játékvezetőt, sztrájkolnak a bírók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 13:24
Határozatlan időre sztrájkot hirdettek a görög futballbírók, miután egyik társukat, Tanasszisz Ciloszt szerda reggel munkába menet megtámadta négy, maszkot viselő személy.

A görög játékvezetők testülete nyilatkozatában – amelyet eljuttatott a sportág helyi szövetségének és a médiának – felháborodását fejezte ki. Hozzátették: a sztrájkban részt vesznek az élvonalban foglalkoztatott bírókollégák is.

Az eset Larisszában, a civil foglalkozását tekintve mérnök, amúgy pedig FIFA-kerettag Cilosz lakhelye előtt történt reggel kilenckor. A fej- és lábsérüléssel kórházba szállított, majd egy napig ott is tartott játékvezetőhöz szomszédja hívta ki a mentőt, aki szemtanúja volt az esetnek.

A görög topcsapatok elítélték a támadást. A helyi élvonal (Szuperliga) idei utolsó, 15. fordulóját a hét végén rendeznék meg, majd a téli szünet után január 12-én folytatódik a bajnokság .

Görögországban – különösen a nagycsapatok rangadóin – jellemző a szurkolói erőszak, amely miatt már többször felfüggesztették a bajnoki küzdelmeket, legutóbb idén márciusban. A Sport-FM görög rádióállomás arról számolt be, hogy 2009 óta a mostani már a 27. támadás volt az országban, ami játékvezető ellen irányult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik