Görögország: elutasították a PAOK fellebbezését, bajnok az AEK

Vágólapra másolva!
2018.04.23. 19:03
Elutasították a PAOK Szaloniki fellebbezését, ezzel egyben eldőlt, hogy 24 év után az AEK Athén nyeri meg a görög labdarúgó-bajnokságot.

A görög szövetség (EPO-HFF) hétfőn véglegesítette a tabellán második PAOK elleni szankciókat, így az AEK Athén két fordulóval a bajnokság vége előtt 66 ponttal vezet, míg üldözőjének 58 pontja van.

A két csapat március 11-ei bajnoki mérkőzése félbeszakadt, mert Ivan Szavvidisz, a PAOK elnök-tulajdonosa egy lesítélet ellen tiltakozva pisztollyal az övében ment be a pályára. A görög sportbíróság április elején úgy határozott, hogy – többek között – három pontot levon a PAOK-tól, és 3–0-s gólkülönbséggel az AEK-et hirdeti ki a meccs győztesének. Ez az ítélet vált most jogerőssé.

A klub 100 ezer eurós büntetést is kapott, és a következő idényt mínusz két ponttal indítja. Szavvidiszt három évre minden labdarúgó-stadionból kitiltották.

Az AEK korábban 11-szer nyerte meg a görög labdarúgó-bajnokságot, legutóbb 1994-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik