Gabon: óriási baki, Aubameyang édesapja nem lesz kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 14:32
null
Pierre-Emerick Aubameyang ismét csalódott a gaboni szövetségben (Fotó: AFP)
Habár a Gaboni Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy Pierre-Emerick Aubameyang édesapja veszi át a válogatott irányítását, az Arsenal támadója hivatalos Instagram-oldalán cáfolta ezt.

 

A szövetség csütörtöki közleménye szerint Pierre-Francois Aubameyang és a hozzá hasonlóan volt válogatott Daniel Cousin közösen irányítja majd a nemzeti együttest, a menedzser pedig Francois Amégasse lesz. Nagyon úgy néz ki azonban, hogy erre nem kerül sor, legalábbis Pierre-Emerick Aubameyang bejegyzése alapján.

„A gaboni szövetség bejelentette az egész világnak, hogy az édesapám lesz a válogatott szövetségi kapitánya, miközben még nem is történt megegyezés. Az elnök felhívta az édesapámat, viszont az egészsége felől nem is érdeklődött, pedig még most is beteg. Sajtótájékoztatót tartott, pedig az édesapám másnapra ígért választ, ami egyébként »nem« lett volna. Nem engedték például, hogy kiválassza a stábtagokat. Amint a szövetség megszűnik ilyen amatőrnek lenni, a nemzeti együttesnek talán lesz esélye a fejlődésre, és jó eredményeket elérni, de addig… Azt kérdezitek magatoktól, hogy mi a problémám, miért nem akarok a válogatottban játszani? Most mutattátok meg ismét.”



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik