Franciaország: Sagnol szerint hiba volt félbeszakítani a futballszezont

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 12:22
null
Sagnol szerint elkapkodták a döntés Franciaországban (Fotó: AFP)
A korábbi francia válogatott labdarúgó, Willy Sagnol úgy véli, nagy hiba volt a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánítani a bajnokságot hazájában.

„Az a probléma, hogy itt, Franciaországban túl korán hoztuk meg a döntést. Most aztán az egész ország a német Bundesligát nézi és a legtöbben irigykednek” – mondta Sagnol a Sport Bildnek.

A francia liga már április közepén határozott arról, hogy nem folytatódnak a küzdelmek, az élvonal bajnokának az éllovas Paris Saint-Germaint hirdették ki.

Sagnol kilenc évig játszott a Bayern Münchenben, majd később Carlo Ancelotti vezetőedző segítője is volt ugyanott, most pedig kijelentette: a jövőben is trénerként szeretne dolgozni, akár a Bundesligában is.

„Huszonhárom évesen jöttem ebbe az országba és ott lettem férfi. Nagyon kötődöm Németországhoz” –
fogalmazott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik