Franciaország: a vírus „döntött”, négy klub életében nagy nap ez

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 17:34
null
Bastia-szurkolók csapatuk 2015-ös Ligakupa-döntőjében<em>–</em>kikaptak a PSG-től (Fotó: AFP)
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) a koronavírus-járvány miatt csütörtökön befejezettnek nyilvánította az amatőrbajnokságokat, és a jelenlegi állásnak megfelelően határozta meg a feljutók és a kiesők kilétét. A már profi klubokat is felvonultató harmadosztályba (National) olyan nagy múltú csapatok kapaszkodtak vissza, mint a Sporting Club Bastia és az FC Sete.

 

„Örülünk, bár így kissé bizarr a feljutás. Azért amennyire lehet, megünnepeljük telefonon, még ha manapság akadnak is fontosabb dolgaink. Annyiból jó, hogy már most megszületett a döntés, hogy így több időnk lesz rendesen felkészülni a folytatásra” – kommentálta a döntést Jean-Francois Gambetti, a csoportját nagy fölénnyel vezető, így a feljutásra eddig is jó eséllyel pályázó FC Sete elnöke. A zöld-fehérek – akik 2009 óta nem játszottak a negyedosztálynál magasabban – kétszer országos bajnokok, kétszer kupagyőztesek voltak a francia profizmus hőskorának számító 30-as években, soraikban a klublegendaként ünnepelt Korányi Dezsővel.

Az SC Bastia az 1970–1980-as évek fordulóján élte fénykorát (bajnoki bronzérem, Francia Kupa-diadal, UEFA-kupa-döntő), azóta is többször szerepelt az első ligában, de pénzügyileg többször megrogyott – például 2017-et még az élvonalban kezdte, aztán nemcsak utolsó lett, hanem rossz gazdálkodása miatt elveszítette profi státuszát, így az ötödosztályban szilveszterezett.

A negyedosztály további két csoportelsője közül az FC Annecy 26 év után kapaszkodik vissza a harmadik vonalba, és a Stade briochin (Saint-Brieuc) sem járt ilyen magasan 1997 óta, amikor a másodosztálybeli szereplése csődeljárással és visszasorolással végződött.

A francia klubok pénzügyi helyzetét felügyelő DNCG jóváhagyása természetesen ezúttal is szükséges lesz a magasabb osztálybeli induláshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik