Francia Kupa: Dante pokla – gólpassz után felesleges 11-es, kiesett a Nice

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 23:08
null
Dembélé az első gólt ünnepli (Fotó: AFP)
Az Olympique Lyon idegenben 2–1-re legyőzte a Nice-t, amivel búcsúztatta a Francia Kupa küzdelmeitől az élvonalbeli riválist.

A találkozó első találatát Moussa Dembélé szerezte, aki Maxwel Cornet balról érkező beadását helyezhette nyolc méterről a kapuba, miután a hazaiak 20 esztendős védője, a PSG-ben nevelkedő és nem is olyan régen még az Arsenal kiszemeltjei között emlegetett Stenley Nsoki – ilyen szinten ritkán látható hibával – egyértelműnek tűnő helyzetben felszabadítás helyett luftot fejelt (0–1).

Sokáig úgy tűnt, ezzel a Lyon be is húzza a győzelmet, aztán jött a 89. perc és egy jó 40 méteres indítás az exbayernes Dantétól, illetve Adam Unasz nem kevésbé remek lövése: 1–1.

Ám a ráadás kétszer tizenöt percére így sem került sor, másfél perccel később ugyanis épp Dante volt az, aki a kiszorított helyzetben érkező lyoni támadóra nyújtott lábbal rácsúszott, ezért pedig tizenegyessel bűnhődött a Nice. A csereként beszálló Houssem Aouar belőtte, a Lyon pedig búcsúztatta az élvonalbeli riválist (1–2).

FRANCIA KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Nice–Lyon 1–2

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Épinal (IV.)
–Lille 2–1
Pau (III.)–PSG 0–2
Olympique Marseille–Strasbourg 3–1

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Angers–Rennes 4–5 – h. u.
ASM Belfort (IV.)–Montpellier 0–0 – 11-esekkel 5–4
Limonest (V.)–Dijon 1–2 – h. u.
Monaco–Saint-Étienne 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik