Hiába nyert, elúszott a Dunaszerdahely ezüstérme

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 17:45
null
Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya a labdáért harcol Rózsahegyen (Fotó: Lelkes Ernő)
A zsolnaiak egy ponttal vezettek a dunaszerdahelyiek előtt a szlovák labdarúgó-élvonal rájátszásának utolsó fordulója előtt, és mivel mind a két csapat nyerni tudott a záró körben, a DAC lett a Fortuna Liga bronzérmese.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
Rózsahegy (Ruzomberok)–Dunaszerdahely (DAC) 0–1 (E. Ramirez 80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Amikor szombat délelőtt elindultak a DAC-játékosai Rózsahegyre, akkor Csallóközben tombolt a kánikula. Ahogy közeledett a mérkőzés kezdete, úgy jöttek a fekete felhők, és szakadni kezdett az eső, ám az első bírói sípszóra ugyan elcsendesedett a vihar. A Rózsahegy felé vezető utak menti töltőállomásokon gyakran bukkantak fel a sárga-kék mezbe öltözött drukkerek, a járványhelyzet enyhülése óta először kísérhették el DAC-szurkolók kedvenceiket, és összesen százötvenen tették meg a 260 kilométeres utat, hogy Észak-Szlovákiában is buzdítsák a csapatot.

A rózsahegyi együttes szerdán a Slovan elleni Szlovák Kupa-döntőben kihajtotta magát, és mivel jövő héten még osztályzómeccseket játszik az Európa-liga-indulásért, Ján Haspra edző alaposan felforgatta a csapatát, tíz új játékos került be a kezdőbe.

A DAC szakvezetője, Bernd Storck egy helyen változtatott: eltiltása letöltése után visszakerült a kezdőbe Ramirez, és a mester a múlt heti, Zsolna elleni második félidőben szereplő csapatnak adott bizalmat, így Schäfer András maradt a védelem jobb oldalán, Kalmár Zsolt gyakran a középcsatár posztján volt látható.

A dunaszerdahelyieknek az utolsó fordulóban is volt miért focizniuk, harcban voltak a második helyért, ám a céljukat csak akkor érhették volna el, ha egy ponttal többet szereznek, mint a Zsolna. Az első félidőben fokozatosan szertefoszlottak a DAC-álmok: míg a zsolnaiak a Michalovce ellen kétszer is betaláltak, a sárga-kékeknek Rózsahegyen nem sikerült a legjobban az első félidő. Mezőnyfölényben játszott a DAC, de a hazai kapu előtt hiányzott az átütőerő, hiányoztak a meglepő húzások.

A második félidőre pályára lépett Blackman, Schäfer pedig visszakerült a megszokott helyére, a középpályára. Egy óra játék után ismét leszakadt az ég, ugyanakkor „kisütött a nap", mert büntetőhöz jutott a DAC! Kalmár Zsoltot rántották le a tizenhatoson belül, és a büntetőrúgást a sértett, a dunaszerdahelyi csapatkapitány végezte el, de a bal alsó sarok felé küldött labdát a hazai kapus kiütötte.

Hibáztam... – sóhajtott nagyot a lefújás után Kalmár Zsolt. A másik oldalra akartam rúgni a labdát, de az utolsó pillanatban változtattam, és aztán így sikerült. Tényleg igaz, hogy annak, aki kiharcolja a tizenegyest, nem szabad elvégeznie... Szerettem volna tíz góllal zárni az idényt, de a legfontosabb, hogy végül nyertünk, és meg is lett a három pont.”

A vendégek a kihagyott büntető után mentek előre, de sokáig hiába.

A 80. percben aztán megtört a jég: Kalmár Zsolt remekül ugratta ki a bal oldalon Sharanit, aki a kapu elé küldte a labdát, és azt Ramirez kapásból a jobb sarokba lőtte, ezzel bebiztosította a vendégeknek a három pontot – hat egymás utáni nyeretlen találkozó után sikerült győznie a DAC-nak a Ruzomberok ellen.

Olyan összecsapás volt, amilyenre számítottunk – mondta még Kalmár Zsolt. – A Rózsahegy ellen mindig nehéz meccseink vannak, nem a játék, hanem inkább a párharcok dominálnak. Örülök, hogy győztünk, azért is, mert mindent megtettünk, hogy odaérjünk a mások helyre, de sajnos, a sorsunk nem csak a mi kezünkben volt. Miután győzött a Zsolna, maradt a bronzérem.”

Bernd Storck, a DAC vezetőedzője a következőképpen értékelt: „Szerettünk volna eredményesen búcsúzni az idénytől és visszavágni a Ruzomberoknak a kupavereség miatt. Nem volt egyszerű mérkőzés, az eső után nagyon nehéz volt a talaj, de fontos győzelemmel zártuk az idényt. Ugyan nem sikerült elcsípnünk a második helyet, de csak gratulálni tudok a csapatnak.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Holman Dávid csapata, a bajnok Slovan a Trnava elleni hazai 0–0-val zárta a bajnoki idényt. A már a hétközi kupadöntőt is kihagyni kényszerülő magyar légióst kisebb Achilles-ín-fájdalmai miatt nem nevezték a mérkőzésre.

A rájátszás végeredménye: 1. Slovan Bratislava 68 pont, 2. Zsolna 51, 3. Dunaszerdahely 50, 4. Spartak Trnava 35, 5. Rózsahegy 32, 6. Nagymihály 32

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik