Schäfer András végig a pályán volt a DAC győztes meccsén (Fotó: Lelkes Ernő)

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
2. FORDULÓ
Pohronie–DAC 1–2 (Mazan 67., ill. Balic 48., Friede 93.)

ÖSSZEFOGLALÓ

„Nem azért küldtük ma is a vasárnapi kezdőcsapatot a pályára, mert az a mottó vezényelt, hogy ne változtass a győztes csapaton, hanem úgy gondoljuk, hogy ma is ez a tizenegy fogja hozni a meccset” – mondta a találkozó előtt Németh Antal, a dunaszerdahelyiek pályaedzője.

Aktív volt a DAC, de látni lehetett, hogy a Pohronie mestere, Radványi Miklós nagyon jól felkészítette a hazai gárdát. Az első sípszótól kezdve többet birtokolta a labdát az idegenbeli, szürke mezében játszó vendégcsapat, de a garamszentkeresztiek keményen, erőszakosan játszottak, kevés helyet és időt hagytak a dunaszerdahelyieknek. Úgy futballoztak, ahogyan lapunkban Radványi mester előre jelezte.

A 13. percben a hazai tizenhatoson belül egy tizenegyesgyanús eset után továbbot intett a játékvezető, majd az ellentámadás után a hazaiaktól Fadera óriási ziccert hagyott ki. Mentek, mentek előre a vendégek, igyekeztek megjátszani a labdát, ám hiányzott a pontos utolsó átadás vagy egy kis szerencse a befejezésnél.

A fordulás után Kalmár Zsolt helyett egy újabb csatárt, Sharanit küldött a pályára Bernd Storck. A 48. percben megmutatta a klasszisát Andrija Balic, aki kedden ünnepelte a 23. születésnapját: remekül tekert húsz méterről a kapu bal alsó sarkába. 0–1

A vendégek igyekeztek aktívabbak maradni, azonban egy bal oldali labdavesztés után Mazan közelről kiegyenlített. Ez volt az első gól, melyet a DAC ebben az idényben kapott. 1–1

Nem sokkal az egalizálás után ismét vezethetett volna a DAC, de Sharani közelről mellé durrantott. A találkozó kimenetele kedvezett a hazaiaknak, akik keménységgel igyekeztek tekintélyt teremteni. Erre Sharani és Davis fizetett rá, mindkettőt a 77. percben kellett lecserélni.

A hosszabbításban jött a frappáns vendégválasz: egy kapu előtti kavarodás után Friede talált a kapuba, ezzel a DAC két győzelemmel áll a Fortuna Ligában. 1–2

 


PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

98. perc: Vége a mérkőzésnek, nagy küzdelemben nyert a DAC. 1–2
93. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A DAC! Ezt már nem úszták meg a hazaiak. Bal oldali beadás után Ramírez fejelte át a labdát jobbról a jobb kapufa közelében álló Friede elé, aki közelről a léc alá vágta a dunaszerdahelyiek vezető gólját. 1–2
91. perc: Nagy helyzet a Pohronie kapuja előtt!
Előbb Ramírez lőtt, majd a kipattanót Balic lőtte rá, de megúszták.
90. perc: Pelegrini ívelhetett szabadrúgást a DAC tizenhatosán belülre, de a védők felszabadítottak. 
78. perc: Sharanit kellett hordágyon levinni a pályáról, és cserére is lett szükség. Méndez jött be a helyére.
71. perc: Balic ívelt a Pohronie tizenhatosára, Sharani fejelt egészen messziről, de kis híján így is bement a labda a bal alsóba. Nem sok hiányzott.
70. perc: Szabadrúgáshoz jutott a DAC 19 méterre a garamszentkeresztiek kapujától, de ezúttal a sorfalban halt el a próbálkozás.
67. perc: GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A POHRONIE! Jobb oldalon szerzett labdát a hazai csapat Blahút révén Divkovic hibája után, az alapvonal közeléből középre gurított, középen két védő is elvétette, érkezett Mazan, és néhány lépésről az üres kapuba lőtt. 1–1
66. perc:
Bal oldali szabadrúgás után a Pohronie tizenhatosának jobb oldalára szállt a labda, Müller kapásból a bal alsót vette célba, de nem járt sikerrel.
65. perc: Davis maradt a földön egy kemény összecsapás után, majd sántikált egy darabig.
61. perc: Visszaesett a hazaiak játéka, egyértelműen a DAC akarata érvényesül eddig a második félidőben.
58. perc: Ramírez tört kapura az ötös jobb sarkánál, de a lövés pillanatában Bangala nagyot mentett előle, majd ápolni kellett a hazaiak védőjét.
54. perc: Zupa kapott sárga lapot, mert felvágta Divkovicot.
48. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A DAC! Szabadrúgáshoz jutott a DAC 19 méterre a hazaiak kapujától. Balic állt a labda mögé, és jobbal a bal alsóba tekert.
46. perc: A félidőben cserélt a DAC, Kalmár helyett Sharani a pályán.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.  

ELSŐ FÉLIDŐ

45+3. perc: Vége az első félidőnek, a küzdelem nyílt, gólt egyelőre még nem láttunk. 0–0
45+3. perc: Kalmár
vette mellre a labdát, majd elesett, a továbbpattanót Ramírez lőtte rá, de mellé.
44. perc: Az újabb szögletből nem lett semmi.
44. perc: Jobb oldali DAC-szöglet után Kalmár fejelhetett 11 méterről, de a labda egy védőről szögletre pattant.
38. perc: Letámadott a garamszentkereszti csapat, és akár a vezetést is megszerezhette volna, ha Mazan 15 méteres, megpattanó lövését nem védi lábbal Jedlicka némi üggyel-bajjal.
30. perc: Chríbik kapott sárga lapot, mert hátulról felvágta Blackmant. A panamai elégtételt vett, ő is kapott egy sárgát.
29. perc: Schäfer kapott sárga lapot, mert ellökte a meglóduló Blahutot.
28. perc: Divkovic húzott befelé az alapvonal mellett, éles szögből lőtt, szögletre mentettek a hazaiak.
25. perc: Ivószünet.
24. perc: DAC-helyzet! Bal oldalról jött laposan a dunaszerdahelyi beadás, amely Pavlík lábáról veszélyesen a saját kapuja felé tartott, de Repisky védett.
23. perc: 1150 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.
22. perc: Ramírez tört be a hazai tizenhatoson belülre az alapvonal közelében, de egészen ügyetlenül próbált kapura csavarni, nem lett belőle semmi. 
20. perc: Bal oldali Pohronie-szöglet után kicsit túlkombinálták a hazaiak, felszabadult a DAC kapuja.
14. perc: Balic vette észre a lehetőséget, és 16 méterről, a bal sarokba csavart volna, de kicsivel elméretezte, Repinsky védett.
13. perc: Mi maradt ki?! Fadera ugrott ki teljesen egyedül, elhúzta a labdát a kimozduló Jedlicka mellett, majd szemben a kapuval, 16 méterről fölé emelt.
7. perc: Bal oldali hazai szöglet után Mazan fejelt éles szögből, de meglehetősen fölé.

A vendégtábor szurkolói (Fotó: Duducz Tibor) 

 

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A hazaiak sárga-kék mezben, a dunaszerdahelyiek fekete-szürke csíkos mezben és fekete nadrágban játszanak.

 

A KÉT KEZDŐCSAPAT:

Pohronie: Repisky – Bangala, Pavlík, Spiriak, Zupa – Badolo, Chríbik, Weir, Blahút – Mazan, Fadera. Cserék: Dovec – Abrahám, Jacko, Pellegrini, Vondryska, Petrák, Matic.
DAC: Jedlicka – Blackman, Müller, Kruzliak, Davis – Friede, Schäfer, Kalmár, Balic – Divkovic, Ramírez. Cserék: Száraz – Sharani, Méndez, Maly, Fábry, Bednár, Nebyla 

A meccs előtti bemelegítés (fotó: Duducz Tibor)

 

ELŐZMÉNYEK

Dunaszerdahelyen vasárnap óta sokszor néztek rá a Fortuna Liga táblázatára, hiszen a Slovan többéves uralkodása után az első helyen kedd estig a DAC neve virított.

Persze mindenki tudta, hogy csak egy forduló zajlott le, de – ahogy a klubnál mondják – nagyon kellemes az érzés.

„A Szered elleni meccs már a múlté, lényeges viszont, hogy jól kezdtük az idényt, jó formában vagyunk – mondta Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya. – Bízom benne, hogy a vasárnapi fölényes győzelem lendületet ad. A Pohronie ellen jó lenne folytatni a szériát, fontos, hogy ismét győzzünk, és újra betaláljak a kapuba.”

Az új emberek közül ketten – Jannik Müller és Sidney Friede – helyet kaptak a kezdő tizenegyben.

„Nagyon jó, hogy az új játékosok már hosszabb ideje velünk készültek, mert volt időnk megszokni egymást, összecsiszolódott a csapat – mondta még Kalmár Zsolt. – Rutinos futballisták érkeztek a DAC-ba, velük még erősebbek vagyunk.”

Bernd Storck vezetőedző a bajnoki rajt előtt kijelentette, a siker alapja, ha a DAC az összes hazai találkozóját megnyeri.

„A Pohronie ellen idegenben lépünk pályára, de megvan a kellő önbizalmunk – tette hozzá a szakmai elvárásokhoz Kalmár Zsolt. – Nehéz mérkőzésre van kilátás, mert ismét védekező csapat ellen szereplünk. Ha olyan kreatívan és gyorsan játszunk, mint vasárnap, megszerezzük a három pontot. Tudjuk, hogy idegenben is ott lesznek velünk a szurkolóink, akik szinte a hazai pályánkra jellemző hangulatot teremtenek.”

A dunaszerdahelyiek az előírások miatt a Pohronie ellen száz jegyet kaptak, amit szétkapkodtak a drukkerek.

Schäfer András először lép pályára a garamszentkereszti gárda ellen, ő a következőket mondta: „Szerdán ott kell folytatnunk, ahol vasárnap abbahagytuk. Nehéz meccsre számítok,valószínűleg nem lesz olyan jó a pálya, mint a Mol Arénában.”

A középpályás még nem tudja, mi lesz vele szeptembertől, ez ügyben csupán annyit mondott, „egyezkednek a klubok”; az idő kissé sürget, hiszen a kölcsönszerződése augusztus 31-én lejár.

„Nekem különös bajnoki lesz a szerdai – mondta lapunknak Radványi Miklós, a Pohronie vezetőedzője, aki korábban Mezőkövesden is dolgozott. A korábbi labdarúgó hét élvonalbeli évad alatt 135 alkalommal viselte a DAC mezét, s hat idényen át vezetőedzőként irányította a gárdát. Ő az egyetlen a Dunaszerdahely történelmében, aki játékosként és edzőként is feljutott vele az élvonalba. – A DAC a találkozó esélyese, a bajnokság egyik legjobb csapata. A klubjuknál egész mások a feltételek, minőségi játékosok alkotják a keretet, akik erőnlétileg is a topon vannak. Nem szabad nekik teret, időd adni. Nagyon oda kell figyelnünk, nehogy úgy járjunk, mint a Szered, hiszen a DAC ellenfele vasárnap tízet is kaphatott volna.”

A ligában Dunaszerdahelyen kívül Garamszentkereszten a legsportszerűbb a közönség. A helyiek bizonyították ezt tavaly a DAC ellen is – a találkozó alatt nem szidták a magyarokat, és sokszor megtapsolták a dunaszerdahelyi játékosokat, szurkolókat egyaránt.

„Ezért is érzem magam nagyon jól a klubnál – mondta Radványi Miklós. – Soha semmilyen problémám nem volt amiatt, mert magyar vagyok.”