Fortuna Liga: akár június 6-án folytatódhat a szlovák bajnokság

Vágólapra másolva!
2020.04.29. 17:52
null
Júniusban visszatérhet a pályára a DAC és a Slovan is (Fotó: Dömötör Csaba)
Szlovákiában a Ligás Klubok Uniója szerdai elnökségi ülésén döntés született arról, hogy május 31-ig kitolják az érvényben lévő, a kormány rendelete alapján a sportrendezvények megtartását tiltó határozatukat, ugyanakkor arról is határoztak, hogy ha az állami hatóságok engedélyt adnak rá, legkorábban június 6-án folytatnák az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot.

 

A 12 csapatos szlovák bajnokság a rájátszás rajtja előtt szakadt félbe: előbb március 9-én a következő két forduló halasztását jelentették be, majd két hét múlva a Ligás Klubok Uniója (ÚLK) közölte, hogy május elejénél előbb biztosan nem indul újra a bajnokság.

Az ÚLK elnökségének szerdai videokonferenciáján aztán döntés született arról, hogy májusban sem rúghatnak még labdába a futballisták, ellenben a legoptimistább forgatókönyv szerint június 6-án már megtehetik, feltéve, hogy a kormányzati intézkedések ezt lehetővé teszik.

„A jelenlegi helyzetben az egészség a legfontosabb: a labdarúgóké, az edzőké, a klubok alkalmazottaié, és persze a szurkolóké, és általában mindenkié. Ezt szem előtt tartva az ÚLK elfogadja a kormányzati intézkedéseket, és folyamatosan tájékoztatni fogjuk a hatóságokat az elképzeléseinkről, a terveinkről, hogy a Fortuna Liga rájátszását meg tudjuk rendezni. A jelenlegi legoptimistább forgatókönyv szerint legkorábban június 6-án indulhat újra a bajnokság, és ebben az esetben a tíz fordulóból álló rájátszást teljes egészében meg tudnánk tartani” – foglalta össze az ÚLK szerdai elnökségi ülését Ivan Kozák elnök a szervezet honlapján megjelentetett közleményben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik