FK Csíkszereda: a játékvezetők miatt óvott a klub

JAKAB ÁRPÁDJAKAB ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 21:19
null
A piros-feketében játszó szeredaiak 2–2-es döntetlent játszottak a legutóbbi bajnoki meccsükön (Fotó: Székelyhon)
Óvást nyújtott be a Román Labdarúgó-szövetséghez a harmadik ligában szereplő FK Csíkszereda csapatának vezetősége a november 9-én hazai pályán játszott, 2–2-re végződő bajnoki mérkőzés után.



Vitatható bírói ítéletek sújtották a román 3. Liga pénteki játéknapján a tíz nappal ezelőtt a Román Kupában bravúros győzelmet elérő FK Csíkszereda labdarúgó csapatát: a székelyföldi együttes úgy játszott 2–2-es döntetlent hazai pályán a Brassó megyei Szászhermánnyal, hogy több kétes játékvezetői döntést is el kellett viselnie.

A székelyföldi csapat edzője a lefújás után azt nyilatkozta: „Ilyent még éltem, hogy hazai pályán a bírók ennyire meglopjanak!” A klub elnöke szerint a román centenárium évében mesterségesen keltett hisztériának köszönhetően megsokszorozódtak a székelyeket sújtó játékvezetői ítéletek.

A bákói román sípmester egy-nullás hazai vezetésnél egy szabályos szerelést követően ítélt büntetőt a vendégek javára, amiből az ellenfél kiegyenlített. Ezzel szemben kétszer is néma maradt a sípja, amikor a videófelvételek tanúsága szerint a szeredaiak ellen szabálytalankodtak az ellenfél tizenhatosán belül.

A feljutásért harcoló székelyföldi csapat honlapján jelezte: óvást nyújtott be a találkozó végeredményét nagyban befolyásoló játékvezetői döntések miatt, hiszen nem először fordult elő, hogy találkozóikon a bírók játszották a főszerepet. Így történt az emlékezetes Dinamo elleni kupameccsen is, amikor az utolsó, a csíki kapus által kivédett büntetőt újrarúgatta a játékvezető, ám Bordás Dániel az ismétlést is hárította.

A pénteki találkozóról Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője azt nyilatkozta, játékosai mindent megtettek a sikerért, de a játékvezetők nem engedték, hogy nyerjenek. Suciu szerint két egyértelmű tizenegyest nem fújtak be a javukra, miközben az ellenfél egy bíró által „kitalált” tizenegyesből egyenlített. „Mondhatom, ilyent még nem éltem, hogy hazai pályán a bírók ennyire meglopjanak!” – fakadt ki a szakvezető.

A klub vezetősége videóösszefoglalóval támasztotta alá óvását:





Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma által keltette hisztéria a csíkszeredai labdarúgásra is rányomja a bélyegét, hiszen felnőtt és korosztályos csapataikat idegenben és hazai pályán egyaránt játékvezetői ítéletek sújtják. A klubelnök meg van győződve arról, hogy az a játékvezető, aki a Román Kupában újrarúgatta a tizenegyest, hazamenve jó románnak tartja magát, hiszen ő mindent megtett azért, hogy a centenárium évében nehogy továbbjusson egy magyar csapat. Szondy szerint ilyen stílusú bíráskodások korábban nem nagyon voltak, de ebben az idényben a mesterségesen keltett hisztériának köszönhetően megsokszorozódtak.

A klubelnök a Székelyhonnak azt nyilatkozta: a Román Labdarúgó-szövetségnek jelezte, az FK Csíkszereda így is, úgy is magyar csapat, és az is marad. A román labdarúgó 3. Liga tizenhat csapatot felvonultató 5-ös csoportjában érdekelt székelyföldiek hátránya 12 forduló után immár négy pont az éllovas, Máramaros megyei Lénárdfalva mögött, s a következő fordulóban, november 17-én a csíkiakat mindössze egy egységgel lemaradva követő Nagybányához látogatnak.

A Román Kupa negyeddöntőit 2019. február 25.-március 3. között játsszák, a sorsolás időpontja egyelőre nem ismert. Az viszont biztos, hogy a harmadik ligás FK Csíkszereda a következő körben is hazai pályán játszhat, s a továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől majd el. A legjobb nyolc között egyébként egy másik székelyföldi csapat, a Sepsi OSK is érdekelt lesz, s a többi együttes – Kolozsvári CFR, Nagyszebeni Hermannstadt, CSU Craiova, Dunarea Calarasi, Konstancai Viitorul, Astra Giurgiu – is a román élvonal tagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik