Hope Solo és Joseph Blatter az ominózus díjátadón (Fotó: Sports Illustrated)



A 36 éves játékos elmondása szerint 2013 januárjában, az Aranylabda-gálán történt az eset, közvetlenül azelőtt, hogy felment volna a színpadra – Solo díjátadóként volt jelen az alkalmon.


Az interjút készítő újságíró az elmúlt hetekben a címlapokra kerülő, sztárokat is érintő szexuális zaklatásról kérdezte Hope Solót, aki a mondat végén elhangzó néhány szóra („…de senki nem beszél erről.”) hirtelen annyit mondott: „Sepp Blatter megmarkolta a fenekemet.”

Elmondása szerint annak ellenére, hogy senki nem beszél róla, a sportvilágban is jelen van a kényes téma.

Arra a kérdésre, hogy miért nem beszélt erről az esetről korábban, azt mondta: általában egyenesen, egyértelműen kommunikál mindenkivel, azonban a díjátadás miatt akkor még ideges volt, később pedig nem találkozott Blatterrel, hogy elmondhassa neki a véleményét.

A korábbi FIFA-elnök szóvivőjén keresztül jelezte: nevetségesnek, képtelenségnek tartja Solo mondatait.

Mint ismert, Blatter összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt először nyolcéves eltiltást kapott a FIFA etikai bizottságától, mert 2011 februárjában állítólag kétmillió svájci frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének, majd a nyolcéves eltiltást a FIFA fellebbviteli bizottsága mindkettejük esetében hat évre mérsékelte.

A svájci sportdiplomata eltiltása ellenére, Vlagyimir Putyin meghívására ott lesz a 2018-as világbajnokságon.