FIFA: a járvány miatt kitolják a szerződéseket, ameddig kell

Vágólapra másolva!
2020.04.07. 18:48
null
Fontos változásokat jelentett be a FIFA: a szerződések az idény végéig meghosszabbíthatóak, az átigazolási időszakot átdátumozzák (Fotó: AFP)
Fontos lépéseket jelentett be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapján – azokat, amiket korábban beharangoztunk nemzetközi sajtóhírek alapján. A koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan a bajnokságok befejezése, a FIFA így engedélyezi a kluboknak, hogy szerződést hosszabbítsanak a játékosokkal és stábtagokkal az idény végéig. Az átigazolási időszakot is eltolják, a járvány lecsengésétől és a futball újraindulásától függően.

A legfontosabb rendelkezés, hogy az eredetileg tervezett idény végén (június 30.) lejáró szerződéseket a klubok a FIFA engedélyével meghosszabbíthatják addig, amíg a bajnokságokat be nem tudják fejezni. Tehát például egy futballista, aki a nyártól papíron egy másik klub játékosa lenne, addig maradhat jelenlegi klubjánál, miután az egyes ligákat befejezték – a dátumok egyelőre nem ismertek, ahogy arról sem született még döntés, hogy egyáltalán befejezik-e a bajnokságokat. Ezzel az intézkedéssel a sportág integritását és stabilitását kívánják fenntartani.

Ezzel el is érkeztünk a FIFA honlapján megjelent hosszabb iránymutatás második fő pontjához: az átigazolási időszakhoz. A nemzetközi szövetség rugalmasságot ígért: a jelenlegi idény befejezése után és a következő évad indulása között lesz a nyári átigazolási időszak. Így elképzelhető, hogy a nyári átigazolási időszak nem augusztus 31-én zárul, ahogy a legtöbb európai országban, hanem később. Ez a szerződésekhez hasonlóan szintén a bajnokságok befejezésétől függ.

A FIFA által felállított munkacsoportot Vittorio Montagliani alelnök vezette, az egyeztetések során a rendelkezésekhez a klubok, a játékosok, a ligák és a nemzeti szövetségek is hozzájárultak, majd kedden a FIFA tanácsa is jóváhagyta. A szerződéseken és az átigazolási időszakon túl a gazdasági problémák megoldására is iránymutatást adott ki a FIFA.

„A koronavírus-járvány hatással van a klubok bevételeire, legfőképp azért, mert nem lehet mérkőzéseket rendezni. A labdarúgásnak a többi gazdasági ágazathoz hasonlóan méltányos és tisztességes megoldást kell találnia a körülményekhez igazodva, a munkahelyek védelmét, valamint a játékosok és klubok közötti méltányos és ésszerű egyensúlyt szem előtt tartva. A FIFA ennek szellemében ösztönzi a labdarúgókat és a klubokat, hogy működjenek együtt a megoldások megtalálásában. Az egyes országok intézkedéseihez igazodva kell megtalálni a megfelelő eljárásmódot, a FIFA az összes aspektus megvizsgálását javasolja, beleértve a kormányzatok intézkedéseit, amelyek a klubokat támogatják, a fizetések megvonását vagy csökkentését, és az esetleges fedezeteket.”

A FIFA hoz döntést azokban az esetekben, amelyekben az egyesületek nem tudnak megegyezni a futballistákkal. Ilyenkor az alábbi szempontokat veszi figyelembe a nemzetközi szövetség:

– valóban mindent megtettek-e azért, hogy megszülessen az egyezség;
– a klub gazdasági helyzete;
– a játékosok szerződésváltoztatásának arányossága;
– a játékosok nettó jövedelme a szerződésváltoztatás után;
– a játékosok egyenlő bánásmódban részesültek-e.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik