FIFA: elmarad az idei gála, nem adják át a Puskás-díjat sem – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 16:24
null
Zsóri Dániel lett a Puskás-díj első magyar győztese (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülés szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) úgy döntött, a koronavírus-járvány miatt idén nem díjazza hagyományos gálaest keretein belül az idény legjobbjait, így a Puskás Ferencről elnevezett, legszebb gól szerzőjének járó elismerés során sem hirdet győztest.

 

Tekintettel a koronavírus-járványra, a FIFA nem tartja meg a szeptemberben tervezett milánói gáláját – tudta meg a Marca. A nemzetközi szövetség úgy döntött, ezzel együtt a különböző kategóriákban nem hirdet győztest. Azaz 2020-ban nem kerül kiosztásra többek között a Puskás-díj sem, amelyet 2019-ben a díj első magyar győzteseként Zsóri Dániel érdemelt ki.

A FIFA nem mellesleg szinte minden idei nagy eseményét elhalasztotta a világjárvány miatt. Az U20-as és az U17-es női világbajnokságot egy évvel később, 2021-ben rendezi meg, s ugyanez a helyzet a férfiak futsal-vb-jével is. Egyedül a decemberi klubvilágbajnokság maradt az eredeti, decemberi időpontban – egyelőre.

Azt nem tudni, hogy az egyéb díjak – mint például az európai Aranycipő vagy az év legjobbjának járó Aranylabda – esetében milyen döntés születik.

Az UEFA augusztusban tartaná meg éves díjkiosztó rendezvényét, amelyen tavaly a liverpooli Virgil van Dijk kapta meg az év legjobb játékosának járó elismerést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik