FIFA: Blatter visszautasította a felkérést, nem lesz tévés vita

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 13:10
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIA) jelenlegi elnöke nem kér a Sky és a BBC azon ötletéből, hogy a május 29-én esedékes választás előtt nyilvános, televíziós vitában vegyenek részt az elnökjelöltek.

A FIFA közlése szerint az ötödik ciklusára készülő 79 éves svájci sportdiplomatának Ali bin al-Husszein jordániai herceg, FIFA-alelnök, Luis Figo, a portugálok korábbi futballistája, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke lesz a riválisa.

A Sky és a BBC televíziós vitájának ötletét egyedül Blatter vetette el, míg a másik három jelölt korábban már jelezte, szívesen részt vesz az eseményen abban az esetben, ha kivétel nélkül mindegyik aspiráns ott lesz.

A műsorszolgáltatók úgy tervezték, a vitán majd a jelenlévő szurkolók tehetik fel kérdéseiket a jelölteknek. A választást május 29-én Zürichben tartják meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik