Részletek a nagy interjúból:

– Melyik volt a legeslegelső csapatod? (Lakatos András, Facebook)
– Ez nem is kérdés: 1982-ben írtam alá a Szombathelyi Haladás VSE kék tagsági könyvét, benne egy húszforintos bélyeggel.

– Őszintén: hány szürke nadrágod volt? Emlékszel, hogy mikor volt először rajtad szürke mackó? És honnan jött, hogy mindig ebben védj? (Adrenalin0625, FourFourTwo.hu)
– Több száz szürke nadrágot nyűttem el az évek során, ez biztos. Mint ahogyan az is, hogy a mackóalsó története Szombathelyen kezdődött, ott kaptam egy szponzortól két melegítőt, egy feketét és egy szürkét. Én a feketében védtem és edzettem, de egyszer nem mosták ki a meccs előtt, és kénytelen voltam a szürkében pályára lépni. Nyertünk, aztán hét vagy nyolc meccsen át veretlenek maradtunk a Haladással, és ettől kezdve nem is volt kérdés, miben védjek. A Herthánál közölték, hogy a sportszergyártó nem tart ilyet, védjek fekete rövidben vagy hosszúban, szerencsére időben megjött a szürke melegítőalsó, és végül bent maradtunk, egy év múlva pedig bronzérmes lett a csapat. Angliában szóvá tették a nadrágomat, az más kultúra, ott nem viselnek ilyet, el is kezdtem rövidben védeni, de kifejezetten zavart, úgyhogy úgy döntöttem, nem érdekel, visszaveszem a szürkét, és utána már elfogadták.

– Ki volt a kedvenc szövetségi kapitányod? Dolgoztál egy párral. És kit utáltál a legjobban? (Okay, FourFourTwo.hu)
– Nincs személyes kedvencem, én mindenkivel nagyon jó viszonyt ápoltam, függetlenül attól, hogy védtem-e nála, vagy a padon ültem. Hiszen a válogatottság a piramis csúcsa, ott szerepelni nem kívánságműsor, hanem megtiszteltetés. Hogy mást ne mondjak, Várhidi Péterrel is nagyszerű a viszonyom, pedig ő aztán a nagy fiatalításban be sem hívott a keretébe.

– Szerinted ki a legjobb magyar kapus? (Gémes Zoltán, Facebook)
– Csak egy hosszabb listát tudnék mondani, mert sok a tehetség. De rengeteget számít, hogy sorozatban védjen az ember, én például tizenhét évesen már első osztályú kapus voltam, majdnem száz meccsem volt a Haliban, amire a Herthához kerültem. Huszonegy évesen nagy előny volt a németeknél is, hogy „jé... ez a srác már a felnőttektől jött”. Előttem kevéssel hirtelen kapott lehetőséget a Sáfár-, Vezér-, Szűcs-, Babos-féle generáció, és az NB I tele lett tehetséges ifjú magyar kapusokkal. A maiak is tudják, hogy dolgozni kell, tudják, hogy milyen rögös út vezet az elismertséghez, ezt a válogatottnál személyesen is tapasztalom a fiatalabbakkal kapcsolatban. Én bízom benne, hogy a földön maradnak, és nem kapja el őket a hév.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!