Kedvcsinálónak néhány emlékezetes eset az FFT 10-es listájáról:

Hibás fúzió
Egy évvel az után, hogy Robert Maxwell megvásárolta az Oxford Unitedot, 1982-ben mesteri tervet eszelt ki: költöztessük a klubot a közeli Didcotba, egyesüljünk a szurkolók által gyűlölt Readinggel, és változtassuk a klub nevét Thames Valley Royalsra. A népszerűtlen javaslat után mindkét egyesület szurkolói tiltakozásokba kezdtek, az Oxford korábbi menedzsere, Ron Atkinson is gyorsan hangot adott nemtetszésének: „Mr. Maxwell nyilvánvalóan azt hiszi, hogy hatezer United-szurkolóból és hatezer Reading-drukkerből tizenkétezer szimpatizánsa lesz az új klubnak.”

A Galaktikusok csúnya igazsága
Zidane-ok és Pavónok: micsoda trükk volt, hogy a pocsék utánpótlás mellé a világ legjobb játékosait szerződtette a Real Madrid. És Florentino Pérez ötlete kezdetben zseniálisnak tűnt, miután olyan sztárokat igazoltak, mint Figo, Zidane (később Ronaldo és Beckham), akik két Bajnokok Ligáját és egy bajnoki címet nyertek 2000 és 2002 között. A dolgok akkor fordultak rosszra, amikor olyan játékosok kerültek ki az utánpótlásból, mint Óscar Minambres, Raúl Bravo és Francisco Pavón, akikről nem sok jó derült ki. Bizonyítékként: Pavón 2011-ben nem felelt meg egy próbajátékon a West Hamnél. Ajjaj!

Egy rekesz Red Bull
A salzburgi csapat csak egy baráti puszira számított, de hamarosan teljesen meztelenül találta magát. 2005 tavaszán az energiaital-óriás Red Bull megvette az SV Austria Salzburgot, azzal az ígérettel, hogy lendületbe hozza a klubot. Cserébe a márkanév bekerült az egyesület nevébe, a logó a címerbe, és a csapat színeit is megváltoztatta, lilából piros-fehér lett. Már New York-ízben is kapható.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!