Falcao: itt a vége? (Fotó: AFP)


Jó egy hónapja nem foglalkoztunk már az AS MONACO együttesével, pedig a hercegségben szokás szerint nem unatkoznak az orosz illetékesek. A portugál szélső, Gelson Martins megszerzése után már erőst alkudozott a klub a Montpellier-vel a 28 éves kapus, a felnőttválogatott kerettag Benjamin Lecomte és a nála két évvel fiatalabb jobbhátvéd, a szintén hazai Ruben Aguilar megszerzéséről, végül megegyeztek a felek 13.5, illetve 8 millió eurós vételárban, mehetett így Angliába megmutatni magát a fejlődésben kissé megrekedt Djibril Sidibé (potom 14 milliós vételi opcióval). Az U21-es válogatott Ronaël Pierre-Gabrielt már korábban eladták a Mainznak, a kapus Paul Nardit meg a Lorient-nak.

AJÁNLÓ
Nyári transzfersorozat

Sorra került a támadósor: a 29 éves, tehát még ereje teljében lévő, négyszeres francia válogatott Wissam Ben Yedder úgy is nagyon jó fogás, hogy 15 millió euró mellett fel kellett áldozni érte a Sevillának a középpályás mindenes Rony Lopest is. Lopes sokkal fiatalabb, a Monacóban 82 mérkőzésen 35 kanadai pontot szerzett, tavaly decemberben hosszabbított, de csatár meg kellett, ugyanis Sztevan Jovetics jó esetben decemberben léphet újra pályára, a tinizseni Pietro Pellegri is kidőlt a sorból, a Moussa Sylla, Lyle Foster páros pedig még „soványka”. Ben Yedder Sevillában 138 fellépésén 70-szer volt eredményes, 22 gólpassz mellett, mindösszesen kilencezer játékperc alatt, ottani szerződése 2021-ig szólt.

Érdekes, hogy a 170 centiméteres minirakétát a nyáron megkereste egy kínai csapat, és nagyon szerény, havi egymillió eurós fizetést ajánlott, de neki volt szíve visszautasítani (ez spanyolországi fizetése hatszorosa lett volna!), a Barcelonához sem fűlött a foga, mert a több játéklehetőségért akart váltani. Könnyű kitalálni: a válogatott miatt. A monacói sportigazgató, Oleg Petrov is elszántnak bizonyult, mert a negyvenmillió a kivásárlási ár volt, ennél drágábban csak James Rodríguezt (45 millió) és Falcaót (43 millió) vette meg az ASM.

Lopes szélsőjátékát az Evertontól már nagyon menni akaró nigériai Henry Onyekuru pótolja majd, ő 13.5 millióért és másfél milliós bónuszért érkezett Liverpoolból, de problémás munkavállalási engedéllyel, kicsit talán alkudhatott volna még a Monaco emiatt. Angliából jött, remek áron (ingyen, bizonytalan összegű vételi opcióval) az algériai Iszlam Szlimani, aki ugyan már 31 éves, ám tele bizonyítási vággyal, ugyanis amióta három éve 30.5 millióért megvette őt a Leicester City a Sporting CP-től, nem megy neki, kölcsönadták a Newcastle Unitednek és a Fenerbahcének is. A Monaco úgy mutatta be őt, mint a nagy Viktor Ikpeba utódát, aki 1993 és 1999 között erősítette a klubot. Lopes helyére került fel az utánpótlásból a játékmester Enzo Millot, akiről mindent elmond, hogy stabil tagja a francia U17-es válogatottnak, a korosztályos Bajnokok Ligájában már bizonyított, és ismerve az ottani utánpótlást, két év múlva valahol klubrekordot döntenek érte.

A 16 éves Hannibal Mejbriért pedig a napokban fizetett tízmillió eurót a Manchester United...

 

A keret nagyságára ügyelve Szlimani és az új Ikpeba érkezése azt jelentette, hogy az 56-szoros belga válogatott Nacer Chadlit kölcsönadták, opciósan, nem meglepő módon a topligákból ezen a nyáron mesterien lepattanózó (Vincent Kompany, Samir Nasri, Philippe Sandler) Anderlechtnek, az U20-as válogatott Irvin Cardonát meg 1.5 millióért megkaphatta a Brest. Távozhat még a Bordeaux által csábított középpályás, Jusszef Ait Bennasszer, a német Benjamin Henrichs végül nem kellett a Bayern Münchennek és a Leverkusennek, a Werder Bremen és a Leipzig még reménykedhet. Falcao, Kamil Glik és Jemerson a Románál, Keita Baldé a Torinónál, a Milannál és a Fiorentinánál, Pellegri a Milannál (bár eredetileg André Silvára cserélték volna) célpont a talján sajtó szerint, ellenben a juvés Blaise Matuidi (a 32 éves világbajnok helye megingott a kezdőben), a Chelsea-ben nem alapember Tiemoué Bakayoko, a Racing Strasbourg U20-as válogatott középső középpályása, Youssouf Fofana vagy a southamptoni Mario Lemina simán befuthat még szeptemberig. Vele már megegyezett a kérő, klubja húszmilliót kérne, míg a monacóiak előbb kölcsönöznének, de kötelező módon megvennék aztán. Bakayoko is opciós kölcsönbe jönne.

Daniele Rugani aligha költözik, mert sokallják érte a harmincmillió eurót, amikor Martín Cáceres szinte ingyen megfogható, jelölt még a laziós Wallace. A PSV-s Hirving Lozano túl drága a Monacónak, az évi négymillió eurós bérre és Mino Raiola tiszteletdíjára is igaz ez, abban meg mi nem hiszünk, hogy most elengedné a Liverpool Xherdan Shaqirit vagy a Lipcse Jean-Kévin Augustint. Abban már igen, hogy a Real Madrid meggyőzhető Mariano Díaz átengedéséről.

Mert nem nehéz kitalálni: már Szlimani érkezése is Falcao közeli távozását vetíti előre. A kolumbiai gólsólyom 33 és fél éves, évi tízmilliót eurót keres (ebből a hercegségbeli adózás miatt kilencmilliós a nettója), a szerződése még egy esztendeig tart. Kínából nem jött komoly ajánlat, a legélénkebb kérője a Galatasaray, amely hároméves szerződést kínált neki, ligarekordot jelentő, évi hétmillió eurós fizetéssel.

„Nem ajánlott új szerződést a Monaco, gondolnom kell a jövőmre is” – mondta erről az MLS-ből és Valenciából is keresett Falcao. Díazért a francia sajtó szerint harmincmilliót is adna a Monaco, amely Mauro Icardiról, Edin Dzekóról és Daniel Sturridge-ről már lemaradt, ám vevő lenne Díaz helyett Mario Mandzukicra és Gonzalo Higuaínra is, sőt vészhelyzetben akár a római Grégoire Defrelre vagy a bordeaux-i Francois Kamanóra. Kell is a sok variáns: Mandzukic aligha, Higuaín talán Monacóba kerülhet, s ugyan drágább, de sokkal karakteresebb és „eladhatóbb brand”, mint Díaz.

És egyáltalán nem hangzik rosszul egy Higuaín, Ben Yedder támadóduó...

Ami biztos: hiába egyezett meg az Angers-val és a játékossal is a transzferben, Jeff Reine-Adélaide-ért az utolsó pillanatban ötmillió euróval többet, 25 milliót kínált a Lyon. Nyert.

(A Transfermarkt szerinti legdrágább 11)

 

Nyilvánvalóan óvatosan igazolgatott a nyáron a PSG, nem is annyira az UEFA Fair Play, hanem a nagy teher Neymar miatt: ha marad a brazil, negyvenmillió euró a fizetése, ha távozik olcsón, akkor óriási az anyagi és a presztízsveszteség – mindkettőtől fázik a párizsi-katari vezetőség, hiszen akkor kútba esne a százmilliós aláírási és ügynöki költség, másrészt a világrekord vételt elkótyavetyélni nem érdemel piros pontot a kőolajban dús vidékeken sem.

Érdekes, hogy sem a Barcelona, sem a Real Madrid által felajánlott cserejátékosokat nem fogadták el, ellenben az olasz sajtó szerint Paulo Dybaláért maga a PSG jelentkezett be, tehát a százmillió plusz a sértődött sztár jól hangzó ajánlat lehet a párizsi füleknek.

 
Csoda Párizsban, ésszel igazolgat a PSG. Egyelőre…
Ismét 22.5 millió eurót csinálna tíz centből a Monaco
 Neymar: Juventus, Manchester United? Még csak szóbeli ajánlat érkezett
 ÖsszeOMlás? Marseille-ben eladó az összes sztár
A Real Madrid csak kapott, az FC Barcelona csak adott: spanyol-francia üzletelés
Nem a Monaco, de 150 millió eurót keresett öt eladással

Akármi is lesz Neymar sorsa, a PSG nyara csupa meglepetés: Ander Herrera megszerzése után gyakorlatilag a kispadot erősítették méregdrágán az Abdou Diallo, Idrissa Gueye, Pablo Sarabia, Mitchel Bakker, Marcin Bulka ötössel, Giovani Lo Celsót elkótyavetyélték, Moussa Diaby, Christopher Nkunku és Timothy Weah eladása rossz üzenet a helyi fiataloknak és a drukkereknek is.

Az új fiúk közül az első fordulóban csak Diallo kezdett, de Thilo Kehrer és a világbajnok Presnel Kimpembe is sérült, a harmincmillióért vett, pár hét múlva harmincéves Gueye végig a kispadon ücsörgött, Sarabia csereként lépett pályára – ahonnan az a Rennes jött le győztesen, amelynél az egész keret harmadannyit ér, mint amennyibe Neymar megvétele került a Párizsnak...

Neymar mellett érdeklődnek a balhátvéd Stanley Nsoki (Nice, Rennes, Schalke, Lazio), Eric Maxim Choupo-Moting (Lecce, kölcsönbe), Layvin Kurzawa (Inter) és Edinson Cavani (Inter és Inter Miami FC) iránt is, Leonardo beszélt ellenben a klub egykori játékosával, Serge Aurier-val, a France Football szerint felvette a kapcsolatot a Lyon kapusával, a jövőre szabaddá váló Anthony Lopesszel, de Raiola mosolyogva tartja a gyertyát Gianluigi Donnarumma párizsi liezonja közben, és kiszemelt Keylor Navas is (nem véletlenül ajánlották fel őt is Neymarért, ám húszmillió euróért külön is vihető).

A müncheni Renato Sanches és a londoni Tiemoué Bakayoko eladó, a juventusos Emre Can talán mozdítható, Miralem Pjanicról és a nápolyi Allanról nem gondolnánk ezt. Lesben áll: a Lazio és Szergej Milinkovics-Szavics.

Érdekes, hogy a 18 éves védő, Moussa Sissako nem hagyta el a klubot, noha a PSG megegyezett a vételárban a Brightonnal és a Newcastle Uniteddel is, a játékos azonban maradni akart.

Leonardo pedig máris tudja, ki lehet Thomas Tuchel utóda, ha nem nyernek BL-t: Massimiliano Allegri. Apró gond, hogy francia források szerint a katari tulajdonosok jelöltje José Mourinho, tehát egy év múlva is forró lesz a nyár Párizsban.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

AMIENS
Érkezett: Serhou Guirassy (1. FC Köln, 6 000 000 euró), Eddy Gnahoré (Palermo, 2 500 000), Emil Krafth (Bologna, 2 000 000), Alexis Blin (Toulouse, 1 650 000), Ulrick Eneme Ella (Liefering, 300 000), Jack Lahne (Brommapojkarna), Haitam Aleesami (Palermo, ingyen), Christophe Jallet (Nice, i.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, 3 000 000), Aurélien Chedjou (Basaksehir)
Kölcsönbe: Chadrac Akolo (VfB Stuttgart, 500 000), Arturo Calabresi (Bologna)
Kölcsönből vissza:
Yannick Mamilonne (Paris FC), Rafal Kurzawa (Midtjylland), Mahdi Talal (Entente)
Távozott: Réda Rabej (Fremad Amager, ingyen), Ualid el-Haddzsam (Troyes, 35 000), Khaled Adénon (al-Vahda, i.), Emil Krafth (Newcastle United, 5 400 000), Yannick Mamilonne (Chambly, i.)
Kölcsönből vissza:
Eddy Gnahoré (Palermo), Serhou Guirassy (1. FC Köln), Alexis Blin (Toulouse), Emil Krafth (Bologna), Erik Pieters (Stoke City)

ANGERS
Érkezett: Rasid Aliui (Nimes, ingyen), Julien Masson (Valenciennes, 1 500 000), Danijel Petkovic (Lorient, 1 500 000), Sada Thioub (Nimes, 3 500 000), Mathias Pereira Lage (Clermont Foot, 1 500 000), Casimir Ninga (Caen, 3 000 000), Antonin Bobichon (Nimes, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Saliou Ciss (Valenciennes), Harisson Manzala (Maccabi Petah Tikva), Alexandre Letellier (Troyes), Thomas Touré (Paris FC), Baptiste Guillaume (Nimes), Dorian Bertrand (Béziers)
Távozott: Yoann Andreu (visszavonult), Flavien Tait (Rennes, 9 000 000), Dorian Bertrand (Nancy) Cristian López (Hatta Klub), Jeff Reine-Adélaide (Lyon, 25 000 000), Saliou Ciss (Nancy)
Kölcsönbe:
Harisson Manzala (Le Mans), Pape Djibril Diaw (Caen), Baptiste Guillaume (Valenciennes), Thomas Touré (Sochaux), Alexandre Letellier (Sarpsborg), Lassana Coulibaly (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza:
Zacharie Boucher (Auxerre), Cheikh N'Doye (Birmingham City)

BORDEAUX
Érkezett:
Loris Benito (Young Boys, i.), Mexer (Rennes, i.), Enock Kwateng (Nantes, i.), Hvang Ui Dzso (Gamba Oszaka, 2 000 000), Laurent Koscielny (Arsenal, 5 000 000)
Kölcsönbe: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco)
Kölcsönből vissza: Paul Baysse (Caen), Jonathan Cafú (Crvena zvezda), Alexandre Mendy (Guingamp), Valentín Vada (St.-Étienne), Daniel Mancini (Auxerre), Aaron Boupendza (Tours), Raoul Bellanova (Milan U19)
Távozott: Jules Koundé (Sevilla, 25 000 000), Lukas Lerager (Genoa, kölcsön után végleg, 6 000 000), Igor Lewczuk (Legia Warszawa, i.), Jérome Prior (Valenciennes, i.), Jaroslav Plasil (visszavonult), Zaydou Youssouf (St.-Étienne, 2 000 000), Daniel Mancini (Arisz, 500 000), Valentín Vada (Almería, 750 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Inter), Andreas Cornelius (Atalanta), Sergi Palencia (Barcelona B)

BREST
Érkezett: Denys Bain (Le Havre, i.), Ibrahima Diallo (Monaco, 2 000 000), Romain Perraud (Nice, 2 000 000), Ludovic Baal (Rennes, i.), Irvin Cardona (Brest, 1 500 000), Paul Lasne (Montpellier, i.)
Kölcsönbe: Samuel Grandsir (Brest)
Kölcsönből vissza: Corentin Jacob (Tours), David Kiki (Red Star FC)
Távozott: Corentin Jacob (Rodez, i.), Quentin Bernard (Auxerre, i.), Thomas Ayasse (szerződése lejárt), Édouard Butin (szl.), Anthony Weber (Caen, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jessy Pi (Toulouse), Baba Traoré (Le Havre), Ibrahima Diallo (Monaco)

DIJON
Érkezett: Mama Baldé (Sporting CP, i.), Bruno Ecuele Manga (Cardiff City, 2 000 000), Didier Ndong (Guingamp), Alfred Gomis (SPAL, 1 500 000), Ngonda Muzinga (Vita Club)
Kölcsönbe: Hamza Mendyl (Schalke, 1 000 000), Jhonder Cádiz (Benfica), Stephy Mavididi (Juventus U23), Matheus Pereira (Juventus U23)
Kölcsönből vissza: Eden Massouema (Valenciennes)
Távozott: Valentin Rosier (Sporting CP, 8 000 000), Kvon Csang Hun Kwon (Freiburg, 3 000 000), Eden Massouema (Troyes, i.), Usszama Haddadi (al-Ettifak), Cédric Yambéré (al-Ettifak, 3 000 000), Sory Kaba (Midtjylland), Mehdi Abejd (Nantes, i.), Arnold Bouka Moutou (szl.), Sory Kaba (Midtjylland, 3 000 000), Bobby Allain (Olympiakosz, i.), Wesley Said (Toulouse, 8 000 000), Naim Szliti (al-Ettifak, 5 000 000), Benjamin Jeannot (Caen)

LILLE
Érkezett:
Timothy Weah (PSG, 9 500 000), Reinildo Mandava (Belenenses, 3 000 000), Léo (Rio Ave, 6 000 000), Szaad Aguzul (Kavkab Marrakes, 600 000), Benjamin André (Rennes, 7 000 000), Domagoj Bradaric (Hajduk Split, 6 500 000), Tiago Djaló (Milan, 5 000 000), Victor Osimhen (Charleroi, 12 000 000), Yusuf Yazici (Trabzonspor, 16 500 000), Renato Sanches (Bayern München, 20 000 000)
Kölcsönből vissza:
Rominigue Kouamé (Paris FC), Edgar Ié (Nantes), Jasszin Benzia (Fenerbahce)
Távozott: Thiago Mendes (Lyon, 22 000 000), Anwar El Ghazi (Aston Villa, 9 000 000), Youssouf Koné (Lyon, 9 000 000), Nicolas Pépé (Arsenal, 80 000 000), Rafael Leao (Milan, 30 000 000), Edgar Ié (Trabzonspor, i.)
Kölcsönbe: Hervé Koffi (Belenenses), Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges), Adam Jakubech (Kortrijk), Show (Belenenses), Lenny Pintor (Troyes)
Kölcsönből vissza: Reinildo Mandava (Belenenses), Rui Fonte (Fulham)

LYON
Érkezett: Thiago Mendes (Lille, 22 000 000), Youssouf Koné (Lille, 9 000 000), Jean Lucas (Flamengo, 8 000 000), Ciprian Tatarusanu (Nantes, i.), Titouan Thomas (Lyon B), Mathis Rayan Cherki (Lyon U19), Joachim Andersen (Sampdoria, 24 000 000), Jeff Reine-Adélaide (Angers, 25 000 000)
Kölcsönből vissza: Timothé Cognat (Servette), Jordan Ferri (Nimes), Christopher Martins Pereira (Troyes), Elisha Owusu (Sochaux)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Tottenham, 60 000 000), Ferland Mendy (Real Madrid, 48 000 000), Jordan Ferri (Montpellier, 2 000 000), Christopher Martins Pereira (Young Boys, 2 000 000), Elisha Owusu (Gent, 1 000 000), Timothé Cognat (Servette, 70 000), Mathieu Gorgelin (Le Havre, i.), Olivier Kemen (Niort, i.), Jérémy Morel (Rennes, i.), Nabil Fekir (Betis, 19 750 000)

MARSEILLE
Érkezett: Darío Benedetto (Boca Juniors, 14 000 000)
Kölcsönbe: Álvaro González (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Caen), Grégory Sertic (Zürich), Christopher Rocchia (Sochaux)
Távozott: Lucas Ocampos (Sevilla, 15 000 000), Yusuf Sari (Trabzonspor, 250 000), Tomas Hubocan (szl.), Mario Balotelli (Brescia, i.), Rolando (szl.), Clinton N'Jie (Dinamo Moszkva, 5 500 000), Adil Rami (Fenerbahce, i.), Luiz Gustavo (Fenerbahce, 6 000 000)
Kölcsönbe: Christopher Rocchia (Sochaux)

Kölcsönből vissza: Ajmen Abdennur (Valencia), Konsztantinosz Mitroglu (Galatasaray)

METZ
Érkezett: Victorien Angban (Chelsea U23, 6 000 000), Fabien Centonze (Lens, 3 00 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, 2 500 000), Habib Maiga (St.-Étienne, kv., 1 000 000), Manuel Cabit (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Monaco), Adama Traoré (Monaco)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Adama Traoré (Orléans), Vincent Thill (Pau)
Távozott: Cafú (Legia Warszawa, kv., 800 000), Jonathan Rivierez (Caen, i.), Iván Balliu (Almería, i.), Emmanuel Riviere (szl.), Olivier Boscagli (PSV, 2 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Thill (Orléans), Gauthier Hein (Valenciennes), Laurent Jans (Paderborn), Ablie Jallow (AC Ajaccio)

MONACO
Érkezett: Gelson Martins (Atlético Madrid, 30 000 000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 13 500 000), Ruben Aguilar (Montpellier, 8 000 000), Wissam Ben Yedder (Sevilla, 40 000 000), Henry Onyekuru (Everton, 13 500 000), Arthur Zagre (PSG, 10 000 000), Guillermo Maripán (Deportivo Alavés, 18 000 000)
Kölcsönbe: Iszlam Szlimani (Leicester City), Jean-Kévin Augustin (RB Leipzig, 4 000 000), Tiemoué Bakayoko (Chelsea, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Cercle Bruges), Pelé (Nottingham Forest), Jusszef Ait Bennasszer (St.-Étienne), Paul Nardi (Cercle Bruges), Gabriel Boschilia (Nantes), Samuel Grandsir (Strasbourg), Antonio Barreca (Newcastle United), Youri Tielemans (Leicester City), Ibrahima Diallo (Brest), Loic Badiashile (Rennes), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Keita Baldé (Inter)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, 5 500 000), Jonathan Mexique (Cholet, kv.), Khéphren Thuram (Nice, i.), Andrea Raggi (szl.), Ibrahima Diallo (Brest, 2 000 000), Youri Tielemans (Leicester City, 45 000 000), Paul Nardi (Lorient, 1 500 000), Rony Lopes (Sevilla, 25 000 000), Irvin Cardona (Brest, 1 500 000), Falcao (Galatasaray, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Metz), Julien Serrano (Cercle Bruges), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Jordi Mboula (Cercle Bruges), Samuel Grandsir (Brest), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne), Djibril Sidibé (Everton, 2 500 000), Pelé (Reading), Nacer Chadli (Anderlecht), Lyle Foster (Cercle Bruges), Jonathan Panzo (Cercle Bruges), Jusszef Ait Bennasszer (Bordeaux), Adama Traoré (Metz)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham), Carlos Vinícius (Napoli), Adrien Silva (Leicester City), William Vainqueur (Antalyaspor)

MONTPELLIER
Érkezett: Téji Savanier (Nimes, 9 500 000), Andi Delort (Toulouse, kv., 4 500 000), Jordan Ferri (Lyon, 2 000 000), Arnaud Souquet (Gent, 2 800 000)
Kölcsönbe: Gerónimo Rulli (Real Sociedad, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sio (al-Ittihad), Morgan Poaty (Troyes), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott: Morgan Poaty (Guingamp), Jonathan Ligali (szl.), Isaac Mbenza (Huddersfield, 8 900 000), Benjamin Lecomte (Monaco, 13 500 000), Giovanni Sio (Genclerbirligi, 600 000), Elljesz Szkiri (1. FC Köln, 6 000 000), Ruben Aguilar (Monaco, 8 000 000), Paul Lasne (Brest, i.)

NANTES
Érkezett: Abou Ba (Nancy, 1 000 000), Dennis Appiah (Anderlecht, 750 000), Bridge Ndilu (Laval, i.), Marcus Coco (Guingamp, 3 000 000), Molla Wagué (Udinese, 1 500 000), Mehdi Abejd (Dijon, i.), , Ludovic Blas (Guingamp, 8 000 000)
Kölcsönbe: Alban Lafont (Fiorentina), Moses Simon (Levante), Cristian Benavente (Pyramids)
Kölcsönből vissza: Santy Ngom (Nancy), Alexis Alégué (Tours)
Távozott: Diego Carlos (Sevilla, 15 000 000), Koffi Djidji (Torino, kv., 4 500 000), Enock Kwateng (Bordeaux, i.), Ciprian Tatarusanu (Lyon, i.), Santy Ngom (Caen, 500 000), Lucas Lima (al-Ahli Dsidda, 6 000 000)
Kölcsönbe: Anthony Limbombe (Standard Liege, 1 000 000), Quentin Braat (Niort), Maxime Dupé (Clermont Foot), Randal Kolo Muani (Boulogne), Lucas Evangelista (Guimaraes), Abou Ba (Arisz Szaloniki)
Kölcsönből vissza: Majeed Waris (Porto), Valentin Eysseric (Fiorentina), Edgar Ié (Lille), Gabriel Boschilia (Monaco), Antonio Mance (Trencsén)

NICE
Érkezett: Khéphren Thuram (Monaco, i.), Alexis Claude-Maurice (Lorient, 13 000 000), Kasper Dolberg (Ajax, 20 500 000), Stanley Nsoki (PSG, 12 500 000), Hisem Budaui (Paradu, 4 000 000)
Kölcsönbe: Adam Unasz (Napoli, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Romain Perraud (Paris FC), Vincent Marcel (Troyes)
Távozott: Rémi Walter (szl.), Christophe Jallet (Amiens, i.), Romain Perraud (Brest, 2 000 000), Allan Saint-Maximin (Newcastle United, 18 000 000), Jean-Victor Makeng (szl.), Mickaël Le Bihan (Auxerre)
Kölcsönbe: Ihsan Sacko (Troyes)

NIMES
Érkezett: Vlatko Stojanovski (Renova, 300 000), Pablo Martinez (Strasbourg, i.), Zinedin Ferhat (Le Havre, i.), Romain Philippoteaux (Auxerre), Haris Duljevic (Dynamo Dresden, 1 000 000), Sidy Sarr (Chateauroux, 2 000 000), Lamine Fomba (Auxerre, 4 000 000), Lucas Deaux (Guingamp, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Kévin Denkey (Béziers)
Távozott: Téji Savanier (Montpellier, 9 500 000), Umut Bozok (Lorient, 1 500 000), Baptiste Valette (Nancy, i.), Rasid Alioui (Angers, i.), Féthi Harek (visszavonult), Hervé Lybohy (szl.), Denis Bouanga (St.-Étienne, 4 500 000), Sada Thioub (Angers, 3 500 000), Panajotisz Vlahodimosz (Sonnenhof Grossaspach, i.), Pierrick Valdivia (Guingamp, i.), Antonin Bobichon (Angers, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Jordan Ferri (Lyon), Faitout Maouassa (Rennes), Baptiste Guillaume (Angers)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Pablo Sarabia (Sevilla, 18 000 000), Marcin Bulka (Chelsea U23, i.), Ander Herrera (Manchester Utd., i.), Loic Mbe Soh (PSG U19), Abdou Diallo (Dortmund, 32 000 000), Idrissa Gueye (Everton, 30 000 000), Keylor Navas (Real Madrid, 15 000 000)
Kölcsönbe: Sergio Rico (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Rémy Descamps (Clermont Foot), Jesé (Betis), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Giovani Lo Celso (Betis, kv., 22 000 000), Moussa Diaby (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 12 000 000), Timothy Weah (Lille, 9 500 000), Adrien Rabiot (Juventus, i.), Gianluigi Buffon (Juventus, i.), Dani Alves (Sao Paulo, i.), Christopher Nkunku (RB Leipzig, 13 000 000), Rémy Descamps (Charleroi), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt, 7 000 000), Arthur Zagre (Monaco, 10 000 000), Stanley Nsoki (Nice, 12 500 000)
Kölcsönbe: Alphonse Areola (Real Madrid, 2 000 000)

REIMS
Érkezett: Predrag Rajkovics (Maccabi Tel Aviv, 5 000 000), Björn Engels (Olympiakosz, kv., 4 000 000), Jehvann Diouf (Troyes, i.), Marshall Munetsi (Orlando Pirates), Dereck Kutesa (St. Gallen, 1 700 000), Dario Maresic (Sturm Graz, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Grejohn Kyei (Lens), Lenny Vallier (Pau), Grégory Berthier (Red Star), Aly Ndom (Caen)
Távozott: Yohan Roche (Rodez, i.), Pablo Chavarría (Mallorca, i.), Marvin Martin (szl.), Johann Carrasso (szl.), Björn Engels (Aston Villa, 9 900 000), Thomas Fontaine (Lorient), Edouard Mendy (Rennes, 4 000 000), Grejohn Kyei (Servette)
Kölcsönből vissza: Abdul Rahman Baba (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

RENNES
Érkezett: M'Baye Niang (Torino, kv., 15 000 000), Romain Salin (Sporting CP, i.), Flavien Tait (Angers, 9 000 000), Jérémy Morel (Lyon, i.), Edouard Mendy (Reims, 4 000 000), Jonas Martin (Strasbourg), Raphinha (Sporting CP, 20 000 000)
Kölcsönbe: Joris Gnagnon (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (Nimes), Diafra Sakho (Bursaspor), Jordan Tell (Orléans), Denis Will Poha (Nancy)
Távozott: Brandon (Osasuna, 2 000 000), Mexer (Bordeaux, i.), Abdoulaye Diallo (Genclerbirligi, i.), Nicolas Janvier (Guimaraes B, i.), Ludovic Baal (Brest, i.), Hatem Ben Arfa (szl.), Mehdi Zeffan (szl.), Romain Danzé (visszavonult), Edvinas Gertmonas (szl.), Benjamin André (Lille, 7 000 000), Ismaila Sarr (Watford, 30 000 000), Tomás Koubek (Augsburg, 7 500 000), Rami Benszebaini (Mönchengladbach, 8 000 000)
Kölcsönbe: Namakoro Diallo (Avranches), Denis Will Poha (Guimaraes), Jordan Tell (Caen), Armand Laurienté (Lorient)
Kölcsönből vissza: Loic Badiashile (Monaco)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Harold Moukoudi (Le Havre, i.), Alpha Sissoko (Clermont Foot, i.), Denis Bouanga (Nimes, 4 500 000), Zaydou Youssouf (Bordeaux, 2 000 000), Sergi Palencia (Barcelona, 2 000 000), Rjad Budebuz (Betis, 3 500 000), Miguel Trauco (Flamengo, 1 000 000), Yohan Cabaye (egyesület nélküli, legutóbb al-Naszr)
Kölcsönbe: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)
Kölcsönből vissza: Usszama Tannan (Utrecht), Mahdi Camara (Laval), Jorginho (CSZKA Szófia), Léo Lacroix (Hamburg), Assane Dioussé (Chievo), Franck Honorat (Clermont Foot)
Távozott: Habib Maiga (Metz, 1 000 000), Jorginho (Ludogorec, 850 000), Neven Szubotics (Union Berlin, i.), Pierre-Yves Polomat (Genclerbirligi, i.), Mickaël Panos (Pafosz, i.), William Saliba (Arsenal, 30 000 000), Rémy Cabella (FK Krasznodar, 12 000 000)
Kölcsönbe: Alexis Guendouz (Pau), Usszama Tannan (Vitesse), Makhtar Gueye (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco), Timothée Kolodziejczak (Tigres UANL), Valentín Vada (Bordeaux), Yannis Salibur (Guingamp)

STRASBOURG
Érkezett: Alexander Djiku (Caen, 4 500 000), Jean-Ricner Bellegarde (Lens, 2 000 000), Lamine Koné (Sunderland, 1 500 000), Diogo Branco (Montijo, i.), Sanjin Prcic (Levante)
Kölcsönből vissza: Yoann Salmier (Troyes)
Távozott: Yoann Salmier (Troyes, 5 000 000), Pablo Martinez (Nimes, i.), Anthony Goncalves (Caen, i.), Jonas Martin (Rennes)
Kölcsönbe: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Lamine Koné (Sunderland), Sanjin Prcic (Levante), Samuel Grandsir (Monaco)

TOULOUSE
Érkezett: Efthimiosz Kulurisz (PAOK Szaloniki, 3 500 000), Agustín Rogel (Krilja Szovjetov Szamara, 2 500 000), Wesley Said (Dijon, 8 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makengo (Nice), William Vainqueur (Antalyaspor), Nicolas Isimat-Mirin (Besiktas)
Kölcsönből vissza: Yann Bodiger (Córdoba), Clément Michelin (AC Ajaccio), Steven Fortes (Lens), Jessy Pi (Brest), Alexis Blin (Amiens), Steeve Yago (Le Havre)
Távozott: Christopher Jullien (Celtic, 8 000 000), Andi Delort (Montpellier, 4 500 000), Alexis Blin (Amiens, 1 650 000), Steven Fortes (Lens, 1 000 000), Clément Michelin (Lens, i.), Jimmy Durmaz (Galatasaray, i.), Yannick Cahuzac (Lens, i.), Jessy Pi (Caen), Francois Moubandje (Dinamo Zagreb, i.), Yann Bodiger (Cádiz, i.), Hakim El Mokeddem (Laval)
Kölcsönbe:
Firmin Mubele (Asztana), John Bostock (Nottingham Forest)
Kölcsönből vissza:
Manu García (Manchester City U23)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

CAEN

Érkezett: Santy Ngom (Nantes, 500 000), Anthony Weber (Brest, 500 000), Jonathan Rivierez (Metz, i.), Arnold Issoko (Mumbai City, i.), Anthony Goncalves (Racing Strasbourg, i.), Rémy Riou (Charleroi), Jessy Pi (Toulouse), Caleb Zady Sery (AC Ajaccio)
Kölcsönbe: Pape Djibril Diaw (Angers), Jordan Tell (Rennes)
Kölcsönből vissza: Durel Avounou (Orléans), Stef Peeters (Zulte Waregem), Pape Sané (Nancy)
Távozott: Alexander Djiku (Racing Strasbourg, 4 500 000), Casimir Ninga (Angers, 3 000 000), Enzo Crivelli (Basaksehir, 2 700 000), Brice Samba (Nottingham Forest, 2 100 000), Fajszal Fadzsr (Getafe, 1 500 000), Stef Peeters (Cercle Bruges, 500 000), Jonathan Gradit (Lens, 400 000), Ismaël Diomandé (Rizespor, i.), Pape Sané (Rodez, i.), Emmanuel Imorou (szl.), Romain Genevois (szl.), Paul Reulet (szl.), Mouhamadou Dabo (szl.)
Kölcsönbe: Jaszin Bammu (Alanyaspor)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Marseille), Claudio Beauvue (Celta Vigo), Frédéric Guilbert (Aston Villa), Paul Baysse (Bordeaux), Aly Ndom (Reims)

EA GUINGAMP

Érkezett: Pierrick Valdivia (Nimes, i.), Bryan Pelé (Troyes, i.), Jérémy Mellot (Rodez, i.), Lloyd Palun (Cercle Bruges, i.), Morgan Poaty (Montpellier), Frantzdy Pierrot (Royal Mouscron), El-Hadji Ba (Lens, 400 000), Yannick Gomis (Guingamp, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Jérémy Livolant (Chateauroux), Nathaël Julan (Valenciennes ), Théo Guivarch (Cholet), Sikou Niakaté (Valenciennes), Yannis Salibur (St.-Étienne)
Távozott: Marcus Thuram (Mönchengladbach, 9 000 000), Marcus Coco (Nantes, 3 000 000), Yannis Salibur (Mallorca, 2 000 000), Denisz Petrics (Nantes, i.), Papy Djilobodji (Gazisehir, i.), Didier Ndong (Dijon), Jordan Ikoko (Ludogorec), Karl-Johan Johnsson (Köbenhavn), Cheik Traoré RC Lens (szl.), Johan Larsson (Bröndby, i.), Franck Tabanou (szl.), Étienne Didot (visszavonult)
Kölcsönbe: Pedro Rebocho (Besiktas, 450 000), Jérémy Livolant (Sochaux), Nicolas Benezet (Toronto FC)
Kölcsönből vissza: Alexandre Mendy (Bordeaux)

LEZÁRVA PÉNTEKEN, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT TÖTÉNÉSEI
kv.: kölcsönből vissza