Felkészülés: történelmi amerikai győzelem Havannában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 09:13
Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja 2–0-ra győzött a kubai csapat ellen havannai felkészülési mérkőzésen.

A két együttes ezt megelőzően 1947-ben, azaz 69 esztendővel ezelőtt vívott tét nélküli összecsapást a szigetországban, míg 2008-ban világbajnoki selejtezőn járt Kubában az amerikai csapat.

A vendégek kapuját a magyar származású, coloradói születésű Ethan Horvath védte. Ő 21 évesen és 120 naposan most mutatkozott be a felnőtt válogatottban, és 1994. november 22-e óta nem volt ilyen fiatal hálóőre az amerikaiaknak. Érdekesség, hogy a „nagyválogatott” első számú kapusa, Tim Howard ugyancsak magyar felmenőkkel bír.

A havannai mérkőzés góljait Chris Wondolowski (62. perc) és Julian Green (72.) szerezték.

A két csapatnak ez volt a 12. párharca, az amerikaiak tizedszer nyertek, és volt még egy-egy kubai siker, illetve döntetlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik