Felkészülés: az exújpesti kapus kiválóan védett a németek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.20. 22:43
null
Marko Dmitrovics kapus megnehezítette a németek dolgát (Fotó: AFP)
Hiába dolgozott ki rengeteg helyzetet a német labdarúgó-válogatott, csupán 1–1-es döntetlent ért el Szerbia ellen a wolfsburgi felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. A magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő Wales hazai környezetben 1–0-ra megverte Trinidad és Tobago legjobbjait.

Németország vasárnap Hollandiában, Szerbia hétfőn Portugáliában kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket, előtte azonban Wolfsburgban még összemérte erejét a két válogatott. A vendégek szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics hétfőn már jelezte, hogy akadnak gondjai, hiszen a Manchester United középpályása, Nemanja Matics sérült, míg a Roma védője, Alekszandar Kolarov csak az Eb-selejtezőn lesz bevethető, de a szerdai meccset végül Filip Kosztics, Dusan Tadics, Alekszandar Mitrovics és Ljubomir Fejsza is kihagyta.

A németeknél Joachim Löw 246 mérkőzésnek és 44 gólnak intett búcsút, amikor hivatalosan bejelentette, hogy nem számít már Jérome Boateng, Mats Hummels és Thomas Müller játékára – a közönség azonban élőképpel mondott köszönetet a három labdarúgónak.

Löw 4–3–3-as rendszerben küldte pályára a nationalelfet, a védelem két szélén az újonc Lukas Klostermann, illetve egyszeres válogatott lipcsei klubtársa, Marcel Halstenberg kapott lehetőséget, a két középső védő Jonathan Tah és Niklas Süle lett.

A 12. percben meglepetésre a vendégek szereztek vezetést, jobb oldali szögletet követően a labda Nemanja Makszimovics hátáról Luka Jovics elé pattant, aki közelről gólt fejelt. 0–1


A 25. percben ismét Jovics került helyzetbe, de Klostermann nagyot mentett. A 37. percben Timo Werner kihagyta a kihagyhatatlant, abszolút ziccerben, négy méterről a visszavetődő, egykori újpesti Marko Dmitrovicsból csinált hőst. Négy perc múlva a másik oldalon Adem Ljajics hasonló nagy helyzetből az üresen tátongó kapu fölé bombázott.


Szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak a németek, Marco Reus lövését, majd Leroy Sané fejesét is Dmitrovicsnak kellett védenie. A 65. percben Ilkay Gündogan már mindenki kicselezett, de labdáját a gólvonalról kivágta Makszimovics.

A 69. percben aztán mindenki tehetetlen volt: Reus lekészített labdáját a csereként beálló Leon Goretzka egy csel után a kapu jobb oldalába lőtte. 1–1

A 73. és a 77. percben Sané lövését védte bravúrral Dmitrovics. A hajrában még Klostermann megsérült, le kellett cserélni, majd Milan Pavkov brutális belépője miatt piros lapot kapott, az eredmény viszont már nem változott, maradt az 1–1.

A nap másik felkészülési mérkőzésén a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő Wales hazai környezetben, Wrexhamben 1–0-ra győzött Trinidad és Tobago ellen.

A győztes gólt a 92. percben Benjamin Woodburn szerezte.


Ryan Giggs nem nevezte a meccsre a Real Madrid klasszisát, Gareth Bale-t, akinek pedig különleges lehetett volna az összecsapás, hiszen 2006. május 27-én, 16 évesen és 315 naposan éppen a rivális ellen mutatkozott be a walesi csapatban. Érdekesség, hogy a vendégek szövetségi kapitánya, Dennis Lawrence gyakorlatilag hazatért, hiszen 2001 és 2006 között Wrexhamben futballozott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Németország–Szerbia 1–1 (0–1)
Wolfsburg,
Volkswagen-Arena, 26 101 néző. Vezette: Madden (skót)
Németország: Neuer (Ter Stegen, a szünetben) – Klostermann (Kehrer, 90.), Tah, Süle, Halstenberg – Kimmich, Gündogan, Havertz (Reus, a szünetben) – Brandt (Goretzka, 56.), Ti. Werner, L. Sané (N. Schulz 96.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Szerbia: Dmitrovics – Rukavina, Szpajics, Milenkovics, Bogoszavac (S. Mitrovics, 79.) – Makszimovics (Jovicsics, 88.) – Milinkovics-Szavics (Lukics, 62.), Gacsinovics (Radonjics, 62.) – Lazovics (Zsivkovics, 79.), Ljajics – Jovics (Pavkov, 70.). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerző: Goretzka (69.), ill. Jovics (12.)
Kiállítva: Pavkov (93.)

Wales–Trinidad és Tobago 1–0 (0–0)
Wrexham, 10 326 néző. Vezette: Marshall (északír)
Wales: Ward (Davies, a szünetben) – Gunter, A. Williams (Lawrence, 61.), Dummett (John, 61.), Taylor, Vaulks, Evans – Roberts (Matondo, 71.), Thomas, Hedges – Woodburn. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Trinidad és Tobago: Phillip – David, Bateau, Cyrus, Hodge – Hyland, George, Paul (Hackshaw, 81.) – García (Peltier, 60.), Plaza (Cato, a szünetben), Lewis. Szövetségi kapitány: Dennis Lawrence
Gólszerző: Woodburn (92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik