Neymarnak nem volt könnyű dolga Kyle Walker mellett (Fotó: AFP)

 

Gareth Southgate öt, kollégája, Tite hat helyen változtatott az előző mérkőzéshez képest: az angoloknál most kezdett először a válogatottban a Liverpool fiatalja, Joe Gomez, aki a németek ellen már csereként pályára lépett, míg az azon a meccsen remeklő Ruben Loftus-Cheek szintén ott volt a kezdőben, igaz, ezúttal finoman szólva is visszafogottan játszott, ráadásul a 35. percben sérülés miatt le kellett cserélni.

A brazilok gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést a jó iramban kezdődő, azután viszont mindkét oldalon tanácstalan támadójátékot hozó mérkőzésen. A vendégeknél Neymar egy-egy villanását érdemes kiemelni, míg a túloldalt Marcus Rashford megmozdulásaiban volt benne a veszély.

A hajrában az angol felnőttválogatottban most debütáló Liverpool-támadó, Dominic Solanke dönthetett volna, Alisson azonban bravúrral hárította a lövést, így maradt a gól nélküli döntetlen.

Az elmúlt 17 hónap során csupán két válogatott úszta meg kapott gól nélkül a brazilok elleni mérkőzést, így a megfiatalított angol együttesnek nincs oka szégyenkeznie: a németek elleni, illetve a mai találkozó jó alap lehet a jövő évi világbajnokságra való felkészüléshez.

VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Anglia–Brazília 0–0

London, Wembley Stadion. V: Artur Soares Dias (portugál)
Anglia: Hart – J. Gomez, Stones, Maguire – Walker, Loftus-Cheek (Lingard, 35.), E. Dier, Livermore (D. Rose, 90.), Bertrand (A. Young, 80.) – Vardy (Solanke, 75.), Rashford (Abraham, 75.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Brazília: Alisson – Dani Alves, Marquinhos, Miranda, Marcelo – Paulinho, Casemiro, Renato Augusto (Fernandinho, 68.) – Coutinho (Willian, 68.), Gabriel Jesus (Firmino, 76.), Neymar. Szövetségi kapitány: Tite