Felkészülés: a lengyelek öt, az olaszok hat góllal hangoltak

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.07. 22:47
null
Dánia négy góllal küldte haza ellenfelét (Fotó: AFP)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen Dánia Herningben 4–0-ra kiütötte Feröert, Lengyelország ötig jutott Finnország ellen, az olaszok pedig hatszor mattolták Moldovát.

 

A vendégek az első félidő derekáig húzták, akkor azonban kinyílt a hazai gólcsap, és már a szünetre kialakult a végeredmény.

A kora esti idősávban Csehország legyűrte Ciprust, Málta pedig Gibraltár felett aratott győzelmet – egy meccs eleji és végi találatnak köszönhetően.

A Sirigu – Lazzari, Mancini, Acerbi, Biraghi – Locatelli, Cristante, Bonaventura – Berardi, Caputo, El Shaarawy kezdővel felálló olaszok ellen a 19. percig húzták a moldovaiak, ezt követően viszont csak az első félidőben ötször kapituláltak.

A pályafutását amatőrként a 7. ligában kezdő Francesco Caputo 33 évesen és 62 naposan a második legidősebb debütáns lett a squadra azzurrában, az első félidő derekán pedig be is talált – természetesen nála idősebb, góllal kezdő olasz válogatott futballista még nem volt.

Rajta kívül két támadótársa, El Shaarawy és Berardi is betalált, utóbbi állította be a 6–0-s végeredményt.

Lengyelország Kamil Grosicki bő fél óra alatt mesterhármasával állva hagyták a finneket – előtte a legutóbbi hat triplát Robert Lewandowski jegyezte a válogatottban. A második félidőben Piatek és Milik is gólt szerzett, a házigazda pedig 5–1-re győzött. Érdekesség, hogy a két kiütéses sikert arató csapat vasárnap 20.45-kor Lengyelországban összecsap egymással.

Mexikó egy büntetővel legyőzte Hollandiát, Ausztria a végjátékban fordított a görögök ellen, Horvátország pedig Svájc ellen nyert hátrányból.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Ciprus–Csehország 1–2 (Loizu 32., ill. Holes 13., Darida 43. – 11-esből)
Dánia–Feröer 4–0
(Skov Olsen 22., Eriksen 27. – 11-esből, Maehle 32., Cornelius 45.)
Észtország–Litvánia 1–3 (Marin 59., ill. Novikovas 14., 46., Sirgedas 32.)
Málta–Gibraltár 2–0 (Nwoko 8., Caruana 90.)
Montenegró–Lettország 1–1 (I. Ivanovics 91., ill. Tarasovs 26.)
Luxemburg–Liechtenstein 1–2 (Rodrigues 72., ill. Wolfinger 23., Hasler 62. – 11-esből)
Ausztria–Görögország 2–1 (Grbic 77., 80., ill. Fortunisz 63.)
Andorra–Zöld-foki-szigetek 1–2 (Ponck 17. – öngól, ill. R. Mendes 8., 54.)
Hollandia–Mexikó 0–1 (R. Jiménez 59. – 11-esből)
Lengyelország–Finnország 5–1 (Grosicki 9., 18., 38., Piatek 53., Milik 87., ill. Niskanen 68.)
Németország–Törökország 3–3 (Draxler 45+1., Neuhaus 58., Waldschmidt 81., ill. Tufan 50., Karaca 67., Karaman 90+4.)
Olaszország–Moldova 6–0 (Cristante 19., Caputo 23., El Shaarawy 30., 45+1., Posmac 38. – öngól, Berardi 72.)
Portugália–Spanyolország 0–0
Svájc–Horvátország 1–2 (Gavranovic 31., ill. Brekalo 42., Pasalic 67.)
Szlovénia–San Marino 4–0 (Mitrovic 17., 42., Vuckic 25. – 11-esből, Rep 48.)
Franciaország–Ukrajna 7–1 (Camavinga 9., Giroud 24., 34., Mikolenko 39. – öngól, Tolisso 65., Mbappé 82., Griezmann 89., ill. Cigankov 53.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik