Eurofutball: Miriutáék nagy hajrája, ráadás ráadás hátán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.30. 23:20
A Lengyel Kupa nyolcaddöntőjében Lovrencsics Gergő együttese, a Lech Poznan hazai pályán hosszabbítást követően 4–2-re legyőzte az élvonal második helyén álló Jagiellonia Bialystokot.

A magyar légiós a 21. percben, csereként lépett pályára a poznaniaknál, 2–1-es állásnál – a házigazda hét perc után 2–0-ra vezetett.

A Török Kupában szenvedtek az esélyesek, az élvonalbeli együttesek közül a Karabükspor csak tizenegyesekkel, a Konyaspor pedig hátrányból fordítva búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét.

Ehhez képest simán nyert Futács Márkó csapata, a Mersin a 90. percben szerzett találat után 2–0-ra győzte le a másodosztályú Hataysport.

Oroszországban a Premjer-liga 3. helyén álló FK Krasznodar meglepetésre simán, 3–1-re kikapott hazai pályán a másodosztály második helyén álló Krilja Szovjetovtól.

A Szpartak Moszkva egészen a 108. percig húzta kapott gól nélkül a sorozatban hatodik meccsét is megnyerő Rubin Kazany otthonában, egy 126. perces büntetővel viszont 2–0-ra kikapott végül.

A svájci Sion a sérült Vanczák Vilmos nélkül is simán nyert a harmadik ligás Köniz otthonában, ennél valamivel nagyobb szó, hogy az ötödosztályú Buochs is bejutott a legjobb nyolc közé.

Romániában a Vasile Miriuta klubja, a CFR Cluj a 79. percig hátrányban volt a bukaresti Rapid otthonában, a kolozsváriak azonban a hajrában fordítottak.

A csütörtöki kupameccsek közül egyébiránt nyolcszor is túlóráztak a csapatok, de csak kettő végződött ezek közül tizenegyespárbajjal.

BELGIUM, PRO LEAGUE
13. FORDULÓ

Mouscron-Peruwelz–FC Bruges 1–4
Az élmezény állása: 1. Anderlecht 26 pont, 2. FC Bruges, 3. Gent 23

DÁN KUPA
3. FORDULÓ

Vejle (II.)–Aalborg 0–1 – hosszabbítás után
Roskilde (II.)–Köbenhavn 2–3

HOLLAND KUPA
3. FORDULÓ

De Treffers (III.)–NEC (II.) 1–3
WKE (III.)–Excelsior (I.) 0–3
Roda JC (II.)–Sparta Rotterdam (II.) 4–2 – hosszabbítás után

SVÁJCI KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Köniz (III.)–Sion 0–3
Buochs (V.)–Schötz (IV.) 2–0
Münsingen (IV.)–Wil (II.) 3–2

ROMÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Oţelul–Pandurii 2–3 – hosszabbítás után
Rapid Suceava (II.)–Petrolul Ploiesti 2–3
Rapid Bucuresti–CFR Cluj 1–2

LENGYEL KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Lech Poznan–Jagiellonia Bialystok 4–2 – hosszabbítás után
Legia Warszava–Pogon Szczecin 3–1 – hosszabbítás után

TÖRÖK KUPA
3. FORDULÓ

Inegölspor (III.)–Karabükspor 2–2 – 11-esekkel 2–4
Gölbasispor (III.)–Kayserispor (II.) 0–0 – 11-esekkel 3–4
Sariyer (III.)–Orduspor (II.) 1–0
Altay (III.)–Konyaspor 1–2
Mersin Idmanyurdu–Hatayspor (II.) 2–0

OROSZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Mordovija Szaranszk–Sinnik (II.) 5–1
FK Krasznodar–Krilja Szovjetov (II.) 1–3
Rubin Kazany–Szpartak Moszkva 2–0 – hosszabbítás után

UKRÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Zorja–Olekszandria (II.) 1–1
Továbbjutott: a Zorja 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik