Eurofutball: jött, látott, győzött – tarolt a volt Bundesliga-edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 16:40
Másfél héttel a kupagyőzelem után a lett bajnokságot is behúzta az FC Riga Viktor Szkripnikkel a kispadján. Az ukrán vezetőedző júniusban vette át a csapat irányítását, azóta a fővárosiak mérlege 12 mérkőzésen 10 győzelem és két döntetlen – és két trófea.

Az FC Riga a Ventspils ellen tizenegyesekkel megnyert Lett Kupa-döntő (5–4) után másfél héttel a bajnoki címet is elhódította. A lett Virsliga utolsó előtti fordulójában a fővárosiak 2–0-ra győztek a sereghajtó Valmeira Glass otthonában, így behozhatatlan, hatpontos előnyre tettek szert a Ventspils előtt a tabellán.

A 48 éves Szkripnik – aki játékosként szintén bajnok és kupagyőztes volt a Werder Bremennel, az ukrán válogatottban 24-szer szerepelt – a Werder Bremennél dolgozott korábban edzőként, de a 2016–2017-es szezonban menesztették a gyenge eredmények miatt. A 2014-ben alapított FC Rigánál megtalálta számításait, júniusi érkezése óta a csapat még nem kapott ki, erőfeszítéseit két trófea is koronázta.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik