Eurofutball: a PAOK nem tudta megtartani duplázó sikeredzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 17:30
null
Razvan Lucescu a PAOK kispadján (Fotó: AFP)
A román Razvan Lucescu helyett az eddig a Sporting Bragát irányító portugál Abel Ferreira lesz a görög labdarúgó-bajnokságot az idén tavasszal – 34 évnyi várakozás után – megnyerő PAOK vezetőedzője.

 

Razvan Lucescu a szaúd-arábiai al-Hilal vezetőedzőjeként folytatja, miután a legutóbbi ottani bajnokságot ezüstérmesként záró csapat kifizette a 2 millió eurós kivásárlási árat a szaloniki klubnak. Portugál lapinformációk szerint a PAOK-nak ugyanennyibe kerül Abel Ferreira megszerzése.

Lucescu 2017-ben vette át a PAOK irányítását, és az idén a bajnoki cím mellett a Görög Kupát is elhódította vele. A román tréner már edzősködött az arab világban, 2012 és 2014 között a katari al-Dzsaist vezette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik