Eurofutball: 76 évesen újra kispadon a volt Fradi-edző

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 15:52
null
Stanko Poklepovic esőben sem kímélte embereit (Fotó: hajduk.hr)
A korábbi Ferencváros-tréner, a 76 esztendős Stanko Poklepovic lett a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A spliti születésű Stanko Poklepovic a helyi RNK-ban futballozott, ott is kezdte edzői karrierjét 1969-ben, de a Hajdukot is irányította már három időszakban (1984–86, 1991–93, 2010) – utóbbi volt mostanáig az utolsó vezetőedzői megbízása.

Igor Tudor, a Hajduk korábbi vezetőedzője még február elején lemondott posztjáról, a legutóbbi két bajnokit már nélküle veszítette el a csapat, amely a tabellán visszacsúszott a negyedik helyre.

A rövid ideig a horvát és az iráni válogatottat is irányító Poklepovic az 1999–2000-es szezonban volt a Ferencváros edzője.

Egy hónapja egy másik korábbi Fradi-alkalmazott, a kapus Marko Ranilovic is a Hajduk állományába került.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik