Ennyi… (Forrás:ilnobilecalcio.it)



MERT MINDEN EMBER EGYENLŐ…

Sokat elmond a Serie A szurkolóinak magatartásáról a gyakori rassszista botrány, már a kilencvenes években is visszadobta néhány szélsőjobboldali Lazio-őrült a színes bőrű Aron Winter egy győztes mérkőzés után közéjük hajított mezét, és 1989-ben az izraeli támadó, Ronny Rosenthal sem járt sokkal jobban. A Standard Liége ugyanis eladta őt az Udinesének, a csatár elutazott aláírni Olaszországba, de az ottani vezetőség arra hivatkozva, hogy gerincproblémái miatt megbukott az orvosi vizsgálatokon Rosenthal – meg egyébként is inkább Abel Balbót vennék meg –, visszalépett az üzlettől. Az igazi ok ellenben az volt, hogy az Udinese-drukkerek egy csoportja zsidóellenes feliratokkal firkálta össze a klub székházát. Rosenthal később sikerrel perelte be az Udinesét, nyert is 1995-ben néhány tízezer fontot, de az 1.5 milliós üzlet már kútba esett – kárpótlásként 1990-ben a Liverpoolhoz került, egymillió fontért.

A Lazio ultrái egyik alkalommal meglátogatták a klub kiszemelt célpontját, Lilian Thuramot a Parma edzőpályáján, és barátságosan biztosították a védőt arról, hogy nagyon is messze áll tőlük a fajgyűlölet. Thuram valamiért mégis a Juventust választotta…

A Lazio szélsőségesei egyébként 2018 nyarán a Serie A egyik legértékesebb játékosának az elüldözéséhez is hozzáfogtak, egy hatalmas „Milinkovics cigány!” molinóval lepték meg a gárda elvágyódó motorját, akiről az átigazolási időszak utolsó perceiben csúszott csak le a Milan. Szergej Milinkovics-Szavics minden bizonnyal felvette a kapcsolatot Thurammal.

Az egyiptomi Mohamed Szalah biztosan nem szélsőjobboldali, 2018-ban egyes lapok szerint mégis a távozásával zsarolta a Liverpool vezetőségét, ha meg meri venni az izraeli Munasz Dabburt, aki amúgy muzulmán arab és palesztin szülőktől származik. Szalah még bázeli profiként nem volt hajlandó kezet fogni egy izraeli csapat tagjaival a kezdés előtt, tüntetőleg ehelyett a cipőjét fűzögette…

AKI A SAJÁT TÁRGYALÁSÁT IS MEGUNTA
Wilfried van Moer – FC Bruges, 1968

1968-ban a belga Wilfried van Moer játékjogáért hosszasan alkudozott a klubja, az Antwerp és a kérő FC Bruges, nem is sikertelenül, a gólerős középpályás már egy előszerződést is aláírt. Az utolsó pillanatban azonban a vevő elkezdett garasoskodni, ezért közbelépett a Standard Liége egy hárommillió belga frankos ajánlattal, plusz Velimir Naumovics játékjogával, de az Antwerp csak pénzt akart. A Liége megadta a négyet, a Bruges visszavágott öt és féllel, a Liége erre 6.3 millióra emelte a tétet. Van Moer erre összetépte az előző szerződést, meghajolt az érvek alatt, Liége-be távozott: ilyen egy nem standard Standard-igazolás.

Meg ilyen: 1983 nyarán hozzájuk írt alá a belga szélsőkirály, az 1980-as Európa-bajnoki ezüstérmes, a korábban a West Hamet erősítő Francois van der Elst, be is mutatták, néhány felkészülési mérkőzésen játszott is, azonban az angol klub meggondolta magát. Kisebb lelkesedéssel, de F. van der Elst pár nappal később már a Lokeren mezében feszített.

1992-ben Thomas Helmer majdnem az Auxerre vagy az Olympique Lyon játékosa lett – a Dortmund remek védője szerződése ugyanis tízmillió francia frankos, 7.5 millió német márkás kivásárlási záradékot tartalmazott, de a külföldi csapatok számára már hárommillióért elérhető volt. Természetesen a Bayern München miatt, amely a két fenti francia csapat egyikével akarta megvetetni néhány hónapra Helmert, majd némi lebonyolítási díjat hozzácsapva elhappolni őt onnan. Végül Uli Hoeness nagy machinációjára nem került sor, mert a szövetségi kapitány, a szigorú Berti Vogts megmondta, hogy ha bármiféle zűr lesz Helmer körül, akkor nem viszi őt el az Európa-bajnokságra. A felek értettek a szóból, 7.5 millió márkáért Helmer „simán” a Bayerné lett. Ez az összeg ma euróban 3.5 millió, csak hogy tetézzük a pénznemeket.

„A végén a Bayernnel együtt elutasítottuk a francia kitérőt” – mentegetőzött Helmer, már Bayern-játékosként. Jó lett volna ezt a történetet elmesélni az Arsenalnak Serge Gnabry ügyében…

Kevin Keegan Newcastle-ben is király volt (AFP)

A Juventus lemaradt 1980-ban a kétszeres aranylabdás Kevin Keeganről, aki el akarta hagyni Hamburgot, de hiába csapott már a torinói vezetők kezébe, azok hol azzal áltatták, hogy már csak napok kérdése, hogy lehet ismét légiósokat alkalmazni a Serie A-ban, hol lemondóan nyilatkoztak erről. Keegan begurult, és aláírt a Southamptonhoz – felesége nyomására is, aki attól félt, hogy Olaszországban majd elrabolják a maffiózók a gyermekeiket. A Juve Liam Bradyvel vigasztalódhatott.

Nagy divattá lett mára a futballban a Serie A-ból elterjedt részletekben fizetés. Kutatásaink szerint az úttörő az egyik amerikai klub volt: 1979-ben a Keeganről éppen csak lecsúszó Washington Diplomats öt év alatt fizette volna ki a River Plate-nek Daniel Passarella vételárát, kétmillió dollárt, de kosarat kapott. Mindig nehéz az elsőknek…

Morten Olsen még a nagy Toni Schumacherrel is kezet mert fogni (Fotó: AFP)

CSAK OKOSAN!

1990 elején a Derby County megpróbálta átigazolni a kolumbiai haj- és szerelőkirály Leonel Álvarezt, aki nemet mondott, mert akkor lemaradt volna a válogatott tavaszi felkészülési mérkőzéseiről és túráiról, s így veszélybe került volna világbajnoki szereplése. A nem jutalmaként Álvarez szaladgálhatott tovább Carlos Valderrama mögött és helyett, a torna után pedig végre aláírhatott – a Real Valladolidhoz.

1985 decemberében az Internazionale szerződést ajánlott az akkor még messze nem Sir Alex Fergusonnak, de a skót türelemre intette az olaszokat, mondván, nem hagyhatja ott a skót válogatottat fél évvel a mexikói világbajnokság előtt. A torna után a Tottenhamet és az Arsenalt is visszautasította a menedzser, mint négy évvel korábban a Wolverhampton Wandererst – a Liverpool 1985-ben meg maga döntött a legvégén helyette inkább a klubikon Kenny Dalglish mellett.

1972-ben a későbbi remek dán futballistát, Morten Olsent át akarta igazolni a bundesligás Fortuna Düsseldorf, de a B 1901 játékosa inkább a sokkal kisebb Cercle Bruges ajánlatát fogadta el, mondván, 23 évesen inkább Belgiumban akarja beindítani profi karierjét. Jó ötlet volt: a morc dán csak 1989-ben vonult vissza!

„Fontos döntést kellett hoznom a jövőmről, keresett Londonból a Chelsea, de a Juventus is akart engem, mások szerint a svájci első osztályú Baselben kellene először felépítenem magam. Sokat gondolkodtam, de végül úgy döntöttem, maradok Bázelben a családommal” – avatott be bennünket egy 16 éves serdülő nem átlagos dilemmájába Ivan Rakitic.


1972 nyarán az Anderlecht holland támadója, Jan Mulder nagy formába lendült, de honvágya volt. A Twente után hívta az Ajax és a Feyenoord is, és utóbbi sokkal több pénzt ajánlott érte és neki. A holland sajtót annyira érdekelte az ügy, hogy elküldtek Mulderékhez egy újságírót, aki egész nap követte Muldert és párját, este az ajtajuk előtt vagy a kocsijában a házuk előtt aludt. „Azt hittem, valami csöves, de aztán ráismertem” – mondta később a csatár, akit akkor a Feyenoord már egy évvel korábban is üldözött ajánlatával, és a rotterdami klub 1972. június 8-án az Anderlechttel is megegyezett. A belgák ugyan tavasszal már aláírtak az Ajaxszal egy előszerződést, de aztán meggondolták magukat, mondván, nekik az európai kupában rivális lesz az amszterdami csapat. Akkoriban a világ egyik leggazdagabb klubja volt a Feyenoord, de Pelét, Gerd Müllert, Rob Rensenbrinket és Johan Cruyfföt sem tudta korábban megvenni, mint ahogyan lemaradt Pietro Anastasiról (Juve) is.

És végül Mulderről is: a rotterdami tárgyaláson túl mogorván beszéltek vele, és amikor az egyik vezető meghallotta a játékos 50 000 guldenes fizetési igényeit (a vételár 800 ezer lett volna), csak annyit mondott: „Meg a lónak a … fülét”. Ugyanakkor Muldert felhívta a nagy Cruyff, és azt mondta neki, nagyon szeretné, ha mellette futballozna az Ajaxban. A Feyenoord az Anderlechttel történő megegyezését nem foglalta írásba („Túl nagyok vagyunk mi ehhez” – mondta fölényesen a hollandok elnöke), közben az Ajax elnöke, Jaap van Praag elutazott Brüsszelbe, kedveskedett Mulder gyerekének, vásárolt ezt-azt a nejének. Sínre került az Ajax, de Mulder is: 200 ezer guldenes lett az éves bére, a Feyenoord már hiába adott volna neki csak az aláírásáért egymilliót.

De a történetnek még itt sincs vége: a vételár végül 1.2 millió gulden lett (ez euróban ma feleennyi), de az Ajax úgy tudta csak rábeszélni a váltásra a csatárt, hogy egy cégtulajdonos Muldernek a 65. születésnapjáig tartó PR-munkát szerzett, annál a vállalatnál, amely már Cruyff és Piet Keizer fizetését is állta ilyen módon. A nagy hercehurca után Mulder sérülései miatt csak három évet játszott az Ajaxban, ma író és műsorvezető; fia, Youri ismerős lehet a Schalkéből.

Micsoda páros lett volna!


CSAKIS A REAL!
Franck Ribéry – Real Madrid, 2009

Ribéry 2009-ben közhírré tette, hogy „Meggondoltam magam, mindenképpen elhagyom a Bayern Münchent, vagy a Real Madridban futballozom, vagy sehol!”. De egy idényt még bevállalt búcsúként, mielőtt továbbáll – aztán megnyugodott, visszaszívta a szavát és szerződést hosszabbított. Nagyon szerették őt akkoriban Münchenben, a Chelsea 65 millió eurót és José Bosingwa játékjogát adta volna érte, de a vezetők meggyőzték, hogy maradjon. „Azt mondták, ne menjek, hihetetlenül fontos vagyok a klub számára, olyan, mint Messi a Barcának” – árulta el később pironkodva a szélső.

Luis Suárezt 2013-ban majdnem megcsípte nagy meglepetésre az Arsenal, amely a 40 millió fontos kivásárlási árat is túllépte ajánlatával: negyvenmillió-egy fontot kínált az uruguayi gólgépért. A Pool azonban nem akarta legnagyobb riválisát erősíteni, és noha Arsene Wenger bejelentette, hogy Suárezzel már megegyezett, a talán már pakolászó uruguayit visszarendelte edzésre a csapata. „Hiába egyeztünk meg vele, és ezt megkérdezhetik tőle magától is, mint kiderült, tévesen informáltak bennünket a kivásárlási árról” – morgott a gall mester, amikor Suárez aztán az FC Barcelonáé lett.

A nagy Brian Clough 1970-ben beköltözött Archie Gemmillékhez, nehogy reggelre egy másik klub lecsapja a kezéről a játékost. A reggeli után Gemmill alá is írt a Derbyhez. Nyolc évvel azelőtt a csodagyerek Peter Lorimer aláírásáért nem kevesebb, mint 27 klub versenyzett, de a győztes a Leeds United lett, amelynek menedzsere, Don Revie annyira száguldott a tárgyalásra, hogy a rendőrök nagyon megbüntették gyorshajtás miatt. Lorimer talán ezért is szeretett bele a Leeds ajánlatába. Villámgyorsan.

Boateng és a Barca: nem sikertörténet (AFP)

KÖZÖS KÖZÉPPÁLYÁSNAK…

…tetovált a háta. A vénségére nagy meglepetésre az FC Barcelonához igazoló ghánai Kevin-Prince Boateng 2010-re kinőtte a Portsmouth csapatát, de a Laziónak és a Genoának is túl drága volt. Jött az Alfredo Di Stéfanó-i ötlet: vegyük meg közösen, hétmillió euróért! Öt évre szólt volna a szerződése, a La Gazzetta dello Sport szerint Rómában kezdett volna, évi váltással. A forradalmi transzfer végül nem jött létre, de a megoldás is olaszos lett: a Genoa 5.7 millió eurót adott érte, majd közös tulajdonba vette a Milannal, hárommillióért cserébe, majd 7.5 millióért végleg eladta.

Említsük meg a belga védőt, Anthony Vanden Borrét, akit a Genoa be akart beszámolni Boateng árába, lévén úgyis éppen kölcsönadták a Portsmouthnak, de a hátvéd sztrájkolni kezdett az angol klub ellen a Hapoel Tel Aviv érdeklődésére hivatkozva – majd aláírt a Genkhez úgy, hogy a két klub még meg sem egyezett. Fél évet pihent a belga, aztán a Genoa ingyen elengedte… Boateng Milánóba sem „csak úgy” került, hanem egy nyolcas cserebere részeként!

Boateng később az FC Barcelonánál kötött ki, és ugyan csak sátoros ünnepekkor játszott, de sokáig emlegetik még őt a katalánok, ugyanis az illetékesek Erling Haaland helyett vették őt kölcsön! Az As számolt be róla, hogy az akkor, azaz 2019 elején a még a Moldét erősítő támadót megvehette volna könnyedén a Barca, amely végül Boatengre tett. Haaland meg ötmillióért az RB Salzburgé lett.

2017 nyarán Sztevan Joveticsnek kitelt az ideje az Internazionalénál, és eladták 10.5 millió euróért a Monacónak. A montenegrói csatár annak rendje és módja szerint elutazott új csapata után Franciaországba, és a Nizzából felszálló helikopteren véletlenül az Olympique Marseille elnöke, Jacques-Henri Eyraud ült mellette, aki unalmában pletykálni kezdett vele, és eldicsekedett neki, hogy nemsokára megveszi az OM Joveticset, már kitűzték az orvosi időpontját is… Erre bemutatkozott neki a játékos, Eyraud álla meg nagyobbat esett, mint a tőzsdeindex 1929-ben: mint kiderült, a Marseille nem a csatárral, csak az ügynökével egyeztetett, majd egyezett meg (!), aki azonban egyszerűen eltussolta védence elől az OM-ajánlatot, csak a monacóit vallotta be. Van egy tippünk, miért…

Joveticsre először a topligákban a nagy Christoph Daum figyelt fel, 2006 telén, aki meg is vetette volna az akkor 17 éves támadót az 1. FC Kölnnek, csakhogy mivel nem volt EU-s útleve a montenegrói srácnak, nem költözhetett Németországba. Egy év múlva a kölniek újra nekifutottak az ügynek, de akkor már nem versenyezhettek a Fiorentinával.

A megbízhatóság szobra volt…

EGY ICIPI BAJ…

2001-ben az Energie Cottbus nagy dobást tervezett: meg akarta venni a román Adrian Iliét a Valenciától! Meg is érkezett a városba Spanyolországból… Ilie testvére, Sabin. Aki odaigazolt, és egészen addig maradt, amíg egy alkalommal részegen nem lépett pályára.

1996-ban a Werder Bremen kivetette a hálóját a norvég ékre, Tore-André Flóra, aki lenyűgözte a vezetőket – helyette azonban unokatestvérét, Havardot vették meg. Nem is vált be.

A Rudán Joe-rajongók kedvenc furcsa transzfere egészen biztosan Mark Rudanhoz kapcsolódik: az Alemannia Aachen 2001-ben 290 ezer német márkát fizetett érte. Nem volt ez nagy összeg, csak egy lett a bibi: a horvát útlevéllel is rendelkező ausztrál védő szerződése már lejárt a Northern Spiritnél, tehát ingyen távozhatott. Az Alemannia meglepően amatőr módon járt el (természetesen volt egy lefizetett beépített ember), egy kofferben odaadták a pénzt egy pecsétes papírt lobogtató megbízottnak, hogy vigye el a megfelelő helyre, a számlát meg maga Rudan hamisította, akinek az üzletből 70 ezer márka ütötte a markát. Rudan megúszta felfüggesztett büntetéssel, de természetesen európai karrierjének lőttek, noha nem sokkal azelőtt érdeklődött iránta az Union Berlin is.

2009 nyarán a Freiburg nem kért a később karrierje során nagyon kevés híján 70 millió eurónyi transzferdíjat megforgató, akkor 22 éves Mehdi Benatiából: a francia másodosztályú Clermont Foot eladta volna a védőt, aki a súlyos égési sérüléseket szenvedő Ömer Toprakot pótolta volna, de a németek sportigazgatója csak annyit mondott: „Benatia nem üti meg a megfelelő színvonalat”. Az Udinese nem volt ilyen finnyás, ingyen elvitte, majd 13.5 millióért eladta a Romának.

AJÁNLÓ
Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz? 
Gullit ingyen sem kellett, Maradona inkább katona lett, nem a Juventusé
A Bayern elleni csodagól szerzője hiába villogott a Bayern mezében 
A Real-csatár megvétele ellen az utcán tüntettek a Barca szurkolói 
A szexbomba világbajnok védőt hozott a Fiorentinának
Tűzoltóautóval fogták a Milan-csatárt, akit végül a Juve ajándékozott el  
Nem adott kölcsön a Ferencváros a csatárnak, mérgében eligazolt
Amikor a Ferencváros nem adta kölcsön az ászát a Barcelonának
Győzött a korszellem: a Juve, a Milan és az MU is lemaradt a magyar zseniről
Szoboszlainak talán összejön, elődje lemaradt a Juve, Milan, Napoli trióról
Az ördöngös szélső, aki nem szeretett parancsra masírozni
A majdnem-átigazolások nem éppen meztelen történetei
A Real Madrid három magyar játékost is hívott, de a rendszer…
Hogyan szerződött le az angol válogatott kapusa? Naná, hogy részegen…
Zidane-ból Ferguson sem kért, Dárdaiért két Hoeness harcolt 
A Milan nászutat ígért Sztáninak, a magyar edző aranylabdást rejtett el
A Lyon fizetett azért, hogy ne kelljen átigazolnia Griezmannt!
Nem lett közös ásza a Barcának és a Realnak, Bond-no az MU-nak
Papucshősök, avagy a feleségek hatása a nemzetközi futballpiacra
Milan-klasszis Pécsen, brazil és olasz világbajnok az NB I-ben?
A francia védő a kutyája miatt nem lehetett a Manchester Unitedé
A Marseille hamis HIV-teszttel szerzett magának klasszis csatárt