Eldőlt a brazil kapitánykérdés: Menezesé a selecao irányítása

Vágólapra másolva!
2010.07.24. 18:10
null
Mano Menezes vezetheti a brazil válogatottat (Fotó: Action Images)
Mano Menezes, a Corinthians labdarúgócsapatának vezetőedzője sajtótájékoztatóján bejelentette: elfogadja a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) által felajánlott szövetségi kapitányi posztot. A szakvezetőt az O Globo információi szerint hétfőn mutatják be hivatalosan, a CBF bejelentette érkezését.

„Kijelentem: hivatalosan elfogadom a felajánlást, és azt akarom, hogy egész Brazília értesüljön erről" – mondta Menezes sajtótájékoztatóján.

 

Mano Menezes a brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Elfogadta Ricardo Teixeira invitálását előző esti megbeszélésük után, és lehetőséget kap arra, hogy beírja nevét a labdarúgás aranykönyvébe – azzal, hogy hatszoros világbajnokot csinál a selecaóból. Teixeira elnök elégedett volt a megbeszéléssel és Menezes hozzáállásával. Nagyon fontos, hogy Menezes a támadó és látványos labdarúgás mellett tette le a voksát, hisz erről álmodnak a szurkolók és a brazil újságírók is. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyszerű munkát végez" – hangzott a CBF hivatalos közleménye.

Menezes neve azután került szóba, hogy az első számú jelölt, Muricy Ramalho nem bonthatta fel élő szerződését klubjával, a Fluminensével.

„Óriási büszkeség és elégedettség tölt el, hiszen minden brazil edző a válogatott kispadjáról álmodik, és szívesen lenne a helyemben. Egész pályafutásom során erre vártam, és az igazat megvallva, gyorsabban megkaptam a posztot, mint gondoltam. Minden erőmmel arra készültem, hogy alkalmas legyek erre a feladatra, és nem zavar, hogy a CBF nem rám gondolt először" – nyilatkozta a leendő szövetségi kapitány.

„Így is büszke vagyok a felkérésre, hiszen harminc-negyven remek edző van Brazíliában. Engem választottak másodikként. Hatalmas felelősség is ez, hiszen én lettem az első számú tréner az országban" – tette hozzá.

Menezest hétfőn mutatják be hivatalosan, és valószínűleg ekkor már megnevezi az augusztus 10-i, Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretet. A keretben csak Brazíliában játszó labdarúgók kapnak helyet.

Ricardo Teixeira szövetségi elnök elmondta: a jövőben nagyobb szerepet kapnak a selecaóban a hazai bajnokságban játszók, Menezes rájuk akarja építeni csapatát.

NÉVJEGY

LUIZ ANTONIO „MANO" VENKER MENEZES

Született: 1962. június 11., Passo do Sobrado, Brazília

Klubjai edzőként: Guarani de Venancio Aires, Brasil de Pelotas, Iraty, 15 de Novembro, Caxias, Gremio, Corinthians

Sikerei edzőként: brazil kupagyőztes (2009), paulista bajnok (2009), Libertadores-kupa döntős (2007), brazil Série A-bronzérmes (2006), a brazil Série B győztese (2005, 2008), gaúcho bajnok (2006, 2007), brazil kupadöntős (2008), Brazil Kupa-elődöntős (2004)

 

A leendő szövetségi kapitány játékoskarrierje nem túl fényes, a névtelennek bátran nevezhető Guarani de Venancio Aireshez kötődik. 1986-ban visszavonult, és erőnléti edzőként kezdett dolgozni, majd volt csapatánál lett vezetőedző. Reflektorfénybe 2004-ben került, mikor a Brazil Kupa elődöntőjéig menetelt a 15 de Novembro nevű kis klubbal. 2005-ben kapta meg első nagy edzői feladatát, a Gremiót irányíthatta. A Porto Alegre-i nagycsapatot első évében visszajuttatta a brazil élvonalba, majd bronzérmet szerzett a Série A-ban, 2007-ben pedig Libertadores-kupa döntőjéig vezette együttesét.

 

2008-ban ült át a Corinthians kispadjára, és újjáépítette, majd visszajuttatta az élvonalból kiesett paulista együttest. 2009-ben Sao Pauló-i bajnoki címet szerzett a Corral, majd megnyerte csapatával a Brazil Kupát is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik