Edzősors: első a biztonság – Leekens ezért távozott Iránból

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 11:49
null
Biztonsági okokból távozott Georges Leekens Iránból (Fotó: NS-Archív)
Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a belga napilapnak, a Het Laatste Nieuwsnak adott interjújában elmondta, biztonsági okok miatt távozott az iráni Traktor Szazitól.

 

Sportszakmailag nagy kaland volt. Nyolcvanezer néző előtt játszottunk, és már összeállt a tervem, hogyan fogom beépíteni a fiatalokat az első csapatba. Minden rendben volt, ám amikor meghallottam, hogy Donald Trump csak az utolsó pillanatban fújta le Irán megtámadását, azt gondoltam, itt az ideje távozni. Ennek tudatában azt mondom, jól döntöttem. Van az a pont, amikor a biztonság mindent felülír” – nyilatkozta Georges Leekens.

A belga szakembert januárban nevezték ki a Traktor Szazi élére, amellyel ötödik helyet ért el az iráni élvonalban, így nem szerzett jogot, hogy elinduljon az ázsiai Bajnokok Ligájában. A klub a távozását azzal indokolta, hogy nem teljesítette a kitűzött elvárásokat.

Belga hírportálok elkezdték pedzegetni, hogy a 70 éves trénernek a Traktor volt az utolsó csapata, mivel Leekens állítása szerint most itt az ideje, hogy a családjára koncentráljon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik